Javascript must be enabled to continue!
Cserni Béla és az erdélyi városi régészet kezdetei
View through CrossRef
Cserni Béla (1842–1916) az erdélyi városi régészet megalapítója, a gyulafehérvári múzeum létrehozója és első igazgatója volt. Az árvaházban nevelkedő, majd a római katolikus egyház berkeiben önképzett botanikus és természettudós 1868 után végérvényesen Gyulafehérvár római múltjának és régészeti hagyatékának szentelte életét. 1888 és 1908 között az Alsóvárosban folytatott ásatásai tárták fel Dácia kormányzói palotáját, és egyben megalapozták az erdélyi városi régészet kezdeteit. Felelősségteljes munkája révén ő volt az első, aki a régészeti emlékeket és a Gyulafehérvár alatt rejtőző örökséget a nagyközönség számára is bemutatta és népszerűsítette (public archaeology). A helyi hatóságok és a lakosság közötti párbeszéd helyes koordinálásának voltak köszönhetők az 1911-től 1915-ig zajlott marosportusi ásatásai is. A Reiner Zsigmond és Cserni közreműködése révén létrehozott fehérvári múzeum alig három évtized alatt Erdély legdinamikusabban fejlődő múzeuma lett. Az előkerült új levéltári források tükrében Cserni életútja nemcsak az erdélyi, hanem az európai régészettörténet kontextusában is új fejezetet jelent.
Title: Cserni Béla és az erdélyi városi régészet kezdetei
Description:
Cserni Béla (1842–1916) az erdélyi városi régészet megalapítója, a gyulafehérvári múzeum létrehozója és első igazgatója volt.
Az árvaházban nevelkedő, majd a római katolikus egyház berkeiben önképzett botanikus és természettudós 1868 után végérvényesen Gyulafehérvár római múltjának és régészeti hagyatékának szentelte életét.
1888 és 1908 között az Alsóvárosban folytatott ásatásai tárták fel Dácia kormányzói palotáját, és egyben megalapozták az erdélyi városi régészet kezdeteit.
Felelősségteljes munkája révén ő volt az első, aki a régészeti emlékeket és a Gyulafehérvár alatt rejtőző örökséget a nagyközönség számára is bemutatta és népszerűsítette (public archaeology).
A helyi hatóságok és a lakosság közötti párbeszéd helyes koordinálásának voltak köszönhetők az 1911-től 1915-ig zajlott marosportusi ásatásai is.
A Reiner Zsigmond és Cserni közreműködése révén létrehozott fehérvári múzeum alig három évtized alatt Erdély legdinamikusabban fejlődő múzeuma lett.
Az előkerült új levéltári források tükrében Cserni életútja nemcsak az erdélyi, hanem az európai régészettörténet kontextusában is új fejezetet jelent.
Related Results
Városi szerepkör, városi rang
Városi szerepkör, városi rang
A második világháború után, 1945-ben 52 település rendelkezett városi címmel Magyarországon, jelenleg 346. Önmagában a városi rangú települések számának meghétszereződése is kérdés...
Újkori és legújabb kori régészet Magyarországon? Lajkó Orsolya és Sabján Tibor emlékének
Újkori és legújabb kori régészet Magyarországon? Lajkó Orsolya és Sabján Tibor emlékének
A jelenleg érvényes szabályozás szerint Magyarországon a régészeti örökségnek az a kulturális emlékanyag tekinthető, amely 1711-et megelőzően került a földbe, és az ezt megelőző ko...
Konseptualisasi Hak dan Kewajiban Warga Negara Dalam Upaya Bela Negara
Konseptualisasi Hak dan Kewajiban Warga Negara Dalam Upaya Bela Negara
Upaya bela negara merupakan wujud pertahanan yang harus disesuaikan dengan keadaan masa sekarang dan masa yang akan datang. Bela Negara yang sesuai untuk saat ini ialah bela Negar...
Thury Zsuzsa és az erdélyi magyar irodalom
Thury Zsuzsa és az erdélyi magyar irodalom
Thury Zsuzsa (1901-1989) neve sokak számára talán ifjúsági regények budapesti szerzőjeként a legismerősebb. Kevésbé közismertek életművének Erdélyhez kötődő szálai, noha kapcsolath...
KURIKULUM BELA NEGARA SEBUAH KEBUTUHAN KURIKULUM SAAT INI DAN MASA DEPAN
KURIKULUM BELA NEGARA SEBUAH KEBUTUHAN KURIKULUM SAAT INI DAN MASA DEPAN
Bela Negara merupakan hak dan kewajiban warga negara sesuai dengan tuntunan UUD 1945.Bela Negara adalah salah satu sistem pertahanan rakyat semesta yang perlu dilakukan untuk dapat...
MENGHADIRKAN PEREMPUAN DALAM HISTORIOGRAFI PASCA MERDEKA: MEMBANGUN KARAKTER BELA NEGARA MELALUI NARASI SEJARAH
MENGHADIRKAN PEREMPUAN DALAM HISTORIOGRAFI PASCA MERDEKA: MEMBANGUN KARAKTER BELA NEGARA MELALUI NARASI SEJARAH
<p>Makalah ini membahas pentingnya narasi sejarah dalam upaya menumbuhkan karakter bela negara. Hal ini dilatarbelakangi oleh adanya persoalan pola pikir mengenai bela negara...
Az unitárius püspöki vizitáció rendszere a kora újkorban
Az unitárius püspöki vizitáció rendszere a kora újkorban
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán működő Irodalomtudományi Doktori Iskola nagyszerű lehetőséget biztosított arra, hogy kutatásaim középpontjába a s...
KURIKULUM BELA NEGARA DI TINGKAT PENDIDIKAN TINGGI: PROSPEKTIF KETIMPANGAN DALAM SISTEM PERTAHANAN INDONESIA
KURIKULUM BELA NEGARA DI TINGKAT PENDIDIKAN TINGGI: PROSPEKTIF KETIMPANGAN DALAM SISTEM PERTAHANAN INDONESIA
<p>Kebijakan bela negara merupakan salah satu upaya Kementerian Pertahanan Indonesia dalam membentuk kekuatan pertahanan nirmiliter. Pada implementasinya, kebijakan ini mendo...

