Újkori és legújabb kori régészet Magyarországon? Lajkó Orsolya és Sabján Tibor emlékének

A jelenleg érvényes szabályozás szerint Magyarországon a régészeti örökségnek az a kulturális emlékanyag tekinthető, amely 1711-et megelőzően került a földbe, és az ezt megelőző korszakok tárgyi emlékeihez tartozik. Vagyis a magyar jogszabályi környezetben a középkor és a kora újkor még a régészeti korok közé sorolandó, az újkor és a legújabb kor azonban nem. Ez a konkrét történeti évszámhoz kapcsolódó korszakhatár jórészt idegen számos európai ország szabályozásától, ahol százéves időhatárt húztak meg a régészeti emlékanyag kutatásának, feldolgozásának és főként védelmének időbeli határaként. Az újkori, sőt a legújabb kori (jelenkori) régészet sok helyen általánosan elfogadottá vált, és számos olyan tudományterület és örökségvédelmi koncepció van, amely nem köti a régészet múltfeltáró munkáját egy konkrét történeti időhatárhoz. A jelen cikk arra tesz kísérletet, hogy összefoglalja mindazokat a hazai kutatási területeket, ahol az említett hagyományos korszakhatáron már túllépet a gyakorlat, sőt egyes esetekben egy régészeti részterület szabályozása is. Terjedelmi okok miatt az összefoglalás nem lehet teljeskörű, de ezekkel a példákkal is rá akarunk mutatni arra, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás kronológiai kerete nehezen tartható fenn a tudományos kutatások alapján.