Az unitárius püspöki vizitáció rendszere a kora újkorban

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán működő Irodalomtudományi Doktori Iskola nagyszerű lehetőséget biztosított arra, hogy kutatásaim középpontjába a szakma előtt kevéssé ismert unitárius egyház kora újkori püspöki vizitációs rendszerét állítsam. Tettem mindezt azért, mert a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában őrzött dokumentumok jórészt ismeretlenek a kutatók előtt, és a szakirodalomban mindegyre visszatérnek még a 21. század első évtizedében is azok a sztereotip megfogalmazások, miszerint az unitáriusoknak jelenleg a kolozsvári Akadémia Könyvtárban őrzött kéziratain kívül nemigen vannak régi dokumentumai, a vizitációt sem gyakorolták, tehát ilyen jellegű jegyzőkönyveik sincsenek stb. Ugyanakkor az unitárius levéltárban az 1990-es évek közepétől megkezdett folyamatos rendezési munka során előkerültek azok a korábban eltűntnek vélt püspöki és esperesi egyházlátogatási, más néven vizitációs jegyzőkönyvek, amelyeknek feldolgozása betekintést nyújt a 17. század második felétől kezdődően az egyház anyagi, erkölcsi életébe, bíráskodási rendszerébe és gyakorlatába. Az évszázadokat átfogó több kötetet kitevő unitárius vizitációs jegyzőkönyvek közül az első, amelyik felöleli egy adott kor valamennyi egyházközségének a meglátogatását, Homoródalmási Gergely Mihály püspök nevéhez fűződik. Az egyházfő 1692–1725 között végigjárta a Háromszéki Egyházkör gyülekezeteit is, amelyek Bethlen Gábor fejedelem óta több mint 70 éven keresztül a református szuperintendens joghatósága alá tartoztak és csak az Erdélyi Fejedelemség megszűnése után kerültek vissza az unitáriusok felügyelete alá. Almási püspök vizitációja során keletkezett terjedelmes jegyzőkönyvet a dolgozat függelékeként teszem közzé. Értekezésemben elsősorban ennek a több évtizedig tartó egyházlátogatásnak a történeti hátterét próbáltam feltárni. Kíváncsi voltam arra, hogy mik voltak azok az egyházpolitikai mozgatórugók, amelyek lehetővé tették, hogy Keserűi Dajka János református püspök a háromszéki unitáriusokat a saját joghatósága alá hajtsa. Megvizsgáltam azt a topikussá vált hagyományt is, miszerint az erdélyi reformációt követően a 17. század elejéig a háromszéki protestáns gyülekezetek tulajdonképpen mind unitáriusok voltak és csak Keserűi 1619-es térítő fellépésének köszönhetően váltak reformátusokká. Az értekezés tíz fejezetből áll, amelynek két utolsó fejezete egy-egy esettanulmányt tartalmaz. Az első fejezetben az egyházi vagy canonica visitatio nemzetközi, valamint magyarországi és erdélyi kutatástörténetét tekintettük át. A második fejezetben tárgyaltuk a protestantizmus térhódítása utáni Tridentinummal (1545–1563) megújuló katolikus egyház vizitációs rendelkezéseit. A harmadik fejezetben az erdélyi protestánsok konfesszionalizálódási folyamatáról beszéltünk, majd a különböző felekezetek egyházlátogatási gyakorlatát párhuzamba állítottuk az erdélyi unitáriusok vizitációs rendszerével. A negyedik fejezetben arról értekeztünk, hogy Bethlen Gábor fejedelem idején a szombatos üldözés ürügyén Keserűi Dajka János református püspök engedélyt kapott, hogy az unitáriusok helyett ő keresse fel a szombatosokat és áttérésre kényszerítse őket. A püspök ezt kihasználva az unitáriusok ellen is támadást intézett és 1619-ben generális vizitációra indult Háromszékre. Az ötödik fejezetben történeti kontextusba helyezve röviden tárgyaltuk az 1626-ban megalkotott unitárius Disciplina Ecclesiasticat és annak vizitációs határozatát. A hatodig fejezetben az 1638-as dési komplanációnak a történeti hátterét vizsgáltuk meg. A hetedik fejezetben tárgyaltuk azokat a dési komplanáció utáni sérelmeket, amelyeket az unitáriusok a mindenkori fejedelmekhez jogorvoslatért nyújtottak be. A nyolcadik fejezetben rávilágítottunk arra, hogy az Erdélyi Fejedelemség megszűnésével az unitárius egyház méltán remélhette, hogy a korábbi évtizedek szellemi, erkölcsi és anyagi hanyatlásával szemben a Habsburg Birodalomba való betagolódás következtében, épp a Diploma Leopoldinum biztosította jogoknál fogva, elindulhat a konszolidálódás útján. A kezdeti megerősödési időszak után azonban, a recepta religió elvét formálisan fenntartva, csak megtűrt vallási státusba kerültek az unitáriusok. A kilencedik és tizedik fejezetben a jegyzőkönyv részadatainak a felhasználásával egy-egy esettanulmányt készítettünk. Az első esettanulmányban a jegyzőkönyv legkisebb számszerűsített információit, a lélekszám vagy demográfiai adatait dolgoztuk fel. A második esettanulmány a tordai unitárius iskolában 1719-ben történt fegyelmi ügy kivizsgálásáról szól.