Javascript must be enabled to continue!
Az Európai Bizottság: az európai integráció motorja vagy fékezője? I.
View through CrossRef
Az 1992-ben megkötött Maastrichti Szerződéssel létrehozott Európai Unió a világtörténelemben példa nélkül álló, európai nemzetállamok közötti együttműködést valósított és valósít meg. Az EU nem klasszikus nemzetközi szervezet, de nem is föderális állam, hanem valahol a két közjogi kategória között van. Az elsőtől több, mert a tagállamok átruházták rá a szuverenitásuk egy részét, a másodiktól pedig kevesebb, mert nem a teljes szuverenitás átruházása történt meg. Ugyanilyen különleges közjogi helyzet mutatható ki az uniós intézményrendszer-, és különösen az Európai Bizottság esetében is, hiszen jogalkotó, végrehajtó és bírósági feladat- és hatáskört egy személyben ellátó szervezetről van szó. Az értekezés bemutatja a Bizottság történetét, feladat- és hatáskörének változásait, szervezeti struktúráját és működését, továbbá jogállásának sajátosságait az európai integrációt elmélyítő különböző szerződések tükrében. Arra keresi - és hitünk szerint találja is meg - a választ, amire a cím utal: a Bizottság az integráció motorja, vagy inkább annak fékezője? A munka – terjedelmi okok miatt – két részből áll. A második rész a Lap következő számában fog megjelenni.
Title: Az Európai Bizottság: az európai integráció motorja vagy fékezője? I.
Description:
Az 1992-ben megkötött Maastrichti Szerződéssel létrehozott Európai Unió a világtörténelemben példa nélkül álló, európai nemzetállamok közötti együttműködést valósított és valósít meg.
Az EU nem klasszikus nemzetközi szervezet, de nem is föderális állam, hanem valahol a két közjogi kategória között van.
Az elsőtől több, mert a tagállamok átruházták rá a szuverenitásuk egy részét, a másodiktól pedig kevesebb, mert nem a teljes szuverenitás átruházása történt meg.
Ugyanilyen különleges közjogi helyzet mutatható ki az uniós intézményrendszer-, és különösen az Európai Bizottság esetében is, hiszen jogalkotó, végrehajtó és bírósági feladat- és hatáskört egy személyben ellátó szervezetről van szó.
Az értekezés bemutatja a Bizottság történetét, feladat- és hatáskörének változásait, szervezeti struktúráját és működését, továbbá jogállásának sajátosságait az európai integrációt elmélyítő különböző szerződések tükrében.
Arra keresi - és hitünk szerint találja is meg - a választ, amire a cím utal: a Bizottság az integráció motorja, vagy inkább annak fékezője? A munka – terjedelmi okok miatt – két részből áll.
A második rész a Lap következő számában fog megjelenni.
Related Results
Az átalányösszegű és a kényszerítő bírság alkalmazásának feltételei a tagállami átültető intézkedések bejelentésének hiánya miatt indított kötelezettségszegési eljárásokban
Az átalányösszegű és a kényszerítő bírság alkalmazásának feltételei a tagállami átültető intézkedések bejelentésének hiánya miatt indított kötelezettségszegési eljárásokban
Az uniós irányelvek megfelelő tagállami alkalmazása és az irányelvek határidőben történő átültetése az uniós jog tagállamok általi végrehajtását ellenőrző Európai Bizottság szempon...
Az uniós jogalkotási aktusok jogalapjának megválasztásával – beleértve az ún. rugalmassági klauzula, és a belső piaci jogalap alkalmazhatóságával – szemben támasztott feltételek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában
Az uniós jogalkotási aktusok jogalapjának megválasztásával – beleértve az ún. rugalmassági klauzula, és a belső piaci jogalap alkalmazhatóságával – szemben támasztott feltételek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában
Az Európai Unió intézményei egy adott szakpolitikai területet csak akkor és olyan mértékben szabályozhatnak, amennyiben és amilyen mértékben az alapító szerződések a hatáskör-átruh...
Kereskedelempolitika
Kereskedelempolitika
Az európai integráció kezdetén, amikor az alapító atyák elhatározták, hogy nem a britek által támogatott szabadkereskedelmi övezetet, hanem a vámuniót valósítják meg, eldöntötték a...
Metadata-driven data integration
Metadata-driven data integration
Data has an undoubtable impact on society. Storing and processing large amounts of available data is currently one of the key success factors for an organization. Nonetheless, we a...
Az eurózóna másságretorikája — Az Európai Központi Bank és a német média hierarchikus Európa-képe az euróválságban
Az eurózóna másságretorikája — Az Európai Központi Bank és a német média hierarchikus Európa-képe az euróválságban
Disszertációmban az eurocentrizmus univerzalizmusa és az európai másság szabálya (Böröcz, 2006) segítségével vizsgáltam az eurózóna hierarchikus Európa-képét az eurózóna jegybankjá...
Adalékok az Európai Közösségek/Unió közjogtörténetéhez II.
Adalékok az Európai Közösségek/Unió közjogtörténetéhez II.
A fenti címet viselő tanulmányunkban utaltunk arra, hogy a későbbiek során folytatás fog következni. A korábbi tanulmányban közjogi szempontból bemutattuk az európai integráció elm...
Kisebbségpolitika
Kisebbségpolitika
Sem a nemzetközi jogban, sem az uniós jogban nincs általánosan elfogadott definíciója a „kisebbség” fogalmának. Az Európai Unióban is vitatott, hogy mely csoportok tekinthetők kise...
„Uniósan kerestem a bajt, mindenhova beolvadva" – Magyar nők a prostitúciós iparban a félperiféria és a centrum között
„Uniósan kerestem a bajt, mindenhova beolvadva" – Magyar nők a prostitúciós iparban a félperiféria és a centrum között
Doktori értekezésem és a hozzá készített kutatásom célja, hogy vizsgáljam, hogy a prostitúciós ipar hogyan ágyazódik be azokba az egyenlőtlen és elnyomó struktúrákba, amelyek menté...

