Az uniós jogalkotási aktusok jogalapjának megválasztásával – beleértve az ún. rugalmassági klauzula, és a belső piaci jogalap alkalmazhatóságával – szemben támasztott feltételek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában

Az Európai Unió intézményei egy adott szakpolitikai területet csak akkor és olyan mértékben szabályozhatnak, amennyiben és amilyen mértékben az alapító szerződések a hatáskör-átruházás keretében erről rendelkeznek. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió nem rendelkezik a saját hatásköreinek meghatározására vonatkozó hatáskörrel, ezért az Európai Unió intézményei által elfogadott jogalkotási aktusoknak pontosan meg kell jelölniük azt a jogalapot, amelyből a jogi aktus kötelező ereje származik. Az Európai Unió Bírósága nagy jelentőséget tulajdonít a jogalap helyes megválasztásának, a pontosan beazonosított anyagi jogi jogalapból ugyanis az eljárásjogi jogalap is következik, amely így hatással van az intézmények jogalkotási eljárásban való részvételének mértékére (ld. Európai Parlament döntéshozatali szerepe), illetve a Tanácson belüli szavazásra alkalmazandó szabályokra is (ld. minősített többség, vagy egyhangúság). Az Európai Unió Bírósága az anyagi jogi jogalap kifejezett nevesítésének hiányát kivételesen elfogadja, ha az anyagi jogi jogalap a jogalkotási aktus más elemei alapján meghatározható, azonban minden esetben megköveteli, hogy a jogalkotó a jogalap megválasztását olyan objektív elemekre alapítsa, amelyek bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik. A jóhiszemű együttműködés kötelezettsége ezen felül megkívánja az intézményektől, hogy tartózkodjanak a jogalkotási javaslat olyan irányba történő „elferdítésétől”, amely meghiúsítaná a javaslat célkitűzéseinek elérését – márpedig az anyagi jogi jogalap valamely intézmény általi megváltoztatása, vagy kiegészítése ilyen irányba hathat. Az Európai Unió Bírósága egy másodlagos jogalap alkalmazását csak kivételes esetben fogadja el. A Bíróság főszabály szerint a „súlypontteszt” alkalmazásával állapítja meg a jogalkotási javaslat elsődlegesnek tekinthető összetevőjét, amelyhez az anyagi és az eljárásjogi jogalapnak is igazodnia kell. A másodlagos célhoz igazított önálló anyagi jogi jogalapot a Bíróság akkor nem fogadja el, ha e célok a jogalkotási aktus más rendelkezései hatékonyságának megvalósításához szükségesek, vagy, ha rendkívül korlátozott hatállyal rendelkeznek, amely tulajdonság a rendelkezések csekély számában is megmutatkozhat. Amennyiben azonban a jogalkotási aktus által követett célok összevetéséből az egyik, vagy a másik cél járulékos jellege nem állapítható meg, úgy az Európai Unió Bírósága kivételesen elfogadja több jogalap alkalmazását – kivéve, ha az anyagi jogi jogalapokból következő eljárási szabályok egymással összeegyeztethetetlenek. Ez esetben ugyanis a jogalkotási aktus szétbontása válik szükségessé. A másodlagos jogalapok többségükben érdemi szakpolitikai terület szabályozására adnak felhatalmazást, a Bíróság által kidolgozott feltételek mellett azonban az uniós jogalkotó olyan általános jogalapokra is támaszkodhat, mint a „rugalmassági klauzula”, vagy az ún. „belső piaci jogalap”. A rugalmassági klauzula új szakpolitika közösségi szabályozási hatáskörbe vonására nem alkalmazható, ugyanakkor e jogalapra – pl. a közös kül- és biztonságpolitika céljainak a közösségi pillér alá tartozó jogi eszközökkel történő megvalósíthatása érdekében is – jogi aktus alapítható. A belső piaci jogalap alkalmazását viszont csak szak-specifikus célkitűzések, mint a belső piac működését érintő, vagy a verseny érzékelhető torzulását eredményező nemzeti szabályozások közti eltérésekkel szembeni fellépés indokolhatja. Az Unió belső és külső cselekvéseire vonatkozó eljárások közti szimmetria megőrzése érdekében a Bíróság a jogalap megválasztásának a belső jogi aktusok vonatkozásában kidolgozott feltételeit a nemzetközi megállapodások megkötésének eseteire is alkalmazza. A Bíróságnak az Unió külső fellépése, valamint a vegyes megállapodások megkötése vonatkozásában kialakított ítélkezési gyakorlata ugyanakkor – a megállapodások elsődleges céljához igazodó anyagi jogi jogalapból következő eljárási és szavazási szabályok megkövetelése miatt – a tagállamok egymással, illetve az Unióval szembeni mozgásterének csökkentése irányába hathat.