Az eurózóna másságretorikája — Az Európai Központi Bank és a német média hierarchikus Európa-képe az euróválságban

Disszertációmban az eurocentrizmus univerzalizmusa és az európai másság szabálya (Böröcz, 2006) segítségével vizsgáltam az eurózóna hierarchikus Európa-képét az eurózóna jegybankjának, az Európai Központi Banknak az elnöki kommunikációja valamint a regionális hegemón hatalommal bíró Németország két jelentős sajtóterméke, a Bild és a Spiegel online fellelhető cikkei alapján. A tagországok az integrációval kapcsolatos feszültségekre, az egyenlőtlenségekre, az aszimmetrikus többletérték-áramlásra és az etnikai jellegű feszültségekre alapvetően kulturális, „civilizációs” és rassz-jellegű válaszokat adtak, így megközelítésük egyaránt hibás és kirekesztő. A relatív hatalmi viszonyok és a hatalmi aszimmetria hasonlóságot mutat Nyugat-Európa koloniális diskurzusával, azzal a különbséggel, hogy itt a „mi” és „ők” kategória nem az „első” világ és a „harmadik” világ diskurzusában történik, hanem Európa „nyugati” felében. Az empirikus kutatásban bemutattam, hogy milyen hierarchikus- és másságképzési mozzanatokat lehet felfedezni egy konfliktus, a válság idején tapasztalt monetárispolitikai-ideológiai vita keretrendszerében. Ezek alapján olyan hierarchikus-kép és belső másságképzési módozatok mutatkoznak meg, amelyek leképezik a nyugat-európai („centrum”, „gazdag”) országok világban elfoglalt diszkurzív terét. E vizsgálat a belső viszonyokról igyekszik megállapításokat tenni, amely – összevetve a rendelkezésre álló poszt-és dekoloniális szakirodalom legfontosabb szerzőivel – érzékletes hasonlóságokat mutat az Európai Unió külső viszonyaival. A kutatás első felében arra kerestem a választ, hogy milyen beszédmód jellemezte a Bild és a Spiegel az Európai Központi Bank elnökével, Mario Draghival kapcsolatos cikkeit. Először a német sajtó önreprezentációját vizsgálva arra mutattam rá, hogy a sajtó a németeket a többi tagállam viszonyában úgy ábrázolja, hogy végletekig leszűkíti az „igazi” európai fogalmát Németországra. A többi tagállamhoz képest a németeket ábrázolja az európai másság szabálya alapján az egyedüli jó, tisztességes és megbízható társadalomnak. Draghi normatív Európa-képének konstrukciójához képest – amely szerint főként arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen Európai Uniót kellene létrehozni, és mi lenne a feladata az egyes tagországoknak, hogy ezt elérjék –, a német sajtó konkrét ábrázolását nyújtja mind a német társadalomnak, mind a német társadalmon kívülieknek. Ezáltal dekonstruálja a Draghi-féle Európát, lényegében aláássa az EKB-elnök utópikus-vizionális beszédmódját. A saját társadalom hierarchia csúcsára emelésével és felsőbbrendűségének kifejezésével a hierarchia alsóbb részére száműzi az olasz Draghit és a problémás országokat. A határ mint társadalmi tény fogalmával mutatom be, hogy a német sajtó hogyan alkalmazza a feltételes társadalmi kizárás és beengedés mechanizmusát a nem német társadalommal szemben. Bemutatom, hogy a német sajtó azáltal, hogy teljesen leszűkíti Európa-fogalmát, és kizárja azokat a társadalmakat, amelyek nem a neki tetsző módon élnek, vagyis azokat, amelyek az általa kívánatosnak tartott identitás- és kulturális kritériumok szerint nem elég jók. Míg Draghi hozzájárul ahhoz az „Európa”-konstrukcióhoz, amely az EU bürokratikus, de egyben romantikus „egység a sokféleségben” elvét követi, addig a német sajtó ezt a képet lebontva saját társadalmát a jóság nevében kiemeli ebből az egységből. Mindkét fél valósághamisítást végez: Draghi az eurocentrizmus univerzalizmusát követve lebontja az EU-történetből a gyarmatosítás hagyatékát és jelenkori „külső kitettségű” konfliktusait (a béke hordozójaként tekintve „Európára”), miközben kizárja Európából Európa egy részét. A német sajtó pedig az európai másság szabálya szerint önmagát mint a jó megtestesülését látva zár ki ebből a körből mindenki mást, így dekonstruálva az eurocentrikus Európa-képet és sajátítva ki az idealizált Európa-fogalmat.