Műnyelv: szaknyelvfogalmunk történeti előzménye

A műnyelv fogalom, illetve terminus a XIX. század első felében a nyelvújítás és a reformkor nyelvi küzdelmei alatt nyert polgárjogot, és egyértelműen a tudományok nyelvének a körülhatárolására alkalmazták. Kezdettől fogva vele mintegy szóbokrot alkotva kapcsolódott hozzá a műszó és a műszótár fogalma is. A műnyelv fogalom mind a mai napig használatos, és a szaknyelv szinonimájaként jelenik meg a nyelvészeti és a tudományos szakirodalomban. Jelentéséhez az első alapjelentésen kívül később főként a mesterséges nyelv fogalma társult, de ma már további jelentések is kapcsolódnak hozzá. Műnyelvünk vagy szaknyelvünk sok szállal kapcsolódik a nyelvújításhoz, illetve a reformkori magyar tudományos élet fórumainak megteremtéséhez. Bár megállapítható, hogy a magyar műnyelv megteremtéséhez számtalan, már a korábbi századokban megszülető kezdeményezés és mű kapcsolható, és a klasszikus nyelvújítás korát megelőző XVIII. századvégi nyelvfilozófiai és tudományos művek adják az alapokat a XIX. századi felvirágzásához. A XIX. század történelmi hullámzásai több periódust mutatnak műnyelvtörténetünkben: a reformkori fellendülést, az abszolutizmus évei alatti tévutakat, a kiegyezés után az újabb eszmélést, majd az újortológia harcaiban és ellenküzdelmeiben egy kitisztulási és teljes felépülési folyamatot. Megjegyezhető, hogy szórványszerűen a XIX. század második felében már a szaknyelv fogalom is megjelenik, de a műnyelv fogalmat egészen a XX. század közepéig nem tudta széles körben felváltani. A XX. század második felében aztán a műnyelv, szaknyelv fogalom mellett újabb – részben kísérleti vagy közelítő – fogalmak is megjelentek úgy, mint technolektus, szociolektus, csoportnyelv, tudományos nyelv.