Javascript must be enabled to continue!
Romantikus diskurzuselemek Ernst Moritz Arndt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című pedagógiai témájú művében
View through CrossRef
Ernst Moritz Arndt (1769–1860) német író, történész 1805-ben kiadott kétkötetes, pedagógiai témájú műve, a Fragmente über Menschenbildung I-II. és az 1810/11-ben írt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című írása, mely 1819-ben jelent meg a Fragmente über Menschenbildung harmadik köteteként, a romantikus pedagógia alapművének számít. A vonatkozó szakirodalom (Kölle, 1916; Ballauff és Schaller, 1973; Bollnow, 1987; Pukánszky, 2011) elsősorban Arndt antropológiai szempontú, az egész ember nevelésével kapcsolatos, általános nézeteit értelmezi, nőnevelési koncepciójának nem szentel figyelmet. Kutatásunk célja annak vizsgálata, hogy milyen romantikus diskurzuselemek érhetők tetten Arndt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című alkotásában. Különösen az érdekelt bennünket, hogy a nőnevelés kontextusában milyen válaszokat ad a szerző a korszellemet jellemző elidegenedés, eldologiasodás és kizsákmányolás problémáira. Vizsgálódásaink alapján megállapíthatjuk, hogy az elemzett műben feltárt, a német romantika értékvilágához kapcsolódó izotópiák közül az emberben lévő, jóra irányuló erő megőrzési lehetőségeit megmutató ’a szív nevelése’ izotópia válasz az elidegenedésre. ’A nő mint isteni (gyermeki) lény’ izotópia ahhoz a romantikus diskurzushoz csatlakozik, mely az eldologiasodásra az Abszolútumhoz való kapcsolódás óhajával válaszol, ami egyfajta morális fejlődés iránti igényt is implikál. A ’szolgálat mint isteni minőség’ a kizsákmányolás ellenszereként értelmezhető. Arndt szerint az ideális nőnevelés a család erkölcsének csendes és derűs tükrében valósulhat meg. Nem tartja helyesnek a leányok túl korai bevezetését a társasági életbe, mert az élet és a világ megismerése során a leánygyermekek elveszíthetik azt az ártatlanságot, amely igaz életre nevelésük feltétele. A kor figyelemre méltó jelenségének tekinti az esztétikai és a misztikus törekvéseket, melyek a nevelésre és a fiatalság életére is hatást gyakorolnak, ugyanakkor úgy véli, a benső romlás veszélye fenyeget, amikor a fenti törekvések társadalmi kontextusba kerülnek, és szent minőségük külsőséggé válik.
Title: Romantikus diskurzuselemek Ernst Moritz Arndt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című pedagógiai témájú művében
Description:
Ernst Moritz Arndt (1769–1860) német író, történész 1805-ben kiadott kétkötetes, pedagógiai témájú műve, a Fragmente über Menschenbildung I-II.
és az 1810/11-ben írt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című írása, mely 1819-ben jelent meg a Fragmente über Menschenbildung harmadik köteteként, a romantikus pedagógia alapművének számít.
A vonatkozó szakirodalom (Kölle, 1916; Ballauff és Schaller, 1973; Bollnow, 1987; Pukánszky, 2011) elsősorban Arndt antropológiai szempontú, az egész ember nevelésével kapcsolatos, általános nézeteit értelmezi, nőnevelési koncepciójának nem szentel figyelmet.
Kutatásunk célja annak vizsgálata, hogy milyen romantikus diskurzuselemek érhetők tetten Arndt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című alkotásában.
Különösen az érdekelt bennünket, hogy a nőnevelés kontextusában milyen válaszokat ad a szerző a korszellemet jellemző elidegenedés, eldologiasodás és kizsákmányolás problémáira.
Vizsgálódásaink alapján megállapíthatjuk, hogy az elemzett műben feltárt, a német romantika értékvilágához kapcsolódó izotópiák közül az emberben lévő, jóra irányuló erő megőrzési lehetőségeit megmutató ’a szív nevelése’ izotópia válasz az elidegenedésre.
’A nő mint isteni (gyermeki) lény’ izotópia ahhoz a romantikus diskurzushoz csatlakozik, mely az eldologiasodásra az Abszolútumhoz való kapcsolódás óhajával válaszol, ami egyfajta morális fejlődés iránti igényt is implikál.
A ’szolgálat mint isteni minőség’ a kizsákmányolás ellenszereként értelmezhető.
Arndt szerint az ideális nőnevelés a család erkölcsének csendes és derűs tükrében valósulhat meg.
Nem tartja helyesnek a leányok túl korai bevezetését a társasági életbe, mert az élet és a világ megismerése során a leánygyermekek elveszíthetik azt az ártatlanságot, amely igaz életre nevelésük feltétele.
A kor figyelemre méltó jelenségének tekinti az esztétikai és a misztikus törekvéseket, melyek a nevelésre és a fiatalság életére is hatást gyakorolnak, ugyanakkor úgy véli, a benső romlás veszélye fenyeget, amikor a fenti törekvések társadalmi kontextusba kerülnek, és szent minőségük külsőséggé válik.
Related Results
Egy négyszögletű, de mégis kerek hely : A kollektív emlékezet színtere Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című művében
Egy négyszögletű, de mégis kerek hely : A kollektív emlékezet színtere Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című művében
A tanulmány Pierre Nora kollektív emlékezettel összefüggő elméletére építve fogalmazta meg hipotézisét, miszerint a Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című műve emlékezethelykén...
Múlt és jelen hatása a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar gyógypedagógus-képzésében
Múlt és jelen hatása a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar gyógypedagógus-képzésében
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karon 2018-ban indult a gyógypedagógus-képzés. Tanulmányunkban történeti visszatekintéssel közelítjük meg a hazai, több mint egy évszázado...
Játékkutatás a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán
Játékkutatás a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán
A játék pedagógiai jelentőségére a görög filozófusok figyeltek fel először. A 19. századtól
a magyar szakemberek a gyermekek játékait kulturális örökségnek tekintették, és kezdetét...
Humor-Ein machtvolles Instrument, um Ernstes zu thematisieren
Humor-Ein machtvolles Instrument, um Ernstes zu thematisieren
In ihrem neuesten Film ‚And the king said what a fantastic machine‘ setzen sich Axel Danielson und Maximilien Van Aertryck mit unserer von Medien durchdrungenen Welt auseinander. W...
Die Rezeption Ernst Moritz Arndts in Deutschland 1909/10 - 1919/20 - 1934/35
Die Rezeption Ernst Moritz Arndts in Deutschland 1909/10 - 1919/20 - 1934/35
Vorspann
Ist Ernst Moritz Arndt ein Vorbild? Ein Rätsel ist er allemal. Seine Person und sein OEuvre sind umstritten – die Debatten der vergangenen Jahre haben dies ...
FARKAS GEIZA A FEJNÉLKÜLI EMBER CÍMŰ REGÉNYÉNEK EURÓPAI KULTURÁLIS KONTEXTUSA
FARKAS GEIZA A FEJNÉLKÜLI EMBER CÍMŰ REGÉNYÉNEK EURÓPAI KULTURÁLIS KONTEXTUSA
A kutatás2 kiindulópontja egy mára már jobbára csak az irodalomtörténet-írás által számon tartott regény, Farkas Geiza A fejnélküli ember című, Szabadkán, 1933-ban megjelent regény...
Az olvasmánymegértés fejlesztése keresztény lelkiségű szövegek segítségével
Az olvasmánymegértés fejlesztése keresztény lelkiségű szövegek segítségével
A szakrális irodalom értékes alkotásainak beemelése felfedeztető szándékú lehet az irodalom- és nyelvtanításban. A szakrális (jellegű) irodalom tanításával összefüggésben alapkövet...
Johann Arndt: Sämtliche Leichenpredigten und Trostschriften
Johann Arndt: Sämtliche Leichenpredigten und Trostschriften
The volume contains the complete writings that the Lutheran theologian, writer of edification, preacher and paracelsist Johann Arndt (1555–1621) had published on the occasion of de...

