KAFKA ÉS POUND KÖZÖTT

Kemenes Géfin László Fehérlófia című műve a nyugati magyar diaszpóra közegében öltött először alakot. Jóllehet a szöveg az emigrációs irodalom keretében formálódott, a kisebbségi helyzet nem csupán a megalkotáshoz kapcsolódó életrajzi adalék, sőt nem is pusztán a beszédhelyzetben érzékelhető-érvényesülő tapasztalat, hanem magának az írásmódnak meghatározó sajátossága. A műnemet tekintve is heterogén Fehérlófiát ezzel összefüggésben egyszerre jellemzi rendszerszerűen átgondolt, célszerűen ívelő építkezés és nyelvi- kulturális utalásmorzsákat halmozó töredékesség. A modernség és posztmodernség felől egyaránt értelmezhető tervezetjelleg nem pusztán a folytathatóság és állandó bővíthetőség, a kiteljesülés felé tartó, de minduntalan továbblépő úton-lét motívumát foglalja magában, hanem a konceptuális művészet ama szemléletmódjával is kapcsolatba hozható, ahol nem annyira az elkészült műalkotás, mint inkább a műalkotás ötlete és megvalósításának terve az, ami esztétikai érdeklődésre tart igényt. A lezárhatatlan szöveg, amely a különböző nyelvi-kulturális töredékek egymás mellé helyezése révén jön létre, éppúgy szól a földrajzi és történelmi otthonkeresésről, mint az otthonra találás lehetetlenségéről, az azonosság vágyáról és a széttartó alkotás nyitottságáról.