Javascript must be enabled to continue!
A szolnoki oszmán palota régészeti kutatása
View through CrossRef
Az Alföldön, a Tisza mentén található Szolnokot Buda 1541. évi megszállása után alig több mint tíz évvel, 1552-ben foglalták el a törökök. Ezután lett sokáig az Oszmán Birodalom legészakibb, budai vilájetének egyik jelentős, határ menti szandzsákszékhelye. Közigazgatási hovatartozásában Eger 1596. évi török kézre kerülése után következett be változás, ugyanis ekkor Szolnokot az újonnan felállított egri pasalikhoz sorolták és egészen 1685-ben bekövetkezett visszafoglalásáig uralmuk alatt tartották. A régészeti kutatások és az írott források hiánya miatt az egykor itt állt épületekről kevés ismerettel rendelkeztünk. Az 1665-ben ide látogató Evlia cselebi csupán egyetlen épületet említett meg röviden Szolnokon, a várbeli uralkodói dzsámit, ami azt sugallja, hogy a palánkerősségben további, feljegyzésre érdemes épülettel nem számolhatunk. Emiatt váratlan volt, amikor 2018-ban, a várban folytatott régészeti ásatáson egy a hódoltságban korábban még nem azonosított épülettípusra, egy reprezentatív, emeletes oszmán épület maradványaira bukkantunk. Jelen tanulmány az előkerült építészeti részleteket mutatja be, alapját képezve egy későbbi építészeti és történeti rekonstrukciónak.
Title: A szolnoki oszmán palota régészeti kutatása
Description:
Az Alföldön, a Tisza mentén található Szolnokot Buda 1541.
évi megszállása után alig több mint tíz évvel, 1552-ben foglalták el a törökök.
Ezután lett sokáig az Oszmán Birodalom legészakibb, budai vilájetének egyik jelentős, határ menti szandzsákszékhelye.
Közigazgatási hovatartozásában Eger 1596.
évi török kézre kerülése után következett be változás, ugyanis ekkor Szolnokot az újonnan felállított egri pasalikhoz sorolták és egészen 1685-ben bekövetkezett visszafoglalásáig uralmuk alatt tartották.
A régészeti kutatások és az írott források hiánya miatt az egykor itt állt épületekről kevés ismerettel rendelkeztünk.
Az 1665-ben ide látogató Evlia cselebi csupán egyetlen épületet említett meg röviden Szolnokon, a várbeli uralkodói dzsámit, ami azt sugallja, hogy a palánkerősségben további, feljegyzésre érdemes épülettel nem számolhatunk.
Emiatt váratlan volt, amikor 2018-ban, a várban folytatott régészeti ásatáson egy a hódoltságban korábban még nem azonosított épülettípusra, egy reprezentatív, emeletes oszmán épület maradványaira bukkantunk.
Jelen tanulmány az előkerült építészeti részleteket mutatja be, alapját képezve egy későbbi építészeti és történeti rekonstrukciónak.
Related Results
A szolnoki oszmán palota elméleti rekonstrukciója
A szolnoki oszmán palota elméleti rekonstrukciója
A kora újkori szolnoki vár központjában 2018-ban azonosított, nagyméretű, kb. 18,5×9 m-es, téglalap alaprajzú, kelet-nyugati tájolású oszmán palota régészeti ásatásának építészeti ...
"Lenne pedig véleményem szerint ezen Salamontoronyból keletkezendő épület legczélszerűbben régiségtárrá átalakítandó…”
"Lenne pedig véleményem szerint ezen Salamontoronyból keletkezendő épület legczélszerűbben régiségtárrá átalakítandó…”
Visegrád, az egykori király székhely újrafelfedezése a reformkorban történt meg, amikor a település a szépirodalomban és a képzőművészetben mint a dicső múlt jelképe jelent meg. Ez...
Újkori és legújabb kori régészet Magyarországon? Lajkó Orsolya és Sabján Tibor emlékének
Újkori és legújabb kori régészet Magyarországon? Lajkó Orsolya és Sabján Tibor emlékének
A jelenleg érvényes szabályozás szerint Magyarországon a régészeti örökségnek az a kulturális emlékanyag tekinthető, amely 1711-et megelőzően került a földbe, és az ezt megelőző ko...
Középkori csontkorcsolyák kísérleti régészeti kutatása
Középkori csontkorcsolyák kísérleti régészeti kutatása
A régészeti leletanyagban megjelenő ló és szarvasmarha kéz- és lábközépcsontokból, valamint orsócsontokból
készült középkori csontkorcsolyák jégen való siklásra történő használatán...
Egy új forrás a szegedi Reök-palota történetéhez
Egy új forrás a szegedi Reök-palota történetéhez
A szegedi Reök-palota építése körüli bonyodalmakra a BFL-ben őrzött, 1908-ban kelt közjegyzői iratai segítségével derít fényt a cikk. A Magyar Ede (1877–1912) által tervezett, szec...
Honfoglalás kori temető Szolnok határában (Új adatok a honfoglalás kori női viselethez)
Honfoglalás kori temető Szolnok határában (Új adatok a honfoglalás kori női viselethez)
Szolnok és Rákóczifalva között találjuk a város Szanda nevű határrészét. A környék meghatározó létesítménye a szolnoki katonai repülőtér. A lelőhely területe ezért egészen az 1989-...
New Christians: Hypocrites or Apostates?
New Christians: Hypocrites or Apostates?
A disszertáció témája azoknak az oszmán alattvalóknak a helyzete, akik Buda visszafoglalása után a magyar területeket nem hagyták el, hanem itt letelepedtek, és áttértek a kereszté...
A Zichy-Meskó palota porcelánkabinetjének kétszárnyú ajtói
A Zichy-Meskó palota porcelánkabinetjének kétszárnyú ajtói
A kétemeletes Zichy-Meskó palota Sopron barokk belvárosának műemlékei között kiemelt helyet foglal el. Legértékesebb helyisége az 1740-es években megalkotott porcelánkabinet, ahol ...

