Javascript must be enabled to continue!
Marsili, a „botanikus”
View through CrossRef
Az a tény, hogy a növények a „Duna művében” (Danubius Pannonico-Mysicus, Hagae, 1726) kevés helyet kaptak és illusztrációk nélkül, azt sugallhatja, hogy a növények kisebb jelentőséggel bírtak Marsigli számára, mint a természet többi eleme. Talán ezért is nagyon kevesen írtak e téren érdemeiről, kivételek Baldacci (1930) botanikai és Ramsbottom (1970), Govi (1984), Cordella (2003) Marsigli mikológiai kiértékelései. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a bolognai tudós-katona botanikai írásainak csak kis része került kiadásra, botanikai-mikológiai tanulmányainak eredménye legnagyobb részt kézirat formájában maradt meg. Ezekben Marsili már leírja felismerését a Duna menti vegetáció tér- és időbeli dinamizmusáról, a szomszédos, de eltérő jellegű életközösségek szekvenciájáról. Módszerébe a történelmi-kulturális vonatkozásokat is belevonja, melyek kifejezésére a térképészet is lehetőséget ad. Marsiglit a kriptogám szervezeteknek tartott gombák, zuzmók és mohák eredete-szaporodása foglalkoztatta, de mikroszkóppal végzett megfigyelései és kísérletei a spontán generáció elméletéhez vezették vissza, mely több kortársa (pl. Malpighi M.) számára túlhaladott koncepció volt.
Title: Marsili, a „botanikus”
Description:
Az a tény, hogy a növények a „Duna művében” (Danubius Pannonico-Mysicus, Hagae, 1726) kevés helyet kaptak és illusztrációk nélkül, azt sugallhatja, hogy a növények kisebb jelentőséggel bírtak Marsigli számára, mint a természet többi eleme.
Talán ezért is nagyon kevesen írtak e téren érdemeiről, kivételek Baldacci (1930) botanikai és Ramsbottom (1970), Govi (1984), Cordella (2003) Marsigli mikológiai kiértékelései.
Ennek okát abban kereshetjük, hogy a bolognai tudós-katona botanikai írásainak csak kis része került kiadásra, botanikai-mikológiai tanulmányainak eredménye legnagyobb részt kézirat formájában maradt meg.
Ezekben Marsili már leírja felismerését a Duna menti vegetáció tér- és időbeli dinamizmusáról, a szomszédos, de eltérő jellegű életközösségek szekvenciájáról.
Módszerébe a történelmi-kulturális vonatkozásokat is belevonja, melyek kifejezésére a térképészet is lehetőséget ad.
Marsiglit a kriptogám szervezeteknek tartott gombák, zuzmók és mohák eredete-szaporodása foglalkoztatta, de mikroszkóppal végzett megfigyelései és kísérletei a spontán generáció elméletéhez vezették vissza, mely több kortársa (pl.
Malpighi M.
) számára túlhaladott koncepció volt.
Related Results
Le rivincite di Luigi Ferdinando Marsili
Le rivincite di Luigi Ferdinando Marsili
This short introduction to the group of papers on Luigi Ferdinando Marsili that appear in this first issue of the Accademia Annales, Class of Moral Science, points out the need to ...
Marsili Luigi Ferdinando (Bologna 1658– 1730) és a növények, gombák
Marsili Luigi Ferdinando (Bologna 1658– 1730) és a növények, gombák
Marsigli’s interest also extended to plants, as evidenced by his published scientific works and unpublished manuscripts, as well as by the museum he set up with the
material he col...
Governare la peste? Un progetto di Luigi Ferdinando Marsili
Governare la peste? Un progetto di Luigi Ferdinando Marsili
At the height of his military career at the service of Leopold I of Hapsburg, Marsili sends to Vienna the project here presented. It contains a series of precise measures to be eff...
Risk Scenarios of Extreme Tsunamis Caused by Marsili in the Mediterranean Sea
Risk Scenarios of Extreme Tsunamis Caused by Marsili in the Mediterranean Sea
About 150 km off the western coast of Calabria (Italy) lies the Marsili seamount, the largest and most active submarine volcano in the Mediterranean region, representing one of its...
Il cannocchiale in Arcadia Nuove proposte per le Osservazioni astronomiche di Donato Creti
Il cannocchiale in Arcadia Nuove proposte per le Osservazioni astronomiche di Donato Creti
Abstract
Donato Creti’s Astronomical Observations, eight Vatican paintings, were made for Pope Clement XI on the basis of a plan by his general, Luigi Ferdinando Mar...
Luigi Ferdinando Marsili e le arti del disegno
Luigi Ferdinando Marsili e le arti del disegno
Il conte generale Luigi Ferdinando Marsili, di nobile famiglia bolognese, è stato una delle figure di maggior spicco per la storia e la cultura della sua città, dove soggiornò solo...
Christopher Dresser és az art botany, avagy a botanikai formák művészete
Christopher Dresser és az art botany, avagy a botanikai formák művészete
Christopher Dresser (1834–1904) formatervező, jelentős ornamentika, valamint design-elméleti munkássággal is bíró művész és botanikus. Hazánkban kevéssé ismert életművét az elmúlt ...
Cserni Béla és az erdélyi városi régészet kezdetei
Cserni Béla és az erdélyi városi régészet kezdetei
Cserni Béla (1842–1916) az erdélyi városi régészet megalapítója, a gyulafehérvári múzeum létrehozója és első igazgatója volt. Az árvaházban nevelkedő, majd a római katolikus egyház...

