Javascript must be enabled to continue!
Ungár Margit, az első magyar ügyvédnő emlékezete
View through CrossRef
A tanulmány a hazánkban végzett első női ügyvédnek állít emléket, az ő életútját mutatjuk be. Mivel Ungár Margit élettörténete szinte ismeretlen, ezért idő- és célszerű, hogy személye és tevékenysége újra előtérbe, a feledés homályából napvilágra kerüljön. A központi témát elsődleges források felhasználásával ismertetjük, amelyek elősegítik az eddig csak töredékesen feltárt életút állomásainak a bővebb kifejtését, ennek könnyebb megértését. Így részletesebb, ezáltal árnyaltabb, de még mindig csak vázlatos képet kapunk az első női ügyvéd életéről, hivatásáról és munkásságáról. Végigkísérjük a címszereplőt a szülői háztól az elemi és középfokú iskolai tanulmányokon át az egyetemig, a jogi doktorrá avatásig. Bemutatjuk a küzdelmét – az addig kizárólag férfiaknak fenntartott Jogi pályán –, amit az ügyvédi kamarai felvételéért, a gyakorlati ismeretek megszerzéséért és a sikeres ügyvédi vizsgák abszolválásáért tesz. Feltárjuk, hogy Ungár Margit milyen empátiával és szolidaritással fordul a jogi ügyekben őt megkeresőkhöz, illetve, hogy a nők egyenjogúságának kérlelhetetlen szószólója. Még akkor is, amikor őt a zsidó származása miatt jogfosztó intézkedések érik, és ezáltal szinte megsemmisül az ő és a szerettei élete. Kiderítjük a második világháború utáni évei nehézségeit, bánatait és örömeit, illetve az példája egyúttal buzdítóan hat a mai kor embere számára is, hogy az áldozathozatal előbb-utóbb be fog érni, meg fog térülni. Munkánk eredményeként reméljük, hogy Ungár Margit újra visszakerül a(z első) jogász- és ügyvédnők Pantheonjába, az őt megillető helyre, ezáltal pedig a közéleti, szakmai és tudományos diskurzus folyamába.
Title: Ungár Margit, az első magyar ügyvédnő emlékezete
Description:
A tanulmány a hazánkban végzett első női ügyvédnek állít emléket, az ő életútját mutatjuk be.
Mivel Ungár Margit élettörténete szinte ismeretlen, ezért idő- és célszerű, hogy személye és tevékenysége újra előtérbe, a feledés homályából napvilágra kerüljön.
A központi témát elsődleges források felhasználásával ismertetjük, amelyek elősegítik az eddig csak töredékesen feltárt életút állomásainak a bővebb kifejtését, ennek könnyebb megértését.
Így részletesebb, ezáltal árnyaltabb, de még mindig csak vázlatos képet kapunk az első női ügyvéd életéről, hivatásáról és munkásságáról.
Végigkísérjük a címszereplőt a szülői háztól az elemi és középfokú iskolai tanulmányokon át az egyetemig, a jogi doktorrá avatásig.
Bemutatjuk a küzdelmét – az addig kizárólag férfiaknak fenntartott Jogi pályán –, amit az ügyvédi kamarai felvételéért, a gyakorlati ismeretek megszerzéséért és a sikeres ügyvédi vizsgák abszolválásáért tesz.
Feltárjuk, hogy Ungár Margit milyen empátiával és szolidaritással fordul a jogi ügyekben őt megkeresőkhöz, illetve, hogy a nők egyenjogúságának kérlelhetetlen szószólója.
Még akkor is, amikor őt a zsidó származása miatt jogfosztó intézkedések érik, és ezáltal szinte megsemmisül az ő és a szerettei élete.
Kiderítjük a második világháború utáni évei nehézségeit, bánatait és örömeit, illetve az példája egyúttal buzdítóan hat a mai kor embere számára is, hogy az áldozathozatal előbb-utóbb be fog érni, meg fog térülni.
Munkánk eredményeként reméljük, hogy Ungár Margit újra visszakerül a(z első) jogász- és ügyvédnők Pantheonjába, az őt megillető helyre, ezáltal pedig a közéleti, szakmai és tudományos diskurzus folyamába.
Related Results
Anna Margit és Ámos Imre
Anna Margit és Ámos Imre
A tanulmány Anna Margit és Ámos Imre, a 20. századi magyar művészettörténet kiemelkedő festőművészpárjának munkásságát mutatja be. A művészek szoros szerelmi és alkotói kapcsolatba...
Eszéki magyar iskolák az Osztrák–Magyar Monarchia idején
Eszéki magyar iskolák az Osztrák–Magyar Monarchia idején
A tanulmány a 19. század végén Eszéken a Magyar Királyi Államvasutak által alapított első magyar nyelvű elemi és felső népiskola működésének időszakát öleli fel. A munka magyar és ...
A területen kívüli állampolgárság magyarországi gyakorlata – Diskurzusok és értelmezések diaszpórában és kisebbségi közösségben
A területen kívüli állampolgárság magyarországi gyakorlata – Diskurzusok és értelmezések diaszpórában és kisebbségi közösségben
Az értekezés a területen kívüli állampolgárság identitáskonstrukciókra és hovatartozástudatra gyakorolt hatásait vizsgálja a 2010-ben módosított magyar állampolgársági törvény elfo...
Perjés Géza munkásságának tudománymetriai feldolgozása
Perjés Géza munkásságának tudománymetriai feldolgozása
Perjés Géza (1917–2003) a 20. századi magyar hadtudomány egyik legjelentősebb, nemzetközileg is ismert képviselője húsz éve, 2003 őszén hunyt el. Fél évszázadot átívelő kutatóipály...
Responsibilised Resilience? Reworking Neoliberal Social Policy Texts
Responsibilised Resilience? Reworking Neoliberal Social Policy Texts
Introduction This essay begins with the premise that resilience, broadly defined as positive adaptation despite adversity (Garmezy and Rutter), and resilience building are importa...
Rosenbacher Ferenc Kisdedekhez alkalmaztatott magyar grammatikájáról : Adalékok a magyar nyelvészeti terminológia alakulásának történetéhez
Rosenbacher Ferenc Kisdedekhez alkalmaztatott magyar grammatikájáról : Adalékok a magyar nyelvészeti terminológia alakulásának történetéhez
A dolgozat az első magyar nyelvű iskolai nyelvtanok meghatározó darabján, Rosenbacher Ferenc Kisdedekhez alkalmaztatott magyar grammatika című 1792-ben megjelent munkáján keresztül...
A magyar, magyar születésű és a magyar származású Nobel-díjasok
A magyar, magyar születésű és a magyar származású Nobel-díjasok
A tanulmányban széles forráskör alapján személyükre, születésükre, származásukra alapozva és emlékezetükre koncentrálva rendezzük azon Nobel-díjasok legfontosabb adatait, akiket kö...
Magyar nyelv a határon
Magyar nyelv a határon
A magyar nyelv államhatárokon túli nyelvváltozatainak vizsgálata immár több évtizedes múltra tekint vissza. A kutatás egyik eszköze, különös tekintettel ezeknek a szófajoknak a szó...

