Az állat kiszolgáltatottsága az irodalomnak

Jóllehet a 20. századtól a művészek egyre kevésbé eszközként, szimbólumként, mitikus metaforaként használták fel, illetve ki az állatokat, s gyakrabban próbálták megérteni, vagy legalábbis megértően láttatni őket, a nyelv használata által, a stilizálás egyedien humán, esztétikai jellege miatt az állat továbbra is, mint kiszolgáltatott, külső, alapjában nem megragadható lényként jelenik meg az alkotásokban. A vizsgálat így annak a kérdésnek a megválaszolására irányul, hogy mennyiben megoldható az állat önmagaságában való ábrázolása. Az elemzés többek közt Mészöly Miklós, Georg Trakl, Hajnóczy Péter és Murányi Sándor Olivér állatokkal kapcsolatos szövegeit elemezve érinti az ökofilozófia kérdésfelvetéseit. Az érvelés középpontjában tárgy, növény, állat és ember viszonyának nyelvi, művészetelméleti problémája áll, amely megjelenik Dante nyelvelmélettel foglalkozó írásaiban, s később felbukkan Goethe, Martin Heidegger és Jacques Derrida munkásságában is.