„És ha parergon lenne a cím?”

A doktori disszertáció az angol romantika szépművészete és irodalma között létrejövő határok kijelölésének kérdését járja körül, és a határvonalak megsértésének, átlépésének a következményeit kutatja. A doktori munka a keretezés egy esztétikai szempontból speciális esetéből, a ún. parergon jelenségéből indul ki. Célja, hogy nyomon követhetővé tegye a jelenség irodalom- és festészettörténeti változásait. A művészeti alkotásokat kísérő értelmezői fejezetek két szempontra koncentrálnak az értekezésben: 1. Egyrészt arra, hogy az adott szerző és az általa képviselt irányzat mit vall és valósít meg a határosság, a parergonalitás szempontjából. 2. Másrészt arra, hogy az antikvitástól a huszadik századig terjedő parergonalitással kapcsolatos elméletek, hogyan képesek újraolvasni és más kontextusban láttatni az adott műveket. Az első értelmező fejezet Percy Bysshe Shelley hazánkban kevéssé ismert versével (On the Medusa of Leonardo Da Vinci in the Florentine Gallery), és hozzá kapcsolódó – tévesen Leonardo da Vincinek tulajdonított – festménynek, a Medúzafejnek, az ekphrasztikus kapcsolatával foglalkozik, valamint tágabb értelemben magának a Medúza alaknak az antikvitástól kezdődő, főbb irodalmi és képzőművészeti alkotásait tekinti át napjainkig. A másik nagyobb fejezet, William Turner festészeti alkotásaiban a fenséges ábrázolásának a térrel kapcsolatos összefüggéseire mutat rá, ez által pedig arra, hogy egyes fenségesnek mondott alkotásokban miként változik a határ és annak eltörlésének igénye. William Turnerről munkássága azonban nemcsak festészeti, hanem irodalmi alkotásokat is felölel, amint arra a kutatás utolsó ötven évében, elenyészően ritkán, de már felhívták a figyelmet. Turner az életében több, mint 53 képhez csatolt saját költészeti alkotást vagy idézetet kortárs vagy klasszikus szerzőktől, és ezeknek az irodalmi alkotásoknak a képekkel való összevetése képezi a fejezet törzsanyagát. A festményekhez csatolt szövegek interpretációja különösen fontos adalékokkal szolgálhatna az eddig kialakult Turner-recepció állásfoglalásaihoz képest, és a dolgozat célkitűzése az, hogy nemzetközileg is releváns, ugyanakkor a magyar esztétikai és irodalomtudományi diskurzus számára is új eredményeket hozzon. A disszertáció nem a parergon első antik lejegyzésétől napjainkig felvázolt fogalomtörténetén belüli (ön)ellentmondások feltárását és kiküszöbölését tűzi ki céljául, hanem értelmezett műveken keresztül fellépő fogalmi különbségek felismerését és szintetizálását kísérli meg, kinyitva ezzel a parergonalitás többféle megvitatásra alkalmas diskurzusrendszerét.