Javascript must be enabled to continue!
Augustin Hirschvogel metszetei az 1549. évi hadjáratról
View through CrossRef
Az 1548 októberében Pozsonyban tartott országgyűlés határozatot hozott Balassa Menyhért és Basó Mátyás Léva és Murány környéki garázdálkodásának felszámolására. Az 1549 tavaszán indított büntető hadjárat fővezére az ifjabb Nicklas Salm császári generális volt. Elsőként Balassa Menyhért ellen vonultak. Balassa Menyhért várait katonasággal megerősítette, de ő maga Erdélybe menekült János Zsigmond választott magyar királyhoz. Salm hadai először Szitnya várát foglalták el, majd megkezdték Léva ostromát, amit április 22-én adtak fel védői. Ezután körbezárták Csábrágot, amit június 5-én kerítették kézre. Murány ostromát az ekkorra már hozzájuk csatlakozott Bebek Ferenc csapataival együtt július 5-én kezdték meg, a várostromokban legjártasabb Bernardo de Aldana irányításával. Basó Mátyás a vár rendkívül jó terepadottságainak is köszönhetően a mintegy tízszeres túlerő ellen negyven napig tudta tartani Murányt, amit végül augusztus 15-én foglaltak el Salm csapatai. Az ostrom vége felé Basó Mátyás kiszökött a várból, de pár nappal később elfogták, testvérével, Mártonnal és 12 katonájával együtt kivégezték.1 A hadjárat eseményeit Tinódi Lantos Sebestyén is megörökítette.
Title: Augustin Hirschvogel metszetei az 1549. évi hadjáratról
Description:
Az 1548 októberében Pozsonyban tartott országgyűlés határozatot hozott Balassa Menyhért és Basó Mátyás Léva és Murány környéki garázdálkodásának felszámolására.
Az 1549 tavaszán indított büntető hadjárat fővezére az ifjabb Nicklas Salm császári generális volt.
Elsőként Balassa Menyhért ellen vonultak.
Balassa Menyhért várait katonasággal megerősítette, de ő maga Erdélybe menekült János Zsigmond választott magyar királyhoz.
Salm hadai először Szitnya várát foglalták el, majd megkezdték Léva ostromát, amit április 22-én adtak fel védői.
Ezután körbezárták Csábrágot, amit június 5-én kerítették kézre.
Murány ostromát az ekkorra már hozzájuk csatlakozott Bebek Ferenc csapataival együtt július 5-én kezdték meg, a várostromokban legjártasabb Bernardo de Aldana irányításával.
Basó Mátyás a vár rendkívül jó terepadottságainak is köszönhetően a mintegy tízszeres túlerő ellen negyven napig tudta tartani Murányt, amit végül augusztus 15-én foglaltak el Salm csapatai.
Az ostrom vége felé Basó Mátyás kiszökött a várból, de pár nappal később elfogták, testvérével, Mártonnal és 12 katonájával együtt kivégezték.
1 A hadjárat eseményeit Tinódi Lantos Sebestyén is megörökítette.
Related Results
Monitoring vegetation dynamics using multi-temporal Normalized Difference Vegetation Index (NDVI) and Enhanced Vegetation Index (EVI) images of Tamil Nadu
Monitoring vegetation dynamics using multi-temporal Normalized Difference Vegetation Index (NDVI) and Enhanced Vegetation Index (EVI) images of Tamil Nadu
Vegetation indices serve as an essential tool in monitoring variations in vegetation. The vegetation indices used often, viz., normalized difference vegetation index (NDVI) and enh...
The Traditional Ula House of Ali Efendi, the Father of Architect Nail Çakırhan
The Traditional Ula House of Ali Efendi, the Father of Architect Nail Çakırhan
Muğla’nın ilçelerinden biri olan Ula, geleneksel ev dokusunu büyük ölçüde korumuştur. İlçede evler çoğunlukla bahçelerinin bir kanadına inşa edilmiş olup, bir veya iki katlıdır. Ul...
Ferdinandovo zřízení zemské? Porovnání českých zemských zřízení z let 1500 a 1549
Ferdinandovo zřízení zemské? Porovnání českých zemských zřízení z let 1500 a 1549
This paper focuses on the comparison of two crucial legal codes of the Bohemian land law of the first half of the 16th century, i.e., Land Constitution of Vladislav enacted in the ...
Plant Traits Help Explain the Tight Relationship between Vegetation Indices and Gross Primary Production
Plant Traits Help Explain the Tight Relationship between Vegetation Indices and Gross Primary Production
Remotely-sensed Vegetation Indices (VIs) are often tightly correlated with terrestrial ecosystem CO2 uptake (Gross Primary Production or GPP). These correlations have been exploite...
Hubungan Pemberian Susu Formula dengan Berat Badan Lebih (Kegemukan) pada Bayi Usia 6 Bulan di Klinik Evi Medika Pekanbaru
Hubungan Pemberian Susu Formula dengan Berat Badan Lebih (Kegemukan) pada Bayi Usia 6 Bulan di Klinik Evi Medika Pekanbaru
Kegemukan adalah kondisi berat tubuh melebihi berat tubuh normal. Pada tahun 2022, diperkirakan 37 juta anak di bawah usia 5 tahun mengalami kelebihan berat badan. Jumlah balita ke...
Rezension von: Augustin, Rolf; Augustin, Heide, Gelebt in Traum und Wirklichkeit
Rezension von: Augustin, Rolf; Augustin, Heide, Gelebt in Traum und Wirklichkeit
Rolf und Heide Augustin: Gelebt in Traum und Wirklichkeit. Biographie und Bibliographie der einst berühmten Ludwigsburger Kinderbuchautorin Tony Schumacher - eine Recherche. (Kinde...
Augustin, du songe à la lumière. Sur La Vision de saint Augustin, de Carpaccio
Augustin, du songe à la lumière. Sur La Vision de saint Augustin, de Carpaccio
La Vision de saint Augustin, célèbre tableau de Carpaccio, n’est pas seulement la description d’un cabinet d’érudit à la Renaissance. Savante construction d’un espace perspectif, c...
AUGUSTINO LAIKO SAMPRATOS ONTOLOGINĖS IR TEOLOGINĖS YPATYBĖS
AUGUSTINO LAIKO SAMPRATOS ONTOLOGINĖS IR TEOLOGINĖS YPATYBĖS
Straipsnyje nagrinėjamos Augustino laiko sampratos filosofinės bei teologinės prielaidos ir padariniai remiantis Išpažinimų XI knyga. Kritinė šio teksto analizė parodo esminę Augus...

