Ellenállás, csoportszerveződés, államfeminizmus: az 1973-as abortuszpetíció és a demokratikus ellenzék

A tanulmány alapját az 1973 nyarán, a terhességmegszakítás jogi szabályozása status quo-ja védelmében létrejött aláírásgyűjtési-akció történeti elemzése adja. Ennek nyomán vizsgálom a formálódó demokratikus ellenzék csoportszerveződési mechanizmusait, önálló cselekvési körét, valamint a hatalommal szembeni ellenállás lehetőségeit a reziliencia és az Eigen-Sinn fogalmak segítségével. A Kádár-korszak első alulról szerveződő, 1553 aláírást összegyűjtő akciója nem kanonizálódott az ellenzék történetében, mint az önszerveződés origója, mint identitásképző aktus, csak 2010 után került a köztudatba, mint a magyar államszocializmus egyetlen feminista indíttatású megmozdulása. A Blinken OSA archívumban őrzött, egykori résztvevőkkel készült videóinterjúk elemzése alapján arra a kérdésre keresem a választ, hogy mennyiben járult hozzá a petíció a demokratikus ellenzék formálódásához, illetve ez az akció miért lett tabusítva az ellenzék rendszerváltást követő történetében? A tagolt, kollektív érdekérvényesítésre képtelen társalomban miért éppen ez az ügy vált az osztályhovatartozást és egyéb érdekellentéteket felülíró kérdéssé, amely képes volt összefogni a legkülönbözőbb agendával rendelkező egyéneket és csoportokat? Hipotézisem szerint az 1956-os, megengedő abortuszszabályozás védelmében született petíció nem lehetett az ellenzék identitásának fundamentuma, mivel a demokratikus ellenzék belesimult a fennálló patriarchális politikai kultúrába, és nem kérdőjelezte meg annak gender-hierarchiáit, csupán a fennálló államszocialista rendszert. Vagyis az akcióban résztvevők elsődleges kapcsolódási pontjának a rendszerrel, hatalommal való szembenállást, az ellenzékiséget tekintem.