Egy polgári, demokratikus államrend kísérlete a szélsőségek korában

Kerkai Jenő, a 20. század egyik legjelentősebb magyar jezsuitája 120 évvel ezelőtt, 1904-ben született. Széleskörű társadalmi tevékenységéből kiemelkedik a két világháború közötti magyar társadalom modernizálásáért, a vidéki szegényparasztság és az ipari munkásság felemeléséért folytatott küzdelem. 1935-ben hívta életre a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületét, amely a korszak legfontosabb hivatásrendi mozgalmává nőtte ki magát. Kerkai Jenő munkássága a pápai enciklikák szellemében és a jezsuita szolidarizmus közgazdasági iskolájának elvei mentén a szociális igazságosság megteremtésére, a modern kapitalizmus humanizálására, egy demokratikus, ugyanakkor mélyen Krisztus-hívő új Magyarország megteremtésére irányult. Mindezt nem forradalommal, hanem a nevelés és polgárosodás eszközeivel. A neotomizmus organikus társadalomszemléletre támaszkodva a perszonalizmust, az emberi személyiség társas voltát állította előtérbe és ezáltal a polgári viszonyrendszer keresztény értelmezési lehetőségét ajánlotta mintaként a fejlődő társadalom számára. Heinrich Pesch jezsuita közgazdász elméletére alapozva a szolidarizmus gazdaságetikai normarendszerét, a tőke kettős (személyes és társadalmi) természetét vallotta. A pápai tanítást követve önkéntes, egyenjogú kapcsolatokból kinővő hivatásrendi önkormányzati szervezetek létrehozását javasolta, melyek a szolidáris társadalom alapegységeivé válhatnak, leküzdhetik az individualista szemléletmódot, sőt a demokrácia korrektívumaiként is szolgálhatnak a populista, etatista erőkkel szemben. A keresztény alapokra felépülő új államrendben a társadalmi-gazdasági reformokat komoly autonómiával rendelkező, alulról építkező szervezetekkel kívánta megvalósítani, amely koncepcióhoz a kommunista üldöztetés és elnyomás időszakában is ragaszkodott.