Magánfinanszírozás múltja, jelene és jövője Magyarországon

Az egészségügyi kiadások elemzése nem öncélú tevékenység, hiszen érzékelhető (ha nem is teljes) pozitív kapcsolat áll fent az egészségre fordított kiadások – amik az egyéneket és közösségeket a számukra szükséges szolgáltatásokhoz juttatják - és egy adott társadalom egészségi állapota között. Jelen tanulmányban a nem állami szereplők által finanszírozott kiadások és a gazdasági fejlettség összefüggéseit, a magyarországi egészségügyi kiadások összegszerűségét, összetételét és ezek időbeli változásait, a magyar intézményrendszert és a lehetséges tovább lépés lehetőségeit tekintjük át. Kiemelt figyelemmel a háztartások közvetlen kiadásaira és önkéntes finanszírozási rendszerekre. A korábban uralkodó felosztás szerint egy adott ország egyészségügyi ráfordításait a köz és magánkiadások dichotómiájában értelmeztük. Az egészségügyi kiadások rendszerezésére alkalmazott módszertan a System of Health Accounts (SHA, 2011) eltérő, de sokkal átfogóbb megközelítést alkalmaz. Ennek segítségével vizsgáljuk a magyar helyzetet. Az utóbbi évtizedekben a magyar egészségügyi kiadások 30 %-át a magán szereplők finanszírozzák. Néhány kivételtől eltekintve a Közép-Kelet Európai régióban nem kísérte a GDP meredek emelkedését a háztartások egészségügyi kiadásainak jelentős csökkenése. Lengyelországban számottevően visszaesett, Csehországban és Szlovákiában nőtt, míg Romániában és Magyarországon stagnál ez a mutató. Magyarországon az az intézményesített kiadások részaránya a folyó egészségügyi kiadásokon belül 2010 (5,5%) óta fokozatosan csökken, 2019-ben 3,5 % körül alakult. Mind a non-profit szervezetek, mind a biztosítók és pénztárak összesített kiadásai még nominálisan is alacsonyabbak voltak 2019-ben, mint 10 évvel azelőtt. Ha Magyarországon csökkenteni akarjuk a háztartások közvetlen egészségügyi terheit (OOP), akkor a többletforrás vagy az államtól, vagy a munkáltatóktól származhat. E mellet kockázatporlasztás miatt a háztartások közvetlen kiadásait az intézmények felé kell csatornáznunk. Az elsődleges cél, hogy a rendelkezésre bocsátott forrásokat a legnagyobb hatékonysággal konvertáljuk egészségnyereséggé. Ennek érdekében minél szélesebb rétegekhez el kell juttatnunk többletforrást költséghatékony csatornákon keresztül az eltérő társadalmi szolgáltatási igényeket figyelembevéve és mindezt úgy, hogy növeljük az egyén felelősségét. Megvalósítható cél lehet 5 éves időtávon belül az OOP 15% alá csökkentése, intézményesített finanszírozás, előtakarékosság és biztosítási elemek révén. Ezzel a háztartások katasztrofális egészségügyi kiadással sújtott arányát a V4 átlagához közelíthetjük.