Search engine for discovering works of Art, research articles, and books related to Art and Culture
ShareThis
Javascript must be enabled to continue!

Zrínyi Miklós pozsonyi csodálói

View through CrossRef
A dolgozat két olyan 1663–1664-ben megjelent könyvet vizsgál, amelyek még Zrínyi Miklós életében jelentek meg. A bennük található alkalmi versek Zrínyi katonai sikereit laudálják, amit összekapcsolnak Zrínyi családi örökségével és utalnak a további törökellenes tervekre is, miközben – évszázadok óta használt toposzok segítségével – bemutatják a török pusztítást, és érzékeltetik a keresztény Európa számára a török pusztítás veszélyét. Az köztudomású az újabb kutatások nyomán, hogy Zrínyi és a hozzá közel álló politikai körök igénybe vették röplapok, hírújságok és költemények segítségét, hogy méltó propagandával biztosítsák a hős Zrínyi és politikus reprezentációját és jó hírét. Ezek közül az egyik, a pozsonyi evangélikus iskola Magyar tanítója, Guttovieni József Carmen acrosticum címmel, míg a pozsonyi kanonok, Moró Ignác Bustum lamentabile címmel jelentetett meg kötetet (ez utóbbi egy emblémáskönyvet). Mindkettejükre jellemző az antik és a bibliai elemek egymásra vonatkoztatása, e kétféle paradigma párhuzamos használata, a bibliai elemek antikizálása és az antik elemek krisztianizálása. Dolgozatomban e két kötetet mint irodalmi és történeti dokumentumot mutatom be.
Title: Zrínyi Miklós pozsonyi csodálói
Description:
A dolgozat két olyan 1663–1664-ben megjelent könyvet vizsgál, amelyek még Zrínyi Miklós életében jelentek meg.
A bennük található alkalmi versek Zrínyi katonai sikereit laudálják, amit összekapcsolnak Zrínyi családi örökségével és utalnak a további törökellenes tervekre is, miközben – évszázadok óta használt toposzok segítségével – bemutatják a török pusztítást, és érzékeltetik a keresztény Európa számára a török pusztítás veszélyét.
Az köztudomású az újabb kutatások nyomán, hogy Zrínyi és a hozzá közel álló politikai körök igénybe vették röplapok, hírújságok és költemények segítségét, hogy méltó propagandával biztosítsák a hős Zrínyi és politikus reprezentációját és jó hírét.
Ezek közül az egyik, a pozsonyi evangélikus iskola Magyar tanítója, Guttovieni József Carmen acrosticum címmel, míg a pozsonyi kanonok, Moró Ignác Bustum lamentabile címmel jelentetett meg kötetet (ez utóbbi egy emblémáskönyvet).
Mindkettejükre jellemző az antik és a bibliai elemek egymásra vonatkoztatása, e kétféle paradigma párhuzamos használata, a bibliai elemek antikizálása és az antik elemek krisztianizálása.
Dolgozatomban e két kötetet mint irodalmi és történeti dokumentumot mutatom be.

Related Results

Syrena és a csatahajó
Syrena és a csatahajó
A Ludovika-történeti Kutatóműhely tagjai nem áltatják magukat azzal, hogy történelmet írnak, de büszkék arra, ha új gondolatokat, új megközelítést adhatnak hozzá a Zrínyi családdal...
ILONA ZRÍNYI, THE SYMBOL OF FREEDOM AND COURAGE
ILONA ZRÍNYI, THE SYMBOL OF FREEDOM AND COURAGE
The article describes the important moments of life and active political activity of one prominent female figure in the history of Transcarpathian region – Countess Ilona Zrínyi, w...
A Hungarian-Croatian Aristocrat from a new Perspective
A Hungarian-Croatian Aristocrat from a new Perspective
Peter Zrinyi’s (†1671) name became inséparable from his participation in the conspiracy led by palatine Ferenc Wesselényi (also known as Zrinsko-Frankopan plot) which is the most e...
A LÍRAI KÖLTEMÉNYEK ÉS AZ EPOSZ VISZONYA ZRÍNYI MIK- LÓS SYRENA-KÖTETÉBEN
A LÍRAI KÖLTEMÉNYEK ÉS AZ EPOSZ VISZONYA ZRÍNYI MIK- LÓS SYRENA-KÖTETÉBEN
Zrínyi Miklós, Adriai tengernek Syreneaia: groff Zrini Miklos című, 1651-ben, Bécsben megjelent kötetében bukolikus költemények előzik meg és követik az eposzt, a gyűjteményt királ...
Zrínyi-Újvár
Zrínyi-Újvár
A költő-hadvezér Zrínyi Miklós által a Dráva és a Mura összefolyása közelében, a Mura bal partján, Kanizsával szemben 1661-ben emelt Zrínyi-Újvár fontos szerepet játszott a nemzetk...
Zrínyi Miklós, a szigetvári hős emlékezete Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinski című operájában
Zrínyi Miklós, a szigetvári hős emlékezete Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinski című operájában
A tanulmány Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinski című, 1876-ban bemutatott, legismertebb horvát nemzeti operájának kultúrtörténeti megközelítését vizsgálja, amely az 1566-os szigetvári o...
Miklós Zrínyi in Venice: Trading advantages, cultural interests and political intrigue in the mid-17th century
Miklós Zrínyi in Venice: Trading advantages, cultural interests and political intrigue in the mid-17th century
AbstractIn the mid-17th century, Venice became the stage on which the Zrínyi family played out its many and multifaceted political, commercial and cultural interests. The elder bro...
Szily János szombathelyi püspök könyvbeszerzési stratégiái: vásárlások a bécsi, pozsonyi és pesti könyvpiacokon (1781–1793)
Szily János szombathelyi püspök könyvbeszerzési stratégiái: vásárlások a bécsi, pozsonyi és pesti könyvpiacokon (1781–1793)
A tanulmány Szily János szombathelyi püspök könyvbeszerzéseit vizsgálja az 1781 és 1793 közötti időszakban, különös tekintettel a bécsi, pozsonyi és pesti könyvpiacokról történő vá...

Back to Top