Javascript must be enabled to continue!
Zrínyi-Újvár
View through CrossRef
A költő-hadvezér Zrínyi Miklós által a Dráva és a Mura összefolyása közelében, a Mura bal partján, Kanizsával szemben 1661-ben emelt Zrínyi-Újvár fontos szerepet játszott a nemzetközi oszmánellenes tervekben, s casus belliként szolgált az 1663–64. évi nagy török háború kirobbanásában. Ennek során az oszmán hadak több mint háromhetes ostromot követően, 1664. június 30-án el-foglalták, majd földig rombolták. A mindössze három évig fönnállt erősség ezt követően végleg eltűnt a föld színéről.
Zrínyi-Újvár helyének, szerepének, építésének és pusztulásának története akkor került újból az érdeklődés homlokterébe, amikor az 1990-es évek közepén megindultak a Mura és Dráva határolta különleges határrégió történeti vizsgálatát célul tűző, a határokon átívelő, interdiszciplináris kutatási programok. Ezekhez kapcsolódva a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának, illetve a jogelődjének munkatársai 2005 óta folytatnak módszeres hadszíntérkutatási munkálatokat a helyszínen. A kiterjedt, több szempontú vizsgálat számos új eljárást és technológiát is „csatasorba állított”. Kötetünk ezeket a módszereket és az ezek segítségével született szerteágazó eredményeket mutatja be.
Ludovika Egyetemi Kiadó
Title: Zrínyi-Újvár
Description:
A költő-hadvezér Zrínyi Miklós által a Dráva és a Mura összefolyása közelében, a Mura bal partján, Kanizsával szemben 1661-ben emelt Zrínyi-Újvár fontos szerepet játszott a nemzetközi oszmánellenes tervekben, s casus belliként szolgált az 1663–64.
évi nagy török háború kirobbanásában.
Ennek során az oszmán hadak több mint háromhetes ostromot követően, 1664.
június 30-án el-foglalták, majd földig rombolták.
A mindössze három évig fönnállt erősség ezt követően végleg eltűnt a föld színéről.
Zrínyi-Újvár helyének, szerepének, építésének és pusztulásának története akkor került újból az érdeklődés homlokterébe, amikor az 1990-es évek közepén megindultak a Mura és Dráva határolta különleges határrégió történeti vizsgálatát célul tűző, a határokon átívelő, interdiszciplináris kutatási programok.
Ezekhez kapcsolódva a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának, illetve a jogelődjének munkatársai 2005 óta folytatnak módszeres hadszíntérkutatási munkálatokat a helyszínen.
A kiterjedt, több szempontú vizsgálat számos új eljárást és technológiát is „csatasorba állított”.
Kötetünk ezeket a módszereket és az ezek segítségével született szerteágazó eredményeket mutatja be.
.
Related Results
Syrena és a csatahajó
Syrena és a csatahajó
A Ludovika-történeti Kutatóműhely tagjai nem áltatják magukat azzal, hogy történelmet írnak, de büszkék arra, ha új gondolatokat, új megközelítést adhatnak hozzá a Zrínyi családdal...
ILONA ZRÍNYI, THE SYMBOL OF FREEDOM AND COURAGE
ILONA ZRÍNYI, THE SYMBOL OF FREEDOM AND COURAGE
The article describes the important moments of life and active political activity of one prominent female figure in the history of Transcarpathian region – Countess Ilona Zrínyi, w...
Zrínyi Miklós pozsonyi csodálói
Zrínyi Miklós pozsonyi csodálói
A dolgozat két olyan 1663–1664-ben megjelent könyvet vizsgál, amelyek még Zrínyi Miklós életében jelentek meg. A bennük található alkalmi versek Zrínyi katonai sikereit laudálják, ...
A Hungarian-Croatian Aristocrat from a new Perspective
A Hungarian-Croatian Aristocrat from a new Perspective
Peter Zrinyi’s (†1671) name became inséparable from his participation in the conspiracy led by palatine Ferenc Wesselényi (also known as Zrinsko-Frankopan plot) which is the most e...
A LÍRAI KÖLTEMÉNYEK ÉS AZ EPOSZ VISZONYA ZRÍNYI MIK- LÓS SYRENA-KÖTETÉBEN
A LÍRAI KÖLTEMÉNYEK ÉS AZ EPOSZ VISZONYA ZRÍNYI MIK- LÓS SYRENA-KÖTETÉBEN
Zrínyi Miklós, Adriai tengernek Syreneaia: groff Zrini Miklos című, 1651-ben, Bécsben megjelent kötetében bukolikus költemények előzik meg és követik az eposzt, a gyűjteményt királ...
Minerva’s Hat and the Emperor’s Tailcoat: August Adelburg’s Cosmopolitan “National Opera” Zrínyi
Minerva’s Hat and the Emperor’s Tailcoat: August Adelburg’s Cosmopolitan “National Opera” Zrínyi
Born to a Croatian father in Constantinople and educated in Vienna, August Adelburg (1830–1873) was a true cosmopolitan. His explicitly “national opera” about Miklós Zrínyi (c1508–...
Zrínyi Miklós, a szigetvári hős emlékezete Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinski című operájában
Zrínyi Miklós, a szigetvári hős emlékezete Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinski című operájában
A tanulmány Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinski című, 1876-ban bemutatott, legismertebb horvát nemzeti operájának kultúrtörténeti megközelítését vizsgálja, amely az 1566-os szigetvári o...
Zrínyi Ilona
Zrínyi Ilona
Zrínyi Ilona fejedelemasszony, vagy ahogy a francia konzul nevezte, hercegnő 1703-ban,
Nikomédiában adta vissza lelkét Teremtőjének – nagyhírű nemzetségének utolsó sarjaként; igaz,...

