A LÍRAI KÖLTEMÉNYEK ÉS AZ EPOSZ VISZONYA ZRÍNYI MIK- LÓS SYRENA-KÖTETÉBEN

Zrínyi Miklós, Adriai tengernek Syreneaia: groff Zrini Miklos című, 1651-ben, Bécsben megjelent kötetében bukolikus költemények előzik meg és követik az eposzt, a gyűjteményt király- és hősepigrammák, a Feszületre című himnusz és a Peroratio zárja. Szörényi László szerint a magyar Syrena-kötet szervezőelve a bukolikus, erotikus, elégikus költői világok küzdelme a heroikussal. A költői műfajok versengését a heroikus javára a himnusz dönti el, majd a záróvers a heroikus hangot is semmisnek nyilvánítja a valóságos hősi halál dicsőségéhez képest. Bene Sándor egy lélek történetét rekonstruálja a Syrena-kötetben, a kisebb versekből kibontakozó morális megtisztulás-történetet pedig az eposznál fontosabbnak tartja. Mindkét értelmező az Orpheusz-versek, az epigrammák és a himnusz tájékára helyezi a kötet fordulópontját. Az Orpheusz-versekben Zrínyi Miklós első feleségét, Draskovics Mária Eusébiát siratta el. A dolgozat szerzője szerint e versek lírai énje nem fordul el a szenvedélytől, éppen ellenkezőleg, önmagát a mértéktelen szenvedéllyel határozza meg. Az Orpheusz- versekben a szerelem a halál léte miatt nem ad elég biztosítékot az emberi identitás megalapozásához. A megfeszített Krisztust megszólító himnusz beszélője Isten megváltó tettében az emberi önazonosságnak mintát és formát adó cselekedetet ismeri fel. A dolgozat végkövetkeztetése szerint a kisebb verseknek az a kötetbeli funkciója, hogy az eposz által fölkínált identitásmintát egyedül hitelesként mutassák fel.