Search engine for discovering works of Art, research articles, and books related to Art and Culture
ShareThis
Javascript must be enabled to continue!

Közgazdasági tehetséggondozás a Ludovikán

View through CrossRef
Az Európai Tükör jelenlegi száma ráépül arra a doktori konferenciára, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézete (GVKI) rendezett 2020-ban. Erre a konferenciára meghívást kapott az ország összes közgazdaságtudományi és gazdálkodástudományi doktorandusza, sőt egy cseh doktori iskola is képviseltette magát. A hazai doktori  programok jelentős mértékű nemzetköziesedésének köszönhetően legalább annyi külföldi illetőségű hazai doktorandusz adott elő,  mint amennyi magyar a 33 előadásból. Hogy minél inkább bevonhatók legyenek a doktoranduszok, a rendezvény kétnyelvű volt. A  GVKI által szervezett „RICE PhD Seminar” nevű rendezvény egy olyan konferenciasorozat kíván lenni, amely a hazai közgazdasági doktori képzés seregszemléjévé válhat. A GVKI a küldetése részének tekinti a közgazdasági tehetséggondozást és az ifjú kutatótehetségek felfedezését. A konferencia a nyilvánosság és a publikáció lehetősége mellett támogatni is igyekezett a PhD- hallgatókat azzal, hogy mind a konferenciaelőadás során, mind a tanulmányok két anonim bírálója által ne csupán kritizálva, hanem  mentorálva legyenek. A 2020-as pandémia különböző nehézségek elé állította a szervezést, amely a gyorsan változó korlátozások  környezetében végül szinte aznap vált párhuzamosan online és helyszíni konferenciává annak minden technikai buktatójával. A  konferenciasorozat 2020-as állomása „A 2020-as évek gazdasági kihívásai” téma égisze alatt toborzott előadókat. E rendezvénybe ad  betekintést az előadók egy része által beküldött tanulmánycsokor. A kétnyelvűség a tanulmányok körére is jellemző, amelyek  változatos módszertannal és mélységben vizsgálják a legtöbb esetben a doktori tézisekhez kapcsolódó kérdéseket. Ennek  következtében a termékfejlesztéstől a piacgazdasági modelleken keresztül az autóipari beruházásokig, a demográfia gazdasági  aspektusától az államépítésen keresztül a szegénység gazdasági vetületéig, a gazdaságpolitikától az iparági klasztereken keresztül a  fenntarthatóságig széles spektrumú kitekintést kapunk egyrészt a 2020-ban doktori kutatásokra, másrészt a világgazdaság és a  közgazdaság előtt álló kihívások komplexitására. Egyszerre sikerült megmozgatni a szerzőket számos olyan gazdasági területről, mint  a makrogazdaság, a vállalatgazdaság, a nemzetközi kapcsolatok és a politikai gazdaságtan. Örömteli és példamutató, hogy feltűntek  szerzőpárosok, sőt szerzőcsoportok akár több közös tanulmánnyal is, amelyek azt mutatják, hogy már a doktori képzés szintjén is  képesek önszerveződni a kutatócsoportok. A tehetséggondozás 2021-ben folytatódik. 
Title: Közgazdasági tehetséggondozás a Ludovikán
Description:
Az Európai Tükör jelenlegi száma ráépül arra a doktori konferenciára, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézete (GVKI) rendezett 2020-ban.
Erre a konferenciára meghívást kapott az ország összes közgazdaságtudományi és gazdálkodástudományi doktorandusza, sőt egy cseh doktori iskola is képviseltette magát.
A hazai doktori  programok jelentős mértékű nemzetköziesedésének köszönhetően legalább annyi külföldi illetőségű hazai doktorandusz adott elő,  mint amennyi magyar a 33 előadásból.
Hogy minél inkább bevonhatók legyenek a doktoranduszok, a rendezvény kétnyelvű volt.
A  GVKI által szervezett „RICE PhD Seminar” nevű rendezvény egy olyan konferenciasorozat kíván lenni, amely a hazai közgazdasági doktori képzés seregszemléjévé válhat.
A GVKI a küldetése részének tekinti a közgazdasági tehetséggondozást és az ifjú kutatótehetségek felfedezését.
A konferencia a nyilvánosság és a publikáció lehetősége mellett támogatni is igyekezett a PhD- hallgatókat azzal, hogy mind a konferenciaelőadás során, mind a tanulmányok két anonim bírálója által ne csupán kritizálva, hanem  mentorálva legyenek.
A 2020-as pandémia különböző nehézségek elé állította a szervezést, amely a gyorsan változó korlátozások  környezetében végül szinte aznap vált párhuzamosan online és helyszíni konferenciává annak minden technikai buktatójával.
 A  konferenciasorozat 2020-as állomása „A 2020-as évek gazdasági kihívásai” téma égisze alatt toborzott előadókat.
E rendezvénybe ad  betekintést az előadók egy része által beküldött tanulmánycsokor.
A kétnyelvűség a tanulmányok körére is jellemző, amelyek  változatos módszertannal és mélységben vizsgálják a legtöbb esetben a doktori tézisekhez kapcsolódó kérdéseket.
Ennek  következtében a termékfejlesztéstől a piacgazdasági modelleken keresztül az autóipari beruházásokig, a demográfia gazdasági  aspektusától az államépítésen keresztül a szegénység gazdasági vetületéig, a gazdaságpolitikától az iparági klasztereken keresztül a  fenntarthatóságig széles spektrumú kitekintést kapunk egyrészt a 2020-ban doktori kutatásokra, másrészt a világgazdaság és a  közgazdaság előtt álló kihívások komplexitására.
Egyszerre sikerült megmozgatni a szerzőket számos olyan gazdasági területről, mint  a makrogazdaság, a vállalatgazdaság, a nemzetközi kapcsolatok és a politikai gazdaságtan.
Örömteli és példamutató, hogy feltűntek  szerzőpárosok, sőt szerzőcsoportok akár több közös tanulmánnyal is, amelyek azt mutatják, hogy már a doktori képzés szintjén is  képesek önszerveződni a kutatócsoportok.
A tehetséggondozás 2021-ben folytatódik.
 .

Related Results

A klubok közgazdasági elmélete
A klubok közgazdasági elmélete
A klubok közgazdasági elméletének jelentősége az, hogy a klubjavak definiálásával lehetővé vált az olyan javak elemzése, amelyek nem rendelkeznek maradéktalanul a tiszta közjavak v...
Az online vásárlási magatartás haszonelvű motivációi
Az online vásárlási magatartás haszonelvű motivációi
Az e-kereskedelem az elmúlt évtizedekben globálisan és hazánkban is egyre jelentősebb szerepet tölt be a gazdaság, de az emberek hétköznapi életében is. A tanulmány célkitűzése egy...
Bekker Zsuzsa emlékezete
Bekker Zsuzsa emlékezete
Bekker Zsuzsa, a Budapesti Corvinus Egyetem 2015 februárjában elhunyt professzor emeritája, jeles elmélettörténész munkásságát sokféleképp, számos jelzővel lehetne méltatni. A Közg...
Egy tőzsdejáték hallgatói tanulságai
Egy tőzsdejáték hallgatói tanulságai
A pedagógia új irányzatai az egyenesvonalú előadások helyett a hallgatók bevonását szorgalmazzák. A cél, hogy az új oktatási technikákkal kooperatív környezetet lehessen teremteni ...
A teremtő rombolás ereje – részletek Philippe Aghion, Céline Antonin és Simon Bunel könyvéből
A teremtő rombolás ereje – részletek Philippe Aghion, Céline Antonin és Simon Bunel könyvéből
A 2025-ös Alfred Nobel emlékére alapított közgazdasági díjat „az innováció által vezérelt gazdasági növekedés magyarázatáért” ítélték oda, amelynek egyik felét Joel Mokyr kapta „a ...
Tábornoki portrék  a dualizmus időszakából
Tábornoki portrék  a dualizmus időszakából
Balla Tibor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának kutatóprofesszora és oktatója hiánypótló kötetében a dualizmus időszakában a Magyar Ki...
A Belügyi Szemle és a tehetséggondozás
A Belügyi Szemle és a tehetséggondozás
Founded in 1953 and now in its seventieth year, the jubilee edition of the academic journal Belügyi Szemle, entitled "70 years, 70 thoughts", features essays by invited authors....
Tehetséges tanárok a tehetségekért
Tehetséges tanárok a tehetségekért
A tehetséggondozás egyik nagy problémája, hogy a tehetség mibenléte nem definiálható pontosan. így a tehetségek azonosítása is csak a teljesítményen keresztül valósulhat meg. Ehhez...

Back to Top