Javascript must be enabled to continue!
Csokonai drámai nyelve a Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon című komikus eposz kapcsán
View through CrossRef
Csokonai Vitéz Mihály színműveinek nyelvét számos, leginkább csak az adott korban érthető utalás nehezíti; ez a színpadra állítást is komoly értelmezési feladat elé állítja. A költő igyekszik segítséget nyújtani lábjegyzetekbe foglalt magyarázatokkal (pl. népszokás, tájszó, nyelvújítási szó, idegen szó, tudományos fogalom, földrajzi megnevezés). Mindez gazdag művelődéstörténeti hozadékkal szolgál, s ezekre a költő rendszeresen utal is jegyzetanyagában, másokat pedig nekünk, utódoknak kell kinyomoznunk (erre néhány példával ez a Dorottya-elemzés is szolgál). Csokonai stílusának egyedisége, modernsége és máig ható érvénye a következőkben nyilvánul meg: a rokokó játékos (játszi), örömteli könnyedsége; népiesség; néphumor (szókimondás), tabutémák (emancipáció, szexualitás) tárgyalása; a nemzeti érzés és a nyelvújítás támogatása. Csokonai drámaköltői nyelvezete színes, változatos.
Title: Csokonai drámai nyelve a Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon című komikus eposz kapcsán
Description:
Csokonai Vitéz Mihály színműveinek nyelvét számos, leginkább csak az adott korban érthető utalás nehezíti; ez a színpadra állítást is komoly értelmezési feladat elé állítja.
A költő igyekszik segítséget nyújtani lábjegyzetekbe foglalt magyarázatokkal (pl.
népszokás, tájszó, nyelvújítási szó, idegen szó, tudományos fogalom, földrajzi megnevezés).
Mindez gazdag művelődéstörténeti hozadékkal szolgál, s ezekre a költő rendszeresen utal is jegyzetanyagában, másokat pedig nekünk, utódoknak kell kinyomoznunk (erre néhány példával ez a Dorottya-elemzés is szolgál).
Csokonai stílusának egyedisége, modernsége és máig ható érvénye a következőkben nyilvánul meg: a rokokó játékos (játszi), örömteli könnyedsége; népiesség; néphumor (szókimondás), tabutémák (emancipáció, szexualitás) tárgyalása; a nemzeti érzés és a nyelvújítás támogatása.
Csokonai drámaköltői nyelvezete színes, változatos.
Related Results
The Dramatic Language of Csokonai in the Comic Epic Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon (Dorottya or the Triumph of the Ladies at the Carnival)
The Dramatic Language of Csokonai in the Comic Epic Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon (Dorottya or the Triumph of the Ladies at the Carnival)
The language of Mihály Csokonai Vitéz’s plays is complicated by a number of allusions, most of which can only be understood in the period in which they were written; this also pose...
„Furtsa epopeák”
„Furtsa epopeák”
Csokonai’s Treatise on Epopeia, written for a vague purpose, is surprisingly close to the modern approach taken in Ritchie Robertson’s monograph Mock-Epic Poetry from Pope to Heine...
DUDAK DAMAK YARIKLARINA MOLEKÜLER YAKLAŞIM
DUDAK DAMAK YARIKLARINA MOLEKÜLER YAKLAŞIM
Dudak damak yarıkları, dünya genelinde görülen en yaygın doğum anomalilerinden birisidir. Görülme sıklığı, etnik geçmiş, coğrafi köken ve sosyo-ekonomik duruma göre değişkenlik gös...
Hiba hiba hátán
Hiba hiba hátán
A composite volume in the Hungarian National Library contains a signature by Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805). However, instead of Csokonai V. Mihály, the signature uses an unusua...
Dudak Damak Yarıkları ile İlgili İnternete Dayalı Bilgi Kalitesinin Değerlendirilmesi
Dudak Damak Yarıkları ile İlgili İnternete Dayalı Bilgi Kalitesinin Değerlendirilmesi
Amaç
Günümüzde internet hem hastalar hem de sağlıklı kişiler tarafından yaygın olarak kullanılan önemli bir bilgi kaynağı olmuştur. Bu çalışmanın amacı, dudak damak yarıkları ile i...
Perancangan Infografis Tutorial COMIC PREPARATION untuk komikus pemula
Perancangan Infografis Tutorial COMIC PREPARATION untuk komikus pemula
A. AbstrakPerkembangan komik di Indonesia semakin menempati wilayah produktifnya, ditandai dengan mulai bermunculan platform komik digital sebagai wadah yang menghimpun karya...
A LÍRAI KÖLTEMÉNYEK ÉS AZ EPOSZ VISZONYA ZRÍNYI MIK- LÓS SYRENA-KÖTETÉBEN
A LÍRAI KÖLTEMÉNYEK ÉS AZ EPOSZ VISZONYA ZRÍNYI MIK- LÓS SYRENA-KÖTETÉBEN
Zrínyi Miklós, Adriai tengernek Syreneaia: groff Zrini Miklos című, 1651-ben, Bécsben megjelent kötetében bukolikus költemények előzik meg és követik az eposzt, a gyűjteményt királ...
Fetal Otopsilerde Yarık Damak-Yarık Dudak Ve Eşlik Eden Anomaliler
Fetal Otopsilerde Yarık Damak-Yarık Dudak Ve Eşlik Eden Anomaliler
ÖzetGiriş: Yarık dudak / damak (YD/D), yarık dudak ve yarık damak dahil olmak üzere yüz yarıkları coğrafi ve etnik faktörlere bağlı olarak 10000 doğumda 9.1 oranında görülen en ya...

