Search engine for discovering works of Art, research articles, and books related to Art and Culture
ShareThis
Javascript must be enabled to continue!

„Valóknak tartott fontos események” – Vaszary Kolos (1832–1915) történelemtankönyvei

View through CrossRef
Vaszary Kolos esztergomi érsek, bíboros neve az egyháztörténeti munkákban általában az első Wekerle Sándor-kormány egyházpolitikai intézkedéseinek ellenzőjeként jelenik meg. Kevésbé közismert, hogy a magyar egyház fejévé válása (1891) előtt számos helyen (Komárom, Pápa, Esztergom, Győr, Pannonhalma) történelmet, földrajzot a bencések között elsőként oklevél birtokában tanító szerzetes több tankönyvet is írt, érdeklődésének egyik fókuszpontja a magyar középkor volt. Tanította Concha Győzőt, de Baross Gábort és az érseki székben közvetlen utódát, Csernoch Jánost is. Vaszary neve a korszak pedagógiájával, illetve a történelem tantárgytörténetével foglalkozó művek döntő többségéből hiányzik. Az előadás a tankönyvszerző Vaszary jelentősége mellett foglal állást, elsődleges forrásként műveit megvizsgálva. A későbbi bíborosnak ugyanis szerepe volt az önkényuralom időszakában Horváth Mihály műveinek népszerűsítésében, fiatal pedagógusként már történelmi füzetsorozatot (Ifjúsági Plutarch) indított, s önképzőköröket szervezett. Vaszary a korszakban korántsem magától értetődő módon felismerte Luxemburgi Zsigmond uralmának jelentőségét, de figyelme, érdeklődése kiterjedt a hadtörténetre és a 19. századi reformországgyűlésekre is. Két fő alkotásának az 1863-banmegjelentetett Világtörténelem, s az 1865-ben kiadott Magyarország története tekinthető. Térképekkel ellátott, az egyes területek, birodalmak „földrajzi átnézetével” kezdődő fejezetei alapos forrásismerettel és didaktikai tudatossággal jellemezhetők, amelyek hazai történelemtanításunk meghatározó elemei mind a mai napig.
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Title: „Valóknak tartott fontos események” – Vaszary Kolos (1832–1915) történelemtankönyvei
Description:
Vaszary Kolos esztergomi érsek, bíboros neve az egyháztörténeti munkákban általában az első Wekerle Sándor-kormány egyházpolitikai intézkedéseinek ellenzőjeként jelenik meg.
Kevésbé közismert, hogy a magyar egyház fejévé válása (1891) előtt számos helyen (Komárom, Pápa, Esztergom, Győr, Pannonhalma) történelmet, földrajzot a bencések között elsőként oklevél birtokában tanító szerzetes több tankönyvet is írt, érdeklődésének egyik fókuszpontja a magyar középkor volt.
Tanította Concha Győzőt, de Baross Gábort és az érseki székben közvetlen utódát, Csernoch Jánost is.
Vaszary neve a korszak pedagógiájával, illetve a történelem tantárgytörténetével foglalkozó művek döntő többségéből hiányzik.
Az előadás a tankönyvszerző Vaszary jelentősége mellett foglal állást, elsődleges forrásként műveit megvizsgálva.
A későbbi bíborosnak ugyanis szerepe volt az önkényuralom időszakában Horváth Mihály műveinek népszerűsítésében, fiatal pedagógusként már történelmi füzetsorozatot (Ifjúsági Plutarch) indított, s önképzőköröket szervezett.
Vaszary a korszakban korántsem magától értetődő módon felismerte Luxemburgi Zsigmond uralmának jelentőségét, de figyelme, érdeklődése kiterjedt a hadtörténetre és a 19.
századi reformországgyűlésekre is.
Két fő alkotásának az 1863-banmegjelentetett Világtörténelem, s az 1865-ben kiadott Magyarország története tekinthető.
Térképekkel ellátott, az egyes területek, birodalmak „földrajzi átnézetével” kezdődő fejezetei alapos forrásismerettel és didaktikai tudatossággal jellemezhetők, amelyek hazai történelemtanításunk meghatározó elemei mind a mai napig.

Related Results

MicroRNA-1915-3p Promotes Cell Metastasis and Progression by Targeting Bcl2L11 in Hepatocellular Carcinoma
MicroRNA-1915-3p Promotes Cell Metastasis and Progression by Targeting Bcl2L11 in Hepatocellular Carcinoma
Abstract Background: Increasing evidence suggests that miR-1915-3p plays vital regulatory roles in metastasis and progression of several types of cancer. However, the roles...
microRNA-1915-3p Promotes Cell Metastasis and Progression by Targeting Bcl2L11 in Hepatocellular Carcinoma
microRNA-1915-3p Promotes Cell Metastasis and Progression by Targeting Bcl2L11 in Hepatocellular Carcinoma
Abstract BackgroundIncreasing evidence suggests that miR-1915-3p plays vital regulatory roles in metastasis and progression of several types of cancer. However, the roles a...
Lassított utántömörítő csap működtetéssel gyártott nyomásos öntvények vizsgálata
Lassított utántömörítő csap működtetéssel gyártott nyomásos öntvények vizsgálata
A lokális utántömörítés az iparban széles körben alkalmazott nyomásos öntészeti megoldás olyan öntvények esetén, melyeknél az eltérő falvastagságokból adódó eltérő helyi dermedési ...
Hazai nemesítésű kukorica tenyészanyagok genetikai forrásainak bővítése innovatív módszerekkel
Hazai nemesítésű kukorica tenyészanyagok genetikai forrásainak bővítése innovatív módszerekkel
A kukorica világgazdasági jelentősége évről évre nő, a Föld növekvő népességének folyamatosan csökkenő területen egyre több táplálékot kell előállítania. Az extenzív termelést gyor...
Holdt tesen?
Holdt tesen?
Did the Thesis Hold? By Kaj Thaning A. Pontoppidan Thyssen, D. D. - like K. E. Bugge, D. D. in his thesis Skolen for livet - has taken up a critical attitude towards my work Mennes...
Collective Trauma in Early Modern English Revenge Tragedy
Collective Trauma in Early Modern English Revenge Tragedy
Disszertációmnak, amely a koramodern angol bosszúdrámát az angol reformáció eseményeinek összefüggésében vizsgálja, két elméleti alappillére van: az egyik a kulturális emlékezet, a...
Történeti apokalipszisek Dániel könyvében
Történeti apokalipszisek Dániel könyvében
A dolgozat mottójául szolgáló idézet szerint Lucifer ígéretet tesz Ádámnak és Évának. Megmutatja nekik az emberiség történetét „a jövőnek végeig”. A dráma történeti apokalipszisnek...
Események, sorsok hetven évvel ezelőtt
Események, sorsok hetven évvel ezelőtt
A tanulmány célja az oral history (az elbeszélt történelem) segítségével feleleveníteni a Szabad Európa Rádió hetven évvel ezelőtti indulásánál történt fontosabb eseményeket. A tan...

Back to Top