Tánc az irodalomban

Weijie Ring Tanz in der Literatur című monográfiája első látásra akár filológiai vizsgálatot is sejthetne: tánc az irodalomban 1750 és 1850 között. A kötet azonban már a bevezetéstől kezdve világossá teszi, hogy a tánc nála semmiképpen sem dekoratív motívum vagy alkalmi társasági jelenet. A szerző azt állítja, hogy a tánc a 18–19. század fordulójának egyik legérzékenyebb kulturális indikátora, olyan intermediális alakzat, amely különös pontossággal regisztrálja a modern európai kultúra kialakulásának finom mozgásait: a társadalmi mobilitás új formáit, a nemi identitások átrendeződését, az érzelmekről való gondolkodás átalakulását, a testkultúra változásait és az esztétikai formák közti határok fellazulását. A Sattelzeit fogalmához kapcsolódva Ring úgy olvassa az 1750 és 1850 közötti irodalmat, mintha a tánc egyfajta „érzékenységi felület” volna, amelyen keresztül a korszak saját modernségét próbálja megérteni.