Szerkesztői bevezető

Száz éve jelent meg az 1924. évi XI. törvénycikk a középiskoláról. A hosszas előkészüle-tek után elfogadott törvény volt hivatott megújítani az akkor már több mint négy évtizede érvényben lévő Trefort-féle eredeti középiskolai törvényt. A legfontosabb fejlemény az ún. trifurkáció, azaz a gimnázium és a reáliskola mellett egy harmadik középiskolai típus, a reálgimnázium bevezetése, s az ezekben az iskolatípusokban szerezhető bizonyítványok egységesítése. Mindez kiegészült a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium határozott törekvésével, miszerint a már meglévő – akár egyházi kézben lévő – humángimnáziumo-kat reálgimnáziumokká alakítsák át. A hétköznapi szükségletekhez, s nem mellesleg az ország újjáépítéséhez és a fenyegető értelmiségi munkanélküliség csillapításához jobban illeszkedő iskolatípus azonban nem stabilizálódott a magyar oktatási struktúrában. Az oktatástörténeti emlékezetünkben oly kiemelt helyet kapó Klebelsberg Kuno kultuszmi-niszter hiába védte a törvényt, s ösztönözte a reálgimnáziumok alapítását, a szakma kü-lönböző szintjein masszív ellenállásba ütközött. Nem túlzás azt állítani, hogy a középisko-lai törvényt megalapozó viták kétszer olyan hosszú ideig tartottak, mint ameddig aztán a szabályzat hatályban maradt. Tíz évvel később az egységes középiskoláról szóló újabb törvény épp a gimnázium monopóliumát szentesítette.