Javascript must be enabled to continue!
Nagyszülőnek lenni jó!
View through CrossRef
„Az öregedő test nem kell, hogy öregedő lélekkel társuljon” – írta annak idején Kopp Mária és Skrabski Árpád
a Magyar lélekállapot 2008-as kötetének „A meghoszszabbodott életévek forradalma” című fejezetében. A
következőkben rövid kitekintést szeretnénk nyújtani
arról, hogy az egyik leginkább lélekemelő tevékenység,
az „unokázás” milyen hatást gyakorol a nagyszülők életminőségére.
A teljesség igénye nélkül egyes hazai és nemzetközi
kutatási eredményekből összeállított kitekintőnkben
összegyűjtöttük, hogy az unokákról való gondoskodás
milyen összefüggést mutat a nagyszülők egészségi állapotával, boldogságérzetével, milyen hatással vannak a
gyermekek fejlődésére, az „unokázást” mi jellemzi és azt
hogyan élik meg a nagyszülők a mindennapokban.
Rövid szemlénk alapvetően a nagyszülőség pozitív
hozadékait veszi számba az érintettek szempontjából, és
igyekszik kutatási eredményekkel alátámasztani azt, hogy
„nagyszülőnek lenni jó”.
A nagyszülők családokon és összességében a társadalmon belüli nélkülözhetetlen szerepéről jelen összefoglalónkban nem térünk ki, de a jövőben szükségesnek
tartjuk, hogy hiánypótló jelleggel a család- és népesedéspolitika szempontjából is vizsgáljuk a nagymamák és a
nagypapák kiemelten fontos szerepvállalását, ezért elindítottunk a Kopp Mária Intézetben egy olyan intergenerációs kutatást, amelyek széles körű áttekintést adhat
a nagyszülőkről a fiatalabb generációkhoz való kapcsolataik tükrében.
Title: Nagyszülőnek lenni jó!
Description:
„Az öregedő test nem kell, hogy öregedő lélekkel társuljon” – írta annak idején Kopp Mária és Skrabski Árpád
a Magyar lélekállapot 2008-as kötetének „A meghoszszabbodott életévek forradalma” című fejezetében.
A
következőkben rövid kitekintést szeretnénk nyújtani
arról, hogy az egyik leginkább lélekemelő tevékenység,
az „unokázás” milyen hatást gyakorol a nagyszülők életminőségére.
A teljesség igénye nélkül egyes hazai és nemzetközi
kutatási eredményekből összeállított kitekintőnkben
összegyűjtöttük, hogy az unokákról való gondoskodás
milyen összefüggést mutat a nagyszülők egészségi állapotával, boldogságérzetével, milyen hatással vannak a
gyermekek fejlődésére, az „unokázást” mi jellemzi és azt
hogyan élik meg a nagyszülők a mindennapokban.
Rövid szemlénk alapvetően a nagyszülőség pozitív
hozadékait veszi számba az érintettek szempontjából, és
igyekszik kutatási eredményekkel alátámasztani azt, hogy
„nagyszülőnek lenni jó”.
A nagyszülők családokon és összességében a társadalmon belüli nélkülözhetetlen szerepéről jelen összefoglalónkban nem térünk ki, de a jövőben szükségesnek
tartjuk, hogy hiánypótló jelleggel a család- és népesedéspolitika szempontjából is vizsgáljuk a nagymamák és a
nagypapák kiemelten fontos szerepvállalását, ezért elindítottunk a Kopp Mária Intézetben egy olyan intergenerációs kutatást, amelyek széles körű áttekintést adhat
a nagyszülőkről a fiatalabb generációkhoz való kapcsolataik tükrében.
Related Results
Lenni vagy nem lenni önmagunk: Pindaros 2. pythói ódájának epilógusa (67–96) új szemszögből

A tanulmány Pindaros egyik nevezetes ódájának vitatott befejezését vizsgálja. Amellett érvel, hogy az ellentmondásokat is tartalmazó gnómikus passzust nem szabad felszínesen értelm...
SISTEM KONTROL LEVEL TANKI COOKING OIL MENGGUNAKAN SCADA GUNA MENINGKATKAN EFESIENSI MONITORING

The implementation of a cooking oil tank control system using SCADA (Supervisory Control and Data Acquisition) is an important step in improving monitoring efficiency in the food i...
PENERAPAN MODEL PEMBELAJARAN KOOPERATIF TIPE THINK TALK WRITE ( TTW ) DALAM MENINGKATKAN KETERAMPILAN MENULIS SISWA KELAS VIII SMP NEGERI 1 LEMBANG

Abstract This research was a classroom action research (Classroom Reaserch) consisting of two cycles, each cycle of meetings held three times. Research procedured includes planning...
Mádl Ferenc : Tudós és államférfi
Mádl Ferenc : Tudós és államférfi
Sokan tiszteltük és szerettük Mádl Ferencet, a szerény és szelíd, de határozott embert, a barátot, a kivételes tudóst, a bölcs és türelmes tanárt, az erős akaratú, értékeinek elköt...
Production of Lipase Enzyme by Marine Actinobacteria With Various pH and Temperature

Abstract: The demand for enzymes as biocatalysts in industry is very high. Research and development of different types of enzymes from different sources has started. One very impor...
PENGARUH PEMBERIAN TERAPI GUIDED IMAGERY TERHADAP KUALITAS TIDUR PADA PENDERITA HIPERTENSI

Hipertensi merupakan meningkatknya tekanan darah diatas batas normal atau >140/80 mmHg. Beberapa gejala dari hipertensi seperti sakit kepala, pusing, sesak nafas yang menyebabka...
El Fort Farell segons Francesc Maspons
El Fort Farell segons Francesc Maspons
Tant la versió de «Lo Fort Farell» de Francesc Maspons com les que la seguiren, més que no pas en llegenda consisteixen en un seguit d’anècdotes atribuïdes a l’heroi, tal com hauri...
EPISTEMOLOGI ILMU ASBAB AL-WURUD HADIS
EPISTEMOLOGI ILMU ASBAB AL-WURUD HADIS
Apple-interchange-newline"> This paper is supposed to explore the epistemology of sabab al-wurūd of hadith. The fial result are: First, asbāb al-wurūd is defied as a knowledge w...