Nagyszülőnek lenni jó!

„Az öregedő test nem kell, hogy öregedő lélekkel társuljon” – írta annak idején Kopp Mária és Skrabski Árpád a Magyar lélekállapot 2008-as kötetének „A meghoszszabbodott életévek forradalma” című fejezetében. A következőkben rövid kitekintést szeretnénk nyújtani arról, hogy az egyik leginkább lélekemelő tevékenység, az „unokázás” milyen hatást gyakorol a nagyszülők életminőségére. A teljesség igénye nélkül egyes hazai és nemzetközi kutatási eredményekből összeállított kitekintőnkben összegyűjtöttük, hogy az unokákról való gondoskodás milyen összefüggést mutat a nagyszülők egészségi állapotával, boldogságérzetével, milyen hatással vannak a gyermekek fejlődésére, az „unokázást” mi jellemzi és azt hogyan élik meg a nagyszülők a mindennapokban. Rövid szemlénk alapvetően a nagyszülőség pozitív hozadékait veszi számba az érintettek szempontjából, és igyekszik kutatási eredményekkel alátámasztani azt, hogy „nagyszülőnek lenni jó”. A nagyszülők családokon és összességében a társadalmon belüli nélkülözhetetlen szerepéről jelen összefoglalónkban nem térünk ki, de a jövőben szükségesnek tartjuk, hogy hiánypótló jelleggel a család- és népesedéspolitika szempontjából is vizsgáljuk a nagymamák és a nagypapák kiemelten fontos szerepvállalását, ezért elindítottunk a Kopp Mária Intézetben egy olyan intergenerációs kutatást, amelyek széles körű áttekintést adhat a nagyszülőkről a fiatalabb generációkhoz való kapcsolataik tükrében.