Javascript must be enabled to continue!
Fizikusok : Természettudomány és vallás
View through CrossRef
A tanulmány célja, hogy bemutassa az atomkutatásban résztvevők motivációit a II. világháború vezető hatalmainál, a náci rendszer antiszemitizmusát, az amerikai atombomba bevetését, a szovjet kémtevékenységet és atomfenyegetést, a német tudósok, mindenekelőtt Heisenberg eredményeit. A Szerző nem a természettudományos értékelést tűzi ki maga elé, hanem elsősorban annak megismerését és megismertetését, hogy milyen volt a fizika forradalmát elősegítő német tudósoknak a transzcendenciához való viszonya. Máig vitatott kérdés, hogy a harmadik Birodalomból nem emigráló Heisenberg kutatásai segítették-e a második világháború alatt egy esetleges német atombomba létrehozását, vagy ellenkezőleg, hátráltatták azt. Megismerve alaposabban Heisenberg életútját, tanulmányozva az azóta a világhálón hozzáférhetővé vált információkat, a cikk egyértelműen az utóbbi felé hajlik, ami többségében a tudós világ véleményével is egyezik. A Szerző német források feldolgozásával kimutatja, hogy a kvantumfizika legnagyobbjai korántsem utasítják el Isten létezését. Ennek messze ható következményei lehetnek a mai tudományt oly sokra tartó közvélemény formálásában. A vallás(ok) által kínált ethosz nagyon hiányzik a mai társadalomból.
Title: Fizikusok : Természettudomány és vallás
Description:
A tanulmány célja, hogy bemutassa az atomkutatásban résztvevők motivációit a II.
világháború vezető hatalmainál, a náci rendszer antiszemitizmusát, az amerikai atombomba bevetését, a szovjet kémtevékenységet és atomfenyegetést, a német tudósok, mindenekelőtt Heisenberg eredményeit.
A Szerző nem a természettudományos értékelést tűzi ki maga elé, hanem elsősorban annak megismerését és megismertetését, hogy milyen volt a fizika forradalmát elősegítő német tudósoknak a transzcendenciához való viszonya.
Máig vitatott kérdés, hogy a harmadik Birodalomból nem emigráló Heisenberg kutatásai segítették-e a második világháború alatt egy esetleges német atombomba létrehozását, vagy ellenkezőleg, hátráltatták azt.
Megismerve alaposabban Heisenberg életútját, tanulmányozva az azóta a világhálón hozzáférhetővé vált információkat, a cikk egyértelműen az utóbbi felé hajlik, ami többségében a tudós világ véleményével is egyezik.
A Szerző német források feldolgozásával kimutatja, hogy a kvantumfizika legnagyobbjai korántsem utasítják el Isten létezését.
Ennek messze ható következményei lehetnek a mai tudományt oly sokra tartó közvélemény formálásában.
A vallás(ok) által kínált ethosz nagyon hiányzik a mai társadalomból.
Related Results
A Metaphysische Anfangsgründe der Naturwissenschaft fogalmainak modulációi a romantikus természetfilozófiában
A Metaphysische Anfangsgründe der Naturwissenschaft fogalmainak modulációi a romantikus természetfilozófiában
Kant filozófiájának egyik hosszú távú törekvése egy olyan racionális természettan kimunkálása volt, amely a priori princípiumokból indult ki. A filozófus e folyamat kiindulópontjak...
Johannes Baptista Rexius: Ilias Homeri teutsch
Johannes Baptista Rexius: Ilias Homeri teutsch
Homers 'Ilias' ist für die europäische Kulturgeschichte von überragender Bedeutung. Die 'Ilias Homeri teutsch' des Johannes Baptista Rexius (1584) ist die früheste vollständige Übe...
Metabolomics analysis reveals resembling metabolites between humanized γδ TCR mice and human plasma
Metabolomics analysis reveals resembling metabolites between humanized γδ TCR mice and human plasma
Abstract
Gamma delta (γδ) T cells, which reside in mucosal and epithelial tissues, are integral to immune responses and are involved in various cancers, autoimmune, and inf...
Szerkesztői bevezető
Szerkesztői bevezető
Száz éve jelent meg az 1924. évi XI. törvénycikk a középiskoláról. A hosszas előkészüle-tek után elfogadott törvény volt hivatott megújítani az akkor már több mint négy évtizede ér...
Az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság (1899–1904)
Az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság (1899–1904)
A tanulmány az Erdélyi Képzőművészeti Társaság megalakulását és működését (1899-1904) mutatja be, kiemelve a szervezet elkötelezettségét a vidéken élő művészek érdekképviselete irá...
O USO DA TOPOGRAFIA PARA AUXILIO DE RECUPERAÇÃO DE UMA ÁREA DEGRADADA.
O USO DA TOPOGRAFIA PARA AUXILIO DE RECUPERAÇÃO DE UMA ÁREA DEGRADADA.
Este estudo teve como objetivo caracterizar a importância da topografia no ramo Ambiental, principalmente na área florestal, apresentando informações primordiais que essa atividad...
Atracción y repulsión de trayectorias peatonales. El efecto de las barreras en parques en entornos de vivienda
Atracción y repulsión de trayectorias peatonales. El efecto de las barreras en parques en entornos de vivienda
Los desplazamientos peatonales responden a diversos factores tanto internos —ligados a la motivación del peatón— como externos —vinculados a la oportunidad que ofrece el medio cons...

