Javascript must be enabled to continue!
„Egy egész töredékei”
View through CrossRef
A tanulmány Johannes Brahms és Elisabeth von Herzogenberg levélváltását középpontba állítva mutatja be kapcsolatukat, feltárva az üzenetváltásaikban meghatározó hangsúllyal szereplő zenei és zenén túli kérdéseket. Elisabeth von Herzogenberg tehetséges előadóművész, éleslátású kritikus, Lipcse és Berlin zeneéletének meghatározó szereplője, fontos kapcsolatokkal bíró szervezőegyénisége volt, aki 1876-tól egészen 1892-ig, korai haláláig, rendszeresen váltott Brahmsszal leveleket. A zeneszerző – akár a publikálásuk előtt – számos művét elküldte neki, ő pedig nemcsak zenei szempontból kommentálta ezeket, de különleges érzékenységgel osztotta meg a hozzájuk kapcsolódó személyes benyomásait. A szövegek olvasása, a bennük megfogalmazott kérdések és értelmezési lehetőségek a zenéről való párbeszéd fontosságára világítanak rá – a zeneszerző és a befogadó életében.
Title: „Egy egész töredékei”
Description:
A tanulmány Johannes Brahms és Elisabeth von Herzogenberg levélváltását középpontba állítva mutatja be kapcsolatukat, feltárva az üzenetváltásaikban meghatározó hangsúllyal szereplő zenei és zenén túli kérdéseket.
Elisabeth von Herzogenberg tehetséges előadóművész, éleslátású kritikus, Lipcse és Berlin zeneéletének meghatározó szereplője, fontos kapcsolatokkal bíró szervezőegyénisége volt, aki 1876-tól egészen 1892-ig, korai haláláig, rendszeresen váltott Brahmsszal leveleket.
A zeneszerző – akár a publikálásuk előtt – számos művét elküldte neki, ő pedig nemcsak zenei szempontból kommentálta ezeket, de különleges érzékenységgel osztotta meg a hozzájuk kapcsolódó személyes benyomásait.
A szövegek olvasása, a bennük megfogalmazott kérdések és értelmezési lehetőségek a zenéről való párbeszéd fontosságára világítanak rá – a zeneszerző és a befogadó életében.
Related Results
A kínai „adósságcsapda-diplomácia” kritikus megközelítése: egy mém térnyerése
A kínai „adósságcsapda-diplomácia” kritikus megközelítése: egy mém térnyerése
2017-ben egy észak-indiai agytrösztben megszületett a kínai „adósságcsapda-diplomácia” mémje. Ez villámgyorsan elterjedt a médiában, a hírszerzői körökben és a nyugati kormányok kö...
LASCA véráramlásmérő rendszer fejlesztése és a kiértékelést befolyásoló egyes folyamatok fontosságának vizsgálata
LASCA véráramlásmérő rendszer fejlesztése és a kiértékelést befolyásoló egyes folyamatok fontosságának vizsgálata
Ha koherens fénnyel megvilágítunk egy érdes felületet, és az arról szóródót fényt egy ernyőn vagy leképező optikán keresztül egy kamera érzékelőjén felfogjuk, akkor azon egy szemcs...
Atmoszférikus séták
Atmoszférikus séták
Egy belső tér vagy egy épület kapcsán gyakran beszélünk arról, hogy az rendelkezik bizonyos atmoszférával. Habár a fogalom sokszor megfoghatatlan és homályos, mégis része a mindenn...
Mádl Ferenc : Tudós és államférfi
Mádl Ferenc : Tudós és államférfi
Sokan tiszteltük és szerettük Mádl Ferencet, a szerény és szelíd, de határozott embert, a barátot, a kivételes tudóst, a bölcs és türelmes tanárt, az erős akaratú, értékeinek elköt...
Livius és a Bacchanalia-összeesküvés
Livius és a Bacchanalia-összeesküvés
Dolgozatomban Livius beszámolóját elemzem a Kr. e. 186-ban leleplezett és elfojtott Bacchanalia-összeesküvésről. Figyelmemet e téma iránt Livius leírásának terjedelmessége és minde...
Egy „elképzelt” középosztály és a lokalitás „valósága.” Tanodaprogramok mozgásterei egy zsugorodó városban
Egy „elképzelt” középosztály és a lokalitás „valósága.” Tanodaprogramok mozgásterei egy zsugorodó városban
A tanulmány azt vizsgálja, hogy a hátrányos helyzetű roma gyermekek társadalmi mobilitását segítő tanodaprogramok hogyan valósulnak meg egy zsugorodó város társadalmi viszonyaiban....
A Shapley-érték komplexitása és becslése
A Shapley-érték komplexitása és becslése
A kooperatív játékelmélet számos társadalmi dilemma illetve pénzügyi és gazdasági probléma modellje. Általában akkor alkalmazzuk, ha egy közösség által elérhető eredmény meghaladja...
A MyStreet mozgalom és a részvételi videózás
A MyStreet mozgalom és a részvételi videózás
Tanulmányomban a részvételi videózást mint művészetalapú részvételi akciókutatást elemzem külföldi és magyar gyakorlatokra támaszkodva. A kiindulópont a MyStreet nevű kollaboratív ...

