A környezetpolitika intézményi kihívásai

Dolgozatomban intézményi közgazdaságtani és környezetgazdaságtani megközelítésben vizsgálom a környezeti teljesítményt meghatározó szabályozási és piaci tényezőket. A környezetpolitika trilemmájaként definiáltam a fenntartható fejlődés hármas célrendszerét, mely a gazdasági növekedés fenntartását, a környezeti teljesítmény javítását és az életszínvonal megtartását jelenti. A környezetpolitika formális intézményi kereteitől elvárnánk, hogy hatásmechanizmusaik által közelebb vigyenek a fenntartható fejlődés megvalósulásához, azonban mégsem váltják be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket. Éppen ezért nem kizárólag magukat a környezeti szabályozási eszközöket kell vizsgálnunk, hanem rendszerszintű megközelítést kell alkalmaznunk a hatékonysági problémák feltárására és megoldási javaslatok kidolgozására. Ebben áll a trilemma összetettsége. Kutatásom eredményei alapján a magánszektor innovációs teljesítménye nagymértékben meghatározza az adott ország környezeti teljesítményét. A gazdasági-politikai intézmények minősége, a „jó kormányzat” elősegíti egy olyan intézményi környezetnek, egy olyan közegnek a létrejöttét, mely ösztönzőleg hat az innovációkra. Pozitív korreláció van az általam kialakított „good governance kompozit mutató” és az innovációs teljesítmény között, ahogy az innovációs teljesítmény és a környezeti hatékonyság között is. A környezetpolitikai eszközök csak abban az esetben tudnak hatékonyan működni, amennyiben maguk a gazdasági és politikai intézmények megfelelően működnek. Az egyik legfontosabb feladat a döntéshozók számára az innovációs gátak feloldása, melynek alapja a transzparens és kiszámítható jogrend megteremtése, valamint a stakeholderek becsatornázása a döntéshozatali mechanizmusokba. Az innovációs gátakat (többek között) finanszírozási és viselkedésgazdaságtani okokra vezethetjük vissza. A hatékony környezetpolitikának tekintetbe kell vennie a formális szabályozáson túl az informális intézményekben rejlő lehetőségeket, melyek a fogyasztói mentalitásra, preferenciákra, vállalati magatartásra hatnak. Éppen ezért nagy szerepet kell tulajdonítanunk a viselkedésgazdaságtani elméleteknek a fogyasztói és a vállalati döntéshozatal elemzésében. Kínálati oldalon a pozitív és negatív ösztönzők (adók és támogatások) együttes alkalmazásával lehet elérni a legkedvezőbb hatást, részben kiküszöbölve ezek önálló alkalmazása esetén tapasztalható piactorzító és Pareto-szuboptimális végeredményre vezető hatásait. Kínálati oldalon a transzparencia, valamint a pozitív piaci ösztönzők bevezetése elősegítheti a környezeti szempontok hangsúlyosabb megjelenését a vállalati stratégiákban és meghatározó tényezővé válását a vállalati partneri kapcsolatokban. A kínálati oldalt szabályozó eszközök mellett, azok hatásait és működési mechanizmusait elősegítendő nagy hangsúlyt kell fektetni a jelenleg kibontakozóban lévő környezettudatos fogyasztói magatartás szélesebb körben való elterjesztésére. Ehhez a preferenciákat formálni képes „framing” megoldásokat érdemes alkalmazni, valamint elő kell segíteni a valós, költséghatékony alternatívák irányába történő elmozdulást az információk fogyasztókhoz való hatékonyabb eljuttatásával, azaz az információs aszimmetriák csökkentésével. Dolgozatomban az előbbiekben vázolt összefüggéseket kvantitatív és kvalitatív eszközökkel vizsgálom. Kutatásom eredményeképpen a megoldást a piac intézményének előtérbe helyezésében, a piaci mechanizmusok érvényesülésének biztosításában, valamint az innovációt ösztönző és a „deviáns” magatartást büntető eszközrendszer kialakításában látom.