Javascript must be enabled to continue!
Az egészségügyi szolgáltatók csődmodellvizsgálata
View through CrossRef
Az elemzés tárgyát képező intézmény a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet. Azért erre a kórházra esett a választás, hogy a helyzete elemzés-re kerüljön, mert korábban készítettem róla egy csődmodell vizsgálattal egybekötött tanulmányt. A korábbi adatokból felállított előrejelzések, következtetések bekövetkezését is tudom vizsgálni az által, hogy a korábbi kutatást folytatom, illetve így nagyobb időszakot tud felölelni a mostani analízis, így még pontosabb kép kapható a jövőre nézve az intézmény tekintetében.A mérleg adatok vizsgálata a 2014-2019. évek adataival zajlik, ennek az oka, hogy a 2014. évben változott a költségvetési beszámoló formátuma, sorai, így a beszámolók a korábbi évek-kel való összehasonlítása átalakítással lenne lehetséges, viszont a terjedelmi korlátok miatt jelen tanulmányban, ezt nem valósítom meg. A csődmodell vizsgálat azonban a 2006. évtől vizsgálja az intézményt, hiszen a mutatók a megfelelő kikötésekkel a korábbi beszámoló séma szerint is számíthatóak.Az eszközök és források elemzése során csak azok a mérlegsorok kerülnek bemutatásra, amelyek a vizsgált időszak vonatkozásában értékkel bírnak.
Title: Az egészségügyi szolgáltatók csődmodellvizsgálata
Description:
Az elemzés tárgyát képező intézmény a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet.
Azért erre a kórházra esett a választás, hogy a helyzete elemzés-re kerüljön, mert korábban készítettem róla egy csődmodell vizsgálattal egybekötött tanulmányt.
A korábbi adatokból felállított előrejelzések, következtetések bekövetkezését is tudom vizsgálni az által, hogy a korábbi kutatást folytatom, illetve így nagyobb időszakot tud felölelni a mostani analízis, így még pontosabb kép kapható a jövőre nézve az intézmény tekintetében.
A mérleg adatok vizsgálata a 2014-2019.
évek adataival zajlik, ennek az oka, hogy a 2014.
évben változott a költségvetési beszámoló formátuma, sorai, így a beszámolók a korábbi évek-kel való összehasonlítása átalakítással lenne lehetséges, viszont a terjedelmi korlátok miatt jelen tanulmányban, ezt nem valósítom meg.
A csődmodell vizsgálat azonban a 2006.
évtől vizsgálja az intézményt, hiszen a mutatók a megfelelő kikötésekkel a korábbi beszámoló séma szerint is számíthatóak.
Az eszközök és források elemzése során csak azok a mérlegsorok kerülnek bemutatásra, amelyek a vizsgált időszak vonatkozásában értékkel bírnak.
Related Results
Magánfinanszírozás múltja, jelene és jövője Magyarországon
Magánfinanszírozás múltja, jelene és jövője Magyarországon
Az egészségügyi kiadások elemzése nem öncélú tevékenység, hiszen érzékelhető (ha nem is teljes) pozitív kapcsolat áll fent az egészségre fordított kiadások – amik az egyéneket és k...
Vezetői Információs Rendszer jelentősége a mai modern egészségügyben
Vezetői Információs Rendszer jelentősége a mai modern egészségügyben
Az egészségügyi kiadások folyamatos növekedése figyelhető meg egész Európában és az egészségügyi ellátások biztosítása egyre nagyobb részét teszi ki a közkiadásoknak (az EU tagálla...
Digitális egészségügyi technológiák értékelése : Diabétesz applikációk Németországban
Digitális egészségügyi technológiák értékelése : Diabétesz applikációk Németországban
Az elmúlt években a digitalizáció hatására robbanásszerű növekedésnek indult a szolgáltató szektor és azon belül is az egészségügyi ágazat. A tavalyi évben csaknem 90 000 új applik...
A visegrádi országok egészségügyi mutatói és ezen országok egészségiparának vizsgálata a Covid-19 járvány előtt és alatt
A visegrádi országok egészségügyi mutatói és ezen országok egészségiparának vizsgálata a Covid-19 járvány előtt és alatt
A visegrádi országok egészségügyi mutatói és ezen országok egészségiparának vizsgálata a Covid-19 járvány előtt és alatt. A visegrádi országok teljesítménye számos apektusból vizsg...
Kiégés és depresszió az egészségügyi szakdolgozói társadalomban
Kiégés és depresszió az egészségügyi szakdolgozói társadalomban
Célkitűzés: A vizsgálat célja volt felmérni az egészségügyi szakdolgozók kiégettségét, valamint depressziójának mértékét. Vizsgálat módszere: A keresztmetszeti vizsgálat egy saját ...
Családi vállalkozás kutatás az egészségügyi szektorban a nemzetközi felmérések tükrében
Családi vállalkozás kutatás az egészségügyi szektorban a nemzetközi felmérések tükrében
Az egészségügyi szektor egy intenzíven bővülő terület a világon. Bővülésének hátterében különböző tulajdonosi struktúrával rendelkező vállalkozások találhatóak meg, melyek között a...
Egészségügyi helyzetkép 2020 végén Európában
Egészségügyi helyzetkép 2020 végén Európában
A tanulmány a helyzetet áttekintve, megállapítja, hogy az tartalmaz egészségügyi kockázati tényezőket, amelyeket a Covid válság csak felfokozott. Megállapítja, hogy az ágazat csak...
Egészségügyi szakdolgozók COVID-19 elleni védőoltással kapcsolatos vélekedései a koronavírus pandémia idején
Egészségügyi szakdolgozók COVID-19 elleni védőoltással kapcsolatos vélekedései a koronavírus pandémia idején
A vizsgálat célja volt felmérni, hogy az egészségügyi szakdolgozók miként reagáltak a Covid-19-vakcinákra, mennyire voltak elfogadók vele. Az elfogadás mértékét összevetettük külön...

