Javascript must be enabled to continue!
A „BIZÁNCI JELLEGŰ EMBER”
View through CrossRef
A dolgozat Márai regényfolyamának (A Garrenek műve) másság- és idegenségkonstrukcióival, illetve nemiségábrázolásával foglalkozik. A férfiasság és a nőiesség sztereotípiáit és azok regénybeli változásait tárja fel, illetve a másság alakváltozatait mutatja be. A másságkonstrukciók egyike a nagyvárosi „bizánci” ember, aki „már nem egészen férfi, de nem is egészen nő”. Az előadás a másság- és ellenségképzés mechanizmusaira is odafigyel, a retorikai és hatalmi manipulációra, melynek egyformán része a szubverzió, az undorkeltés vagy a Márai által „nemi zűrzavarnak” nevezett társadalmi jelenség. Márai egyes hősei gondosan felöltöztetett próbababáknak hatnak, akik épp másságukkal demonstrálják a civilizáció „betegségeit”. A „kispolgári megszállottak” idejében Márai regényhőse szerint a német nép beteg „sexusa” betegíti meg a németség világtudatát is. Az egyik szereplő szerint pl. a nőies Vezér, azaz Hitler „egy szlovák szakácsnő és a werwolf vegyüléke”: a fasizmus szörnyetege ebben a groteszk poénban mint androgün és állatias torzszülött démonizálódik. Másrészt a Márai által konstruált „művész”-identitás radikális „mássága” eredendően pozitív másságként demonstrálódik.
Title: A „BIZÁNCI JELLEGŰ EMBER”
Description:
A dolgozat Márai regényfolyamának (A Garrenek műve) másság- és idegenségkonstrukcióival, illetve nemiségábrázolásával foglalkozik.
A férfiasság és a nőiesség sztereotípiáit és azok regénybeli változásait tárja fel, illetve a másság alakváltozatait mutatja be.
A másságkonstrukciók egyike a nagyvárosi „bizánci” ember, aki „már nem egészen férfi, de nem is egészen nő”.
Az előadás a másság- és ellenségképzés mechanizmusaira is odafigyel, a retorikai és hatalmi manipulációra, melynek egyformán része a szubverzió, az undorkeltés vagy a Márai által „nemi zűrzavarnak” nevezett társadalmi jelenség.
Márai egyes hősei gondosan felöltöztetett próbababáknak hatnak, akik épp másságukkal demonstrálják a civilizáció „betegségeit”.
A „kispolgári megszállottak” idejében Márai regényhőse szerint a német nép beteg „sexusa” betegíti meg a németség világtudatát is.
Az egyik szereplő szerint pl.
a nőies Vezér, azaz Hitler „egy szlovák szakácsnő és a werwolf vegyüléke”: a fasizmus szörnyetege ebben a groteszk poénban mint androgün és állatias torzszülött démonizálódik.
Másrészt a Márai által konstruált „művész”-identitás radikális „mássága” eredendően pozitív másságként demonstrálódik.
Related Results
STRATEGI KOMUNIKASI DALAM PROSES DIFUSI INOVASI BUDIDAYA IKAN DALAM EMBER PADA MASYARAKAT LAMPUNG
STRATEGI KOMUNIKASI DALAM PROSES DIFUSI INOVASI BUDIDAYA IKAN DALAM EMBER PADA MASYARAKAT LAMPUNG
Penelitian ini bertujuan untuk menganalisis strategi komunikasi dari inovasi budidaya ikan dalam ember dalam proses Difusi Inovasi pada Masyarakat. Penelitian ini menggunakan Teor...
Föld, ember, éghajlatváltozás
Föld, ember, éghajlatváltozás
A Föld-Ember kapcsolat elemeinek természettudományi vizsgálatát különféle értékrendek, érdekek befolyásolják. A tudományon kívülről érkező hatásgyakorlás különösen erős a klímavált...
Aplikasi Budidaya Ikan Dalam Ember (Budikdamber) Di Kelompok PKK Desa Sawangan Wetan, Kecamatan Patikraja, Kabupaten Banyumas
Aplikasi Budidaya Ikan Dalam Ember (Budikdamber) Di Kelompok PKK Desa Sawangan Wetan, Kecamatan Patikraja, Kabupaten Banyumas
Budidaya ikan dilakukan dengan menggunakan ember-emberyang dirancang untuk memelihara ikan sekaligus sayuransecara bersamaan. Tujuan kegiatan ini adalah memberikanpengetahuan dan k...
A települési zöldinfrastruktúra biztonsági kérdései
A települési zöldinfrastruktúra biztonsági kérdései
Összefoglalás. Az ezredforduló időszakának egyik jelentős
felismerése, hogy nemcsak az ember-ember kölcsönhatást befolyásoló környezetet
és ...
METODE BUDIDAYA IKAN LELE DAN SAWI DALAM EMBER DI RT. 04 KELURAHAH BARU ULU BALIKPAPAN BARAT
METODE BUDIDAYA IKAN LELE DAN SAWI DALAM EMBER DI RT. 04 KELURAHAH BARU ULU BALIKPAPAN BARAT
Kawasan RT.04 Kelurahan Baru Ulu, Kecamatan Balikpapan Barat, terletak di Kariangau bagian selatan yang mayoritas penduduknya berprofesi sebagai nelayan dan petambak ikan. Teknik b...
PKM-OPTIMALISASI PERTUMBUHAN DAN HASIL PANEN MELALUI KONTROL AIR DAN PAKAN EFEKTIF PADA BUDIDAYA IKAN LELE (Clarias gariepinus) DALAM EMBER DIPADUKAN SISTEM AQUAPONIK
PKM-OPTIMALISASI PERTUMBUHAN DAN HASIL PANEN MELALUI KONTROL AIR DAN PAKAN EFEKTIF PADA BUDIDAYA IKAN LELE (Clarias gariepinus) DALAM EMBER DIPADUKAN SISTEM AQUAPONIK
Metode budidaya ikan lele dalam ember dipadukan dengan akuaponik adalah budidaya yang praktis dan inovatif. Metode ini berkembang sebagai solusi bagi masyarakat perkotaan atau mere...
Magyarok Nikétas Chóniatésnál
Magyarok Nikétas Chóniatésnál
Nikétas Chóniatés a 12. század legjelentősebb és legismertebb bizánci történetírója. A dolgozat célkitűzése a szerző magyarokról szóló tudósításainak vizsgálata, különös tekintette...
Az avar centrum és a bizánci periféria •
Az avar centrum és a bizánci periféria •
AbsztraktA késő avar ornamentika összképe erős antik hatás alatt alakult ki. A tanulmány a késő avar kori díszítőművészetben megjelenő, antik típusú, valószínűleg bizánci eredetű a...

