Föld, ember, éghajlatváltozás

A Föld-Ember kapcsolat elemeinek természettudományi vizsgálatát különféle értékrendek, érdekek befolyásolják. A tudományon kívülről érkező hatásgyakorlás különösen erős a klímaváltozás terén. A klímaváltozás örökös természeti jelenségét célzatosan tették a Föld-Ember viszony központi kérdésévé, az ún. zöldátállás első számú hivatkozási alapjává. A világ meggyőzése érdekében megváltoztatták a klímaváltozás alapdefinícióját, paleoéghajlati tényeknek és fizikai törvényszerűségeknek ellentmondó állításokat fogadtattak el (ún. konszenzusként), a valóság közvetlen megfigyelése helyett a klímamodelleket részesítik előnyben, a természetes éghajlati változékonyság szerepét tudatosan lekicsinylik. Nagyrészt erről szólnak a bemutatott példák. Az éghajlat időbeli és térbeli mintázataiban beálló változásoknak természeti oka van. Nem biztos, hogy minden rejtély könnyen megfejthető, hiszen a természet fantáziája sokkal gazdagabb, mint az emberé. Az ember globális éghajlat-befolyásoló szerepe a természetnél sokkal szerényebb. Az embernek érdemben lokális, legfeljebb regionális játéktere van, mindenekelőtt a vízgazdálkodás terén. Az ún. zöldátállás klímaváltozásra való hivatkozása: hamis. A földi eltartóképesség korlátainak vélelmezése valamivel helyénvalóbb lett volna, de látnunk kell, hogy a Föld sokkal hatalmasabb annál, amekkorának az uralkodó paradigma beállítja. Ebből következően az ember igenis élhet – felelősséggel – a földi természeti lehetőségekkel. A környezeti odafigyelés egyedül hatékony eszköze véleményem szerint a mértékletesség (latinul: temperantia). Eszerint kellene az összes nagy szakpolitikai kérdést (az energetikában, a mezőgazdaságban stb.) újragondolni, a klímaváltozást pedig meghagyni a tudománynak.