Javascript must be enabled to continue!
A globalizációs folyamat jövője szorosan kapcsolódik a multilaterális rendszer fennmaradásához : Interjú Simai Mihály akadémikussal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusával
View through CrossRef
A Köz-gazdaság interjút kért Simai Mihálytól a globalizáció és a nemzetközi viszonyok jelenlegi helyzetéről. Úgy láttuk, hogy a jelenlegi viharos geopolitikai és világgazdasági helyzet egyre sürgetőbbé teszi a stratégiai gondolkodás megerősítését, a helyes kérdések és az arra adott helyes válaszok megtalálását. Ez alól a feladat alól Magyarország sem vonhatja ki magát, és a tudományos párbeszédbe történő bekapcsolódáshoz minden lehetőség adott. Ennek érdekében kérdeztük Simai Mihályt, aki az ENSZ Egyetem Helsinkiben működő Világgazdaság-fejlesztési Intézetének volt főigazgatója és tagja volt az ENSZ több szakértői bizottságának, többek között a nemzetközi pénzügyi kérdésekkel, az államszervezetek reformjával és a fejlesztéstervezéssel foglalkozó bizottságoknak. Az ENSZ Egyetem Igazgatótanácsának elnökeként, illetve az UNICEF Kormányzótanácsának alelnökeként dolgozott több éven át. A beszélgetést Csontos Tamás és Trautmann László készítette.
Title: A globalizációs folyamat jövője szorosan kapcsolódik a multilaterális rendszer fennmaradásához : Interjú Simai Mihály akadémikussal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusával
Description:
A Köz-gazdaság interjút kért Simai Mihálytól a globalizáció és a nemzetközi viszonyok jelenlegi helyzetéről.
Úgy láttuk, hogy a jelenlegi viharos geopolitikai és világgazdasági helyzet egyre sürgetőbbé teszi a stratégiai gondolkodás megerősítését, a helyes kérdések és az arra adott helyes válaszok megtalálását.
Ez alól a feladat alól Magyarország sem vonhatja ki magát, és a tudományos párbeszédbe történő bekapcsolódáshoz minden lehetőség adott.
Ennek érdekében kérdeztük Simai Mihályt, aki az ENSZ Egyetem Helsinkiben működő Világgazdaság-fejlesztési Intézetének volt főigazgatója és tagja volt az ENSZ több szakértői bizottságának, többek között a nemzetközi pénzügyi kérdésekkel, az államszervezetek reformjával és a fejlesztéstervezéssel foglalkozó bizottságoknak.
Az ENSZ Egyetem Igazgatótanácsának elnökeként, illetve az UNICEF Kormányzótanácsának alelnökeként dolgozott több éven át.
A beszélgetést Csontos Tamás és Trautmann László készítette.
Related Results
„Hűség a szabadsághoz és az igazságossághoz” - az átalakuló amerikai társadalom – Interjú Simai Mihály akadémikussal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusával
„Hűség a szabadsághoz és az igazságossághoz” - az átalakuló amerikai társadalom – Interjú Simai Mihály akadémikussal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusával
A Világpolitika és Közgazdaságtan interjút készített Dr. Simai Mihály akadémikussal az amerikai társadalmi változásokról a közelgő választások fényében. Az interjú során szerettünk...
Interjú a Dr. Kertész Imre-díjjal kitüntetett Fenyvesi Csaba professzor úrral
Interjú a Dr. Kertész Imre-díjjal kitüntetett Fenyvesi Csaba professzor úrral
A tanulmány egyedülálló életút és szakmai teljesítmény bemutatásán keresztül ad átfogó képet Fenyvesi Csaba professzor úr munkásságáról, aki a bűnüldözés gyakorlati tapasztalatait ...
Közgáz diáktudós - Kötődés és bizalom: Válogatás a BCE Közgáz Campus tudományos diákköri munkáiból
Közgáz diáktudós - Kötődés és bizalom: Válogatás a BCE Közgáz Campus tudományos diákköri munkáiból
Könyvünk a 2010-ben indított Közgáz Diáktudós sorozat tizennegyedik kötete, a sorozatban publikált tanulmányok és a szerzők száma is jóval száz fölött jár. Évről évre a Budapesti C...
A diagnosztikus mérési rendszer technológiai keretei: az eDia online platform
A diagnosztikus mérési rendszer technológiai keretei: az eDia online platform
A technológia fejlődése jelentős hatást gyakorol a tanulásra, az oktatásra, számos új lehetőséget kínál és várható, hogy a jövőben még jelentősebb változásokat hoz. Alkalmazása fon...
Természeti kockázatok kezelésének tapasztalatai a hazai növénytermesztésben, 2012–2017
Természeti kockázatok kezelésének tapasztalatai a hazai növénytermesztésben, 2012–2017
Az éghajlatváltozás hatására a szélsőséges időjárási jelenségek előfordulása egyre nő. A fokozódó időjárási anomáliák miatt a meteorológiai kockázatok erősödése jellemzi a mezőgazd...
A Budapesti Corvinus Egyetem képzéseinek munkaerőpiaci és hallgatói megítélése a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai alapján = Job market performance and graduate evaluation of the programs of Corvinus University of Budapest based on the Graduate Track

Tanulmányunk célja a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) nappali tagozaton abszolvált hallgatók munkaerőpiaci helyzetének vizsgálata az elmúlt szűk évtizedben. Az eredmények alapján...
Empatikus marketing interdiszciplináris megközelítésben: Tanulmánykötet Törőcsik Mária Professzor Asszony köszöntésére
Empatikus marketing interdiszciplináris megközelítésben: Tanulmánykötet Törőcsik Mária Professzor Asszony köszöntésére
Törőcsik Mária Professzor Asszony a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar teljes történelmének egyik legkiemelkedőbb életművet felmutató oktatója, akit – mint ahogyan e kö...
Waste management practices at Corvinus University of Budapest
Waste management practices at Corvinus University of Budapest
The best practices of a university waste management considering innovation, impact, and future direction of sustainable universities involve a comprehensive approach that considers...