Héliodóros és a Makkabeusok, avagy adalékok a Héliodóros-kronológiához

A Makkabeusok első két könyve és Héliodóros regénye között van két figyelemre méltó párhuzam. Az előbbi (1Mak 6, 43–47 ~ Hél. 9, 17–18) tartalmi jellegű, azt a ritkán alkalmazott módszert jeleníti meg, mellyel az ókorban a harci elefántokat, illetve a páncélos lovasságot lehetett semlegesíteni, s amelyről más antik források is beszámolnak (Plut. Crassus 25, 8). A második párhuzam egy kettős oxymóron: „szárazföldön hajózni, tengeren gyalogszerrel járni” (2Mak 5, 21 ~ Hél. 9, 5, 5), de a fordulat változatai számos más görög és római szerzőnél is előfordulnak (Isocr., Panég. 89, 1–8; Curtius Rufus, Hist. Alex. Magni 9, 21, 4–6; Iamblichos, frg. dubia 101 Habrich, p. 73; Polemón, decl. 1, 8 és 28, decl. 2, 44; Achilleus Tat. 4, 14, 7–8; Lukianos, Rhetorum praeceptor 18, 17–18; Iulianus, or. 1, 22, 10–16). A görög és római szerzők mindig olyankor folyamodnak az oxymóronhoz, ha az abban hangsúlyosan kifejeződő képtelenséget valahol és valamiképpen mégis realizálódni vélik. Iulianus és Héliodóros egy-egy város ostromának körülményeit látják, illetve láttatják megvalósult oxymóronnak; Iulianus történelmi esemény, Nisibis Kr. u. 350-ben lazajlott ostromát írja le, s mert Héliodóros regényében Syéné ostroma (9, 1, 1 sqq.) sokban a császár elbeszéléséhez hasonlít, 350-et számos kutató a Héliodóros-kronológiát illetően is perdöntő dátumnak ítéli. Az oxymóron látnivaló népszerűsége azonban nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy Héliodóros történelmi példa nélkül, pusztán saját invenciójára támaszkodva bontott ki eseménysort az oxymóronból, más szóval, hogy valamikor a 3. század első felében működhetett.