Reziliencia és rítus: A pandémia alatti házasságkötések és kapcsolatvégi rítusok / válások esetei

A demográfiai híradások szerint amíg a házasságkötési ráta világszerte jelentősen visszaesett a pandémia alatt, addig Magyarországon a nehézségek ellenére a házasságkötések száma nem, hogy nem csökkent, hanem még nőtt is. De nemcsak a nagy szerelmek teljesedtek be, hanem a válások száma is megemelkedett. Mi lehet az oka mindennek? Van-e összefüggés a két jelenség között? A pandémia alatti házasságkötési „láz” és a válások számának emelkedése a pandémia és a közelmúltban megjelent kedvezményes (házassághoz kötött) hitelek direkt és indirekt következménye volt. A házasság népszerűsége, és ezzel párhuzamosan, a növekvő válási ráta, és főként az ezekkel kapcsolatos társadalmi kritikák, válságdiskurzusok a házasulandók részéről különféle reflexiókat is kiváltottak. A jegyespárok, friss házasok a saját házasságkötésükről gondolkodva plurális, és közös mintákat is mutató válaszokat és véleményeket kezdtek el megfogalmazni és forgalmazni arról, hogy mi okból házasodnak, vagy éppen, hogy mit jelent számukra a válás. Újraértelmezések és innovációk segítségével konkrét lépéseket tettek a megvalósítás, a ritualizáció felé. A házasság jelentéseivel kapcsolatos újraértelmezési kísérletek egyik fő vezérmotívuma a házasság tartamára, a válás kérdésére, továbbá az individualizáció és a konzervativizmus eszményére vonatkozott. Írásomban a pandémia alatti házasságkötési és válási, vagy inkább kapcsolatvégi rítusok bemutatására vállalkozok 2019 és 2022 között végzett digitális antropológiai kutatásom (online kérdőívek, digitális etnográfia és mélyinterjúk) eredményei alapján. A fő kérdésem elsősorban az, hogy ezek a közösségi és egyéni szinten is megfigyelt újraértelmezési és ritualizációs gyakorlatok mennyiben értelmezhetők a közösségi reziliencia eseteiként.