Search engine for discovering works of Art, research articles, and books related to Art and Culture
ShareThis
Javascript must be enabled to continue!

Lukács György Benjamin-interpretációjáról : Egy (szellemi) kapcsolat feltérképezésének lehetőségei

View through CrossRef
Tanulmányomban Lukács György és Walter Benjamin (szellemi) kapcsolatának elemzésére vállalkozom. A dolgozat két részből áll; az első részben a Benjamin-levelezést tekintem át kifejezetten a Lukácsra vonatkozó részeket vizsgálva. Ezen keresztül azt igyekszem feltárni, hogy Lukács személye és műveinek gondolatisága milyen különböző módokon jelenik meg a Benjamin által írt levelekben, s ezek alapján milyen Lukács-kép rajzolható meg. A dolgozat második részében Lukács két tanulmányának (Az avantgardizmus világnézeti alapjai, illetve az Allegorie und Symbol) elemzésén keresztül azt mutatom be, hogy Lukács miként használja fel és alkalmazza érvelésében Benjamin – főként A német szomorújáték eredetében (Trauerspiel-Buch) – megjelenő allegóriakoncepcióját. Amellett érvelek, hogy bár a vizsgált Lukács-szövegek már bőven „érett marxista” korszakában születtek, ennek ellenére – a fiatalkori, még nem-marxista, hanem a szellemtörténeti hagyomány jegyeit viselő –Drámakönyv (A modern dráma fejlődésének története) gondolatisága erőteljesen, s koncepciót meghatározó módon jelenik meg a már nyíltan marxi elvek mentén íródott szövegekben.
Title: Lukács György Benjamin-interpretációjáról : Egy (szellemi) kapcsolat feltérképezésének lehetőségei
Description:
Tanulmányomban Lukács György és Walter Benjamin (szellemi) kapcsolatának elemzésére vállalkozom.
A dolgozat két részből áll; az első részben a Benjamin-levelezést tekintem át kifejezetten a Lukácsra vonatkozó részeket vizsgálva.
Ezen keresztül azt igyekszem feltárni, hogy Lukács személye és műveinek gondolatisága milyen különböző módokon jelenik meg a Benjamin által írt levelekben, s ezek alapján milyen Lukács-kép rajzolható meg.
A dolgozat második részében Lukács két tanulmányának (Az avantgardizmus világnézeti alapjai, illetve az Allegorie und Symbol) elemzésén keresztül azt mutatom be, hogy Lukács miként használja fel és alkalmazza érvelésében Benjamin – főként A német szomorújáték eredetében (Trauerspiel-Buch) – megjelenő allegóriakoncepcióját.
Amellett érvelek, hogy bár a vizsgált Lukács-szövegek már bőven „érett marxista” korszakában születtek, ennek ellenére – a fiatalkori, még nem-marxista, hanem a szellemtörténeti hagyomány jegyeit viselő –Drámakönyv (A modern dráma fejlődésének története) gondolatisága erőteljesen, s koncepciót meghatározó módon jelenik meg a már nyíltan marxi elvek mentén íródott szövegekben.

Related Results

Lukács-Jahrbuch 2024/2025
Lukács-Jahrbuch 2024/2025
InhaltsverzeichnisRüdiger DannemannEinleitung DokumenteGeorg LukácsVorwort zu Ágnes Hellers Alltagsleben Rüdiger DannemannTranszendentale Obdachlosigkeit.Ansprache gelegentlich d...
Molecular Characterization of Infectious Laryngotracheitis Virus Circulating in Egypt during 2023
Molecular Characterization of Infectious Laryngotracheitis Virus Circulating in Egypt during 2023
Since its discovery in Egypt in 1983, the infectious laryngotracheitis virus (ILTV) has continued to spread, leading to substantial losses for poultry farms. This study aimed to id...
szellemi alkotások jogának szabályozási kérdései
szellemi alkotások jogának szabályozási kérdései
A tanulmány megállapítja, hogy a szellemi alkotásokra vonatkozó szabályozásban a polgári jogi szabályok dominanciája érvényesül. A régi Polgári Törvénykönyv kifejezte a kapcsolódás...
Lukács és az értelem életimmanenciája
Lukács és az értelem életimmanenciája
Ahogy Márkus György írta, a kultúra volt Lukács életének „egyetlen” gondolata. Az esszé ezt a jól ismert tézist igyekszik újragondolni. A kultúra Lukács számára az értelmes élet, a...
Szerhasználó várandós és kisgyermekes nők anyaság-fogalmának feltárása
Szerhasználó várandós és kisgyermekes nők anyaság-fogalmának feltárása
Elméleti háttér: A szerhasználó várandós és kisgyermekes nők témaköre erősen stigmatizált a szakmai- és közbeszédben, társadalomtudományi szempontból kevéssé kutatott. A megoldások...
An introduction to György Márkus’s aesthetics: Transformation from praxis aesthetics to theory of aesthetic modernity
An introduction to György Márkus’s aesthetics: Transformation from praxis aesthetics to theory of aesthetic modernity
György Márkus, as a leading member of the Budapest School led by György Lukács in Hungary, is closely concerned with aesthetics. His final unfinished writings in political exile in...
De l'objectivité à l'histoire : émergence de la problématique ontologique chez Lukàcs
De l'objectivité à l'histoire : émergence de la problématique ontologique chez Lukàcs
Notre travail est consacré au dernier écrit du philosophe hongrois d’expression allemande G. Lukács (1885-1971), l’"Ontologie de l’être social" (1964-1971). Il s’agit d’attester la...
A kínai „adósságcsapda-diplomácia” kritikus megközelítése: egy mém térnyerése
A kínai „adósságcsapda-diplomácia” kritikus megközelítése: egy mém térnyerése
2017-ben egy észak-indiai agytrösztben megszületett a kínai „adósságcsapda-diplomácia” mémje. Ez villámgyorsan elterjedt a médiában, a hírszerzői körökben és a nyugati kormányok kö...

Back to Top