A karizma varázstalanítása : A karizma problémája Pierre Bourdieu műveiben

Tanulmányomban megpróbálom rekonstruálni, hogyan értelmezte, kritizálta, fogalmazta újra és integrálta szociológiai elemzéseibe a weberi karizma fogalmát Pierre Bourdieu. A francia szociológus a karizmát már korai műveiben a szimbolikus hatékonyság megértésének szolgálatába állította, szimbolikus tőkeként értelmezte, amelynek birtoklása a szimbolikus uralom gyakorlásának feltétele. Bourdieu a modernkori társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésében is szerepet osztott a szimbolikus tőkeként kezelt karizmának, például az iskola- és kultúrszociológiai kutatásokban alkalmazta a fogalmat, ahol nagy jelentősége van a képességek naturalizált értelmezésének. Bourdieu-t a hivatali karizma weberi típusa is megihlette: a hatalom nyilvános reprezentációjának nyelvi, szimbolikus elemeiben mutatta ki az uralmon lévők intézményes karizmával összefüggő szimbolikus hatékonyságát és egyúttal a képviseltek politikai elidegenedését. A prófétai karizma weberi ideáltípusát Bourdieu a társadalmi változások, szimbolikus forradalmak magyarázatában hívta segítségül: Manet kapcsán mutatta be azt a szubverzív – a szakmai és a laikus közönség által karizmatikusként értelmezett – habitust, amely megfelelő társadalmi feltételek – elsősorban a változás iránti várakozás – megléte mellett szimbolikusan hatékonynak bizonyulhat. Bourdieu itt (is) sort kerített Weber karizmaelméletének kritikájára, illetve „korrekciójára”: a Manet-előadásokban a karizmát saját szociológiai terminusaival (mező, habitus, tőke stb.) kapcsolta össze, és az így „varázstalanított” karizma már kompatibilis lett a bourdieu-i szociológiai látásmóddal.