A transzszilvanizmus ködszurkálója

Gelu Păteanu személyes sorsának és irodalmi pályájának megismerése a transzszilvanizmus körüli mindenkori polémiák mögöttes világába enged betekintést, életútját közel hat évtizeden át végigkövetve az erdélyi román és magyar irodalmi élet valóságára látunk, és tán olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért nem vált sohasem organikussá a magyar-román irodalmi kapcsolatok rendszere, mi ítélte sorozatos kudarcra a két nemzet kulturális közeledését és hol húzódnak azok az erővonalak, amelyek a két irodalom közötti átjárhatóságot akadályozzák. Azt is láthatjuk ugyanakkor, milyen esélyei voltak a kibontakozásra a román kommunizmus idején egy-egy rendszerellenes költői pályának, amelyet a hatalmi apparátus ellenőrzött, ráadásul egy olyan alkotó estében, aki nemzeti identitását tekintve – úgymond – román volt, de a magyarsággal szembeni szimpátiája miatt sajátjai inkább árulóként tekintettek rá. Élettörténete felmutatja a politikai és a regionális megközelítésben értelmezett erdélyiség esélyeit, a transzszilvanizmus diszkurzivitásában elkülöníthető irányzatok egyes zsákutcáit egy kozmopolita, européer gondolati keretbe ágyazva, amely az egymás mellett élő nemzetek fennmaradásának tekintetében, különösen román-magyar, de leginkább erdélyi viszonylatban nyújt újszerű, utópisztikus víziót. Gelu Păteanu – ha a transzszilvanizmus felől nézzük – attitűdjében nagyon sokat megőrzött abból a Trianon előtti eszmeiségből, amely magát az irányzatot életre hívta; és életművében nem a messianisztikus sorsvállalást tekintette elsődlegesnek, hanem a regionalitás értékeinek a kiaknázását az egymás mellett élő népek kulturális interakcióinak sajátságos kontextusában. E keretek közt – és e szempontok figyelembevételével – vizsgálom Gelu Păteanu irodalmi munkásságát, élettörténetét, szerepét a magyar és a román irodalmi életben, különc alakjának és különleges életművének tanulságai után kutatva.