The Diasporic Sublime in the Works of Bharati Mukherjee, Jhumpa Lahiri, and Chitra Banerjee Divakaruni

A doktori kutatás célja a fenséges elméletének újrafogalmazása Bharati Mukherjee, Jhumpa Lahiri és Chitra Banerjee munkáiban fellelhető transzkulturális identitásokon keresztül. Az indo-amerikai nők migrációban való részvételét és felemelkedését nem hangsúlyozták kellőképen a kényszermunka, globalizáció és kulturális kisajátítás hatásainak tárgyalása során. A német esztétikai hagyományok figyelembevételével, különös tekintettel Immanuel Kant Megfigyelések a szép és a fenséges érzéséről (1764/2011) című munkájában lévő fenségesről szóló elméletére, a disszertáció arra összpontosít, hogy megkérdőjelezze Kant elképzelését, miszerint a nők alkalmatlanok arra, hogy önálló és emelkedett (fenséges) alanyok legyenek. A „diaszporikus fenséges” tehát rávilágít az indiai bevándorló nők Amerikai Egyesült Államokban bejárt és a fenséges testi-lelki állapota felé vezető útjára és az eközben rájuk váró konfliktusokra. A disszertáció a posztkoloniális félelem, hatalom és cselekvőképesség fogalomalkotásait strukturálja a test, az étel és az otthon változásai mentén, így bizonyítandó a fenséges megnyilvánulásait. A disszertáció Christina Battersby, Bonnie Mann és Barbara Claire Freeman kortárs munkáit követve a fenséges fogalmát a bevándorló nők alázatos identitásával és elembertelenedett társadalmi-gazdasági állapotával történő szembenézés folyamataként tárgyalja újra.