Az aldoszterondiszreguláció szerepe a kardiológiában

Az aldoszteron kitüntetett fontosságú mind élettanilag, mind a patológiás folyamatokban. Az aldoszteron hatása – autonóm módon vagy különböző diszregulációs mechanizmusokkal – toxikus mértékben felerősödhet. A sódús étrend fokozza az aldoszteron elválasztását, és így egy önerősítési kör alakul ki. Hasonlóan, a gyulladásos folyamatok is az aldoszteronreceptor aktiválódását idézik elő, miközben az aldoszteron egyik hatása proinflammatorikus. Fiziológiás körülmények között az aldoszteron genomikus hatásai dominálnak, míg a CKM (cardiovascular-kidney-metabolic) szindróma kórfolyamataiban a nem genomikus hatások is jelentős szerepet kapnak, amelyek gátlása a nem szteroid mineralokortikoidreceptor-antagonistákkal (MRA) hatékonyan lehetséges. A rendelkezésre álló vizsgálatok is azt jelzik, hogy ezek szervvédő hatásai kifejezettebbek, mint a szteroid MRA-ké, de egyik sem semlegesíti optimálisan az aldoszterontoxicitást, ezért reális az igény a szintézisét gátló készítmények iránt. A szteroid MRA-k alkalmazása a primer aldosteronismus (PA), a rezisztens hipertónia és a szívelégtelenség, de obst­ruktív alvási apnoe (OSAS) esetén is megfontolandó. A legújabb mérvadó ajánlás szerint minden, hipertóniával élő egyénnél indokolt a PA szűrése, de kérdéses a 30-50% körüli pozitív vagy bizonytalan eredményű populáció további diagnosztikai menedzselése. A jelen közlemény célja az aldoszterondiszreguláció különböző formáinak, ezek kardiorenális-metabolikus kórfolyamatokban játszott szerepének és a terápiás befolyásolási lehetőségeknek a számbavétele célzott, nem strukturált irodalomkeresésen alapuló áttekintés formájában, amely elsősorban a szerző szakértői összefoglalására épül, ennek ismert módszertani limitációival együtt.