Javascript must be enabled to continue!
Elvesztegetett évtized(ek)
View through CrossRef
Egyensúly és növekedés 2010–2019: Sereghajtóból újra éllovas címmel jelent meg 2020-ban a jegybank elnökének, Matolcsy Györgynek a nagymonográfiája a Magyar Nemzeti Bank saját gondozásában (Matolcsy, 2020). A kötet a 2015-ös első kiadás bővített változata volt, amely célja szerint egyfelől számot vetett a múlttal, másfelől kijelölte a továbblépés irányait. A kötetben a szerző hosszan taglalta a korábbi évtizedek elhibázott „húzd meg – ereszd meg” típusú gazdaságpolitikáit, jelezve, hogy a szocialista-liberális kormányok öncélnak tekintették a konszolidációt, amely így azután nem is volt képes a tartós növekedés alapjait megteremteni. Ha pedig a növekedés jeleit mutatta a gazdaság, akkor az rendre a külső és belső egyensúly megbomlásával járt együtt. A növekedést és az egyensúlyt egymás rovására érvényesítő gazdaságpolitikai elegyet állította szembe azzal a 2010 utáni makrogazdasági programmal, amely – állítása szerint – megfelelő kereteket teremtett ahhoz, hogy a pénzügyi egyensúly és a gazdasági növekedés együtt és egyszerre váljon elérhetővé Magyarországon.
Title: Elvesztegetett évtized(ek)
Description:
Egyensúly és növekedés 2010–2019: Sereghajtóból újra éllovas címmel jelent meg 2020-ban a jegybank elnökének, Matolcsy Györgynek a nagymonográfiája a Magyar Nemzeti Bank saját gondozásában (Matolcsy, 2020).
A kötet a 2015-ös első kiadás bővített változata volt, amely célja szerint egyfelől számot vetett a múlttal, másfelől kijelölte a továbblépés irányait.
A kötetben a szerző hosszan taglalta a korábbi évtizedek elhibázott „húzd meg – ereszd meg” típusú gazdaságpolitikáit, jelezve, hogy a szocialista-liberális kormányok öncélnak tekintették a konszolidációt, amely így azután nem is volt képes a tartós növekedés alapjait megteremteni.
Ha pedig a növekedés jeleit mutatta a gazdaság, akkor az rendre a külső és belső egyensúly megbomlásával járt együtt.
A növekedést és az egyensúlyt egymás rovására érvényesítő gazdaságpolitikai elegyet állította szembe azzal a 2010 utáni makrogazdasági programmal, amely – állítása szerint – megfelelő kereteket teremtett ahhoz, hogy a pénzügyi egyensúly és a gazdasági növekedés együtt és egyszerre váljon elérhetővé Magyarországon.
Related Results
Az új évtized mintázatai
Az új évtized mintázatai
A 2020-as évtized első éveinek válságai, kínálati sokkjai, megugró inflációja több ponton is hasonlóságot mutat a nyersanyagpiaci események által uralt 1970-es, valamint a háborús ...
Visszatekintés a Magyar Régészet folyóirat első tíz évére
Visszatekintés a Magyar Régészet folyóirat első tíz évére
Hajlamosak vagyunk antropomorfizálni, emberi léptékben szemlélni és értelmezni a világot. Ez természetes, hiszen az ember életútja a legközvetlenebbül ismert és megtapasztalt jelen...
Bócz Endre: Négy évtized az ügyészségen
Bócz Endre: Négy évtized az ügyészségen
A szerző ismerteti Bócz Endre új könyvét, a Négy évtized az ügyészségen című művet....
Székely Levente: Szürke hattyúk
Székely Levente: Szürke hattyúk
Minden társadalom kiemelt csoportja a fiatalság, hiszen ők határozzák meg annak jövőjét. Székely Levente e könyv szerzője, több mint húszéves tapasztalattal rendelkezik, a fiatalok...
Hype-ok a divatban
Hype-ok a divatban
Az esszé a divat elmúlt évtizedekben egyre dominánsabbá váló jelenségét, a dropokat és a divatfelhajtást mutatja be. A streetstyle felől indult trend mára már a legnagyobb divatcég...
hazai baromfitenyésztés területi specializációjának jellemző vonásai napjainkban
hazai baromfitenyésztés területi specializációjának jellemző vonásai napjainkban
Az elmúlt évek során az Európai Unióban és hazánkban is egyre inkább előtérbe kerültek az állatfajták elhelyezkedésének területi kérdései. Hazánk egyes térségeiben eltérő állatfajt...
A magyar fiatalok erősödő kivándorlási szándékának kiváltó okai és jellemzői
A magyar fiatalok erősödő kivándorlási szándékának kiváltó okai és jellemzői
A magyar fiatalok egyre általánosabb életstratégiaként tekintenek a kivándorlásra, ami az országot továbbtanulás vagy munkavégzés céljából rövidebb, hosszabb időtávra elhagyók arán...
Nemzetközi hadijátéktrendek
Nemzetközi hadijátéktrendek
Napjainkban a hadijátékok (wargame) reneszánszukat élik, amelyet egyszerre táplál a professzionális közösségek (katonák) körében történő felértékelődésük és a hobbijátékosok (civil...

