Technokrata kormányok Európában : Válság és felelősségáthárítás

A technokrata kormányok problémája a politikatudomány kurrens vizsgálati területei közé került az elmúlt években. A másfél évtizeddel ezelőtt kirobbant gazdasági válság velejárója volt a politikai krízis, vagyis a regnáló kabinetek, koalíciók felbomlása is, amelyet sokszor úgy igyekeztek kormány- és ellenzéki pártok átvészelni, hogy nem-pártalapú testületeknek szavaztak bizalmat. A kormányzásra felhatalmazott pártok ezen magatartása a felelősségáthárítás fogalmával írható le, amikor nem kívánják vállalni a válságmenedzselés politikai költségeit, és egy technokrata miniszterelnökre ruházzák a kormányzás felelősségét. A szakirodalomban a szerzők igyekeztek definíciót alkotni, összehasonlító kutatásokat végezni, illetve tipológiát kidolgozni. A probléma azonban abban jelentkezik, hogy többségük minél nagyobb sokaságra igyekszik általánosítani, minél több esetet bevonva az elemzésbe, ami által azt várják ugyan, hogy a modell magyarázó ereje növekedni fog, az alapsokaságot azonban jellemzően csak a technokrata kormányok kritériumrendszerének felpuhításával tudják növelni. Ezért már nem is erre a csoportra, hanem csak a technokrata vezetésű kabinetek körére tesznek megállapításokat. Magam ragaszkodni kívánok a szigorú feltételekhez, és azokat a kormányokat keresem, amelyek a felelősségáthárítás, illetve a technokrata kormányfő ennek köszönhető autonómiájának következtében ténylegesen technokratának tekinthetők. További kritikus pont az irodalomban a pártválság és a technokrácia tartós mivoltának kérdése. A parlamenti pártok bár bizalmat szavaznak a technokrata kabinetnek, attól nem várható el a pártkormánnyal szemben megfogalmazott demokratikus követelmények teljesítése, mint a reszponzivitás, a felelősség és az elszámoltathatóság. Ezért – noha a válságdiskurzusban felmerül mint a pártkormányzás konkurenciája – nem tekinthető a demokratikus felhatalmazást nyert pártalapú kabinet tényleges alternatívájának. A pártkormányzás tartós kríziséről szóló fejtegetések nem számolnak továbbá a technokraták reszelekciójának, további politikai szerepvállalásának látható sikertelenségével sem. Választási versenyben ugyanis a politikai karriert folytatni szándékozó technokrata kormányfők rendre alulmaradnak a pártpolitikusokkal szemben. Az értekezés két fő tézis fogalmaz meg és kíván alátámasztani. Az első fő tézis, hogy a technokrata kormány a pártok felelősségáthárítása következtében jön létre. Ehhez képest egyes tényezők csak szükséges, de nem elégséges feltételként jelennek meg. A második fő tézis, hogy a pártkormányzás átmeneti, nem tartós válságáról beszélhetünk, a demokrácia és a kormányzás továbbra is pártelvű marad. Az értekezésben elsősorban összehasonlító esettanulmányok segítségével kívánom igazolni a megfogalmazott téziseket. Az értekezés új tudományos eredményei: 1. A pártkormány, a menedzserkormány és a technokrata kormány ideáltípus szerinti tipológiájának megalkotása. 2. Az abszolút technokrata kormány fogalmának újragondolása és a tényleges esetek azonosítása a felelősségáthárítás értelmében. 3. Az államfői szerepvállalás és az elnöki kormány kérdésének vizsgálata, ami alapján kijelenthető, hogy a technokrata kabinet nem tekinthető elnöki kormánynak. 4. A technokrata miniszterelnökök reszelekciójának komparatív vizsgálata, amit eddig nem dolgozott fel a szakirodalom.