Search engine for discovering works of Art, research articles, and books related to Art and Culture
ShareThis
Javascript must be enabled to continue!

Matematikáról zen szemmel

View through CrossRef
„Amennyire emlékszem középiskolai tanul­mányaimra, a matematika tárgy alatt leginkább megoldási módszereket tanultunk, melyek algebrai, geometriai, függvénytani, műszaki, vagy logikai feladatok megoldására vonatkoztak. Ha ezeket a módszereket jól tudtuk alkalmazni, akkor jó eredményeket értünk el „matematiká”-ból, ha nem, akkor rossz matekosoknak számítottunk. Azonban én úgy gondolom, hogy a közgondolkodással ellentétben matematika alatt nem ezt kellene értenünk. Az, amit az elemi- és középiskolában tanultunk, legjobb esetben a matematika eredményeinek alkalmazása a különböző területekre, azaz „alkalmazott matematika”, de ez tulajdonképpen egy másik tudomány. Ebben az írásban elsősorban az igazi matematikáról szeretnék írni, és arról, hogy milyen kapcsolata van a zen buddhizmusnak ehhez a tudományhoz, és arról, hogy mit tartok matematikának. Azt azonban be kell látnunk, hogy meglehetősen nehéz meghatározni, hogy mi a matematika, de azt is, hogy mi a zen buddhizmus, én mégis megpróbálok egy bizonyos szempontból kísérletet tenni erre.”
A Tan Kapuja Buddhista Egyhaz
Title: Matematikáról zen szemmel
Description:
„Amennyire emlékszem középiskolai tanul­mányaimra, a matematika tárgy alatt leginkább megoldási módszereket tanultunk, melyek algebrai, geometriai, függvénytani, műszaki, vagy logikai feladatok megoldására vonatkoztak.
Ha ezeket a módszereket jól tudtuk alkalmazni, akkor jó eredményeket értünk el „matematiká”-ból, ha nem, akkor rossz matekosoknak számítottunk.
Azonban én úgy gondolom, hogy a közgondolkodással ellentétben matematika alatt nem ezt kellene értenünk.
Az, amit az elemi- és középiskolában tanultunk, legjobb esetben a matematika eredményeinek alkalmazása a különböző területekre, azaz „alkalmazott matematika”, de ez tulajdonképpen egy másik tudomány.
Ebben az írásban elsősorban az igazi matematikáról szeretnék írni, és arról, hogy milyen kapcsolata van a zen buddhizmusnak ehhez a tudományhoz, és arról, hogy mit tartok matematikának.
Azt azonban be kell látnunk, hogy meglehetősen nehéz meghatározni, hogy mi a matematika, de azt is, hogy mi a zen buddhizmus, én mégis megpróbálok egy bizonyos szempontból kísérletet tenni erre.
”.

Related Results

Miaodao and Miaozong : Women Zen Masters, the Dharma Heirs of Dahui Zonggao in the Song Dynasty
Miaodao and Miaozong : Women Zen Masters, the Dharma Heirs of Dahui Zonggao in the Song Dynasty
Among the official disciples of the Southern Song Dynasty Zen master Dahui Zonggao(1089-1163) of the Chinese Linzi School were two bhikkhunis, Miaodao and Miaozong. Before Miaodao ...
Japon Zen Budizmi’nde Aydınlanma (Satori): Aşkın Bir Deneyimin Somut ve Dünyevi Yansımaları
Japon Zen Budizmi’nde Aydınlanma (Satori): Aşkın Bir Deneyimin Somut ve Dünyevi Yansımaları
Aydınlanma, Japon Budizmi’ndeki adıyla Satori, bütün Budist okulları için ulaşılması gereken nihai hedefi belirten doktrin olarak merkezi öneme sahiptir. Zen Budizmi kendini Sakyam...
Zen Skin, Zen Marrow
Zen Skin, Zen Marrow
AbstractThis book provides analyses of the many ways Japanese Zen Buddhism can be interpreted as either a cure‐all for the world's problems as stated by the Traditional Zen Narrati...
Long Strange Journey
Long Strange Journey
This book examines Zen Buddhism in the modern-contemporary world, tracing a recent history that enchants, and constrains, understandings of where Zen and Zen art, aesthetics come f...
Sōtō Zen (Japan)
Sōtō Zen (Japan)
More than fourteen thousand Buddhist temples in Japan claim affiliation with the Sōtō school, making it one of Japan’s largest religious denominations. These temples are representa...
YU YING-SHI'S UNDERSTANDING OF BUDDHISM AND HIS DISCUSSION OF THE NEW ZEN BUDDHISM
YU YING-SHI'S UNDERSTANDING OF BUDDHISM AND HIS DISCUSSION OF THE NEW ZEN BUDDHISM
Yu Ying-shi is a distinguished contemporary historian who has had significant engagement with Buddhism and Zen from his youth into his later years, with numerous writings addressin...
Metabolismusstudien an Mykotoxinen
Metabolismusstudien an Mykotoxinen
ZusammenfassungMykotoxine sind toxische Sekundärmetaboliten verschiedener Schimmelpilze. Aufgrund der weiten Verbreitung der Pilze kommen Mykotoxine ubiquitär in Lebens‐ und Futter...
ZEARALENONE PRODUCTION IN SABOURAUD DEXTROSE BROTH AND RICE CULTURE BY VARIOUS SPECIES OF FUSARIUM FUNGI
ZEARALENONE PRODUCTION IN SABOURAUD DEXTROSE BROTH AND RICE CULTURE BY VARIOUS SPECIES OF FUSARIUM FUNGI
ABSTRACT Zearalenone (ZEN) is an estrogenic mycotoxin produced by Fusarium fungi. Pure preparations of the toxin should be available for in vitro and in vivo studies. The growth m...

Back to Top