Javascript must be enabled to continue!
Válaszúton Bulgária : Menekülés a belpolitikai válságspirálból
View through CrossRef
Öt év után először tűnik úgy, hogy stabilizálódhat az állandó válságokkal küzdő bolgár belpolitika. A nemzetközi közösség támogatását élvező nagykoalíciós kormány Rumen Radev elnökkel szemben jött létre azzal a céllal, hogy korlátozza az elnök túlhatalmát, és helyreállítsa az alkotmányos egyensúlyt Bulgáriában. Az új kormány azonban számos megoldhatatlannak tűnő kihívással néz szembe, és kérdéses, hogy lesz-e elegendő ideje és támogatottsága a szükséges reformok és intézkedések végrehajtására. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a törékeny kormánykoalíciót felőrlik majd az előtte tornyosuló kihívások, és újabb belpolitikai válságspirál veszi kezdetét, amelyben Bulgária kormányzása az egyre autokratább vezetővé váló Radev elnökre hárul.
Title: Válaszúton Bulgária : Menekülés a belpolitikai válságspirálból
Description:
Öt év után először tűnik úgy, hogy stabilizálódhat az állandó válságokkal küzdő bolgár belpolitika.
A nemzetközi közösség támogatását élvező nagykoalíciós kormány Rumen Radev elnökkel szemben jött létre azzal a céllal, hogy korlátozza az elnök túlhatalmát, és helyreállítsa az alkotmányos egyensúlyt Bulgáriában.
Az új kormány azonban számos megoldhatatlannak tűnő kihívással néz szembe, és kérdéses, hogy lesz-e elegendő ideje és támogatottsága a szükséges reformok és intézkedések végrehajtására.
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a törékeny kormánykoalíciót felőrlik majd az előtte tornyosuló kihívások, és újabb belpolitikai válságspirál veszi kezdetét, amelyben Bulgária kormányzása az egyre autokratább vezetővé váló Radev elnökre hárul.
Related Results
THE DARK SIDE OF TURKEY-BULGARIA ROUTE
THE DARK SIDE OF TURKEY-BULGARIA ROUTE
Illegal affairs and dark relationships can always be encountered in any place. International links and officials can also be seen in these illegal affairs. When the communists came...
Financing of the Operations of Retail Chains
Financing of the Operations of Retail Chains
This study examines the state and changes in the financing of the operations of retail chains in the Republic of Bulgaria. The focus of the research is on retail chains for fast-mo...
The Impact of the “16+1” Initiative on the Relations between Bulgaria and China
The Impact of the “16+1” Initiative on the Relations between Bulgaria and China
China-CEEC cooperation has provided new driving force to China-CEEC traditional friendship, built a new platform for mutually beneficial cooperation and served as a new engine for ...
Bulgaria in the Life and Work of YU.V. Trifonov
Bulgaria in the Life and Work of YU.V. Trifonov
The article is devoted to the work of Yu.V. Trifonov in Bulgarian Russian studies, as well as some periods of the author's life that link his fate with Bulgaria. The article presen...
THE INTERNATIONAL EVENT “DAYS OF MOUNTAIN WATER”, TETEVEN, BULGARIA, MICROBIOLOGICAL AND PHYSICOCHEMICAL RESEARCH OF MOUNTAIN SPRING WATER
THE INTERNATIONAL EVENT “DAYS OF MOUNTAIN WATER”, TETEVEN, BULGARIA, MICROBIOLOGICAL AND PHYSICOCHEMICAL RESEARCH OF MOUNTAIN SPRING WATER
In Bulgaria there are the following mountains – Stara Planina (Balkan), Rila, Pirin, Rodope etc. The name of the Balkan Peninsula is from the old name of the mountain Stara Planina...
The first report of the prevalence of
Nosema ceranae
in Bulgaria
The first report of the prevalence of
Nosema ceranae
in Bulgaria
Nosema apis
and
Nosema ceranae
are the two main microsporidian parasites causing nosematosis in the honey bee
...
General Motors Bulgaria Research Paper
General Motors Bulgaria Research Paper
The purpose of this report is to assess the business operations of the General Motors Southeast Europe (GMSE) Representative Office in Bulgaria by putting them into the framework o...

