De la grâce à la mélancolie

Disszertációmban a Jean-Antoine Watteau (1684-1721) francia festő irodalmi fogadtatásában bekövetkezett fogalmi változásoknak eredek nyomába. A napjainkig tartó, róla és művészetéről szóló diskurzus 1721 és 1875 között (egyebek között Caylus gróf, Denis Diderot, Charles Baudelaire és a Goncourt-fivérek tollából) született elméleti, életrajzi, kritikai és szépirodalmi szövegeit irodalmi és művészetelméleti szempontból vizsgálom, hogy választ kapjak arra, hogyan változik a Watteau-val kapcsolatos fogalomhasználat a diskurzuson belül, és ez miként tanúskodik egyes korszakok művészetről alkotott szemléletmódjáról. A pusztán kronológiai vizsgálat helyett a tematikus megközelítést választottam, és a forrásszövegek kulcsfogalmai alapján különböző korszakolási lehetőségeket térképezek fel. Munkámban feltárom Watteau művészetének és a róla szóló irodalmi szövegeknek elméleti, kulturális és társadalmi hátterét. A vizsgált százötven évben nyomon követem a gáláns ünnepség (fête galante) műfajának történetét, valamint a Watteau festői modorát (manière) megragadó terminológiát, és ezek segítségével fordulópontokat, korszakokat állapítok meg. A „báj/kellem/kecsesség” (grâce), és a köré csoportosuló fogalmak (egyebek között „természet”, „képzeletbeli”, „illúzió” és „színpadiasság”) megfigyelése további periodizációs lehetőségeket biztosít: míg a „grâce” fogalma állandósul, a Watteau világával társított „természet” (nature) értelmezése alapvetően megváltozik a 18. század elejétől a 19. század második felére. Elemzésem rávilágít arra is, hogy a Watteau-diskurzus 19. századi szövegeinek legfontosabb kulcsfogalma a „melankólia” lesz, amelyet fiatal költők és írók vezetnek be a Watteau világát megidéző irodalomba. Értekezésem célja, hogy olyan módszert dolgozzon ki és alkalmazzon, amely a Watteau-ról szóló irodalom további elemzését segíti elő és olyan tendenciákat hoz felszínre, melyek nemcsak egy festő életművének megítélését, hanem a művészetről való gondolkodást is tükrözik.