Yang Zhu: a mindennapi élet dicsérete – a „hírnév” (ming 名) elítélése; „név” (ming 名) és „valóság” (shi 實) viszonya

Mengzi Mozi-ről és Yang Zhu-ról beszélve azt mondja: „ezek a gonosz állítások győzködik a népet, s azt szolgálják, hogy akadályozzák az emberségesség (ren 仁) és méltányosság (yi 義) erényét”, és „Yang hívei csak önmagukkal törődnek (weiwo 為我)” (Mengzi IIIB14). Ennek alapján támadja a kínai hagyomány Yang Zhu-t. Egyetlen szövegrészben szerepel Yang Zhu személyével kapcsolatban ez a kulcsterminusának tekinthető weiwo 為我, amelyet a sinológiában az „egoista”, „önző”, „hedonista” címkékkel illetnek, ám amelyek nyugati fogalmak, és a kínai gondolkodás vizsgálatában értelmezhetetlenek. Yang Zhu sem egyik sem másik nem volt, hanem kulcsfontosságú újítása a kínai szemléletmódban a „test [shen 身] felfedezése”, az ember személy (shen 身) voltának, és így saját maga feletti rendelkezésének hirdetése volt. Tanítását nem véletlenül támadják mind a konfuciánusok, mind a motisták, mind később a legisták, hiszen az a Zhuangzi-vel rokon követelménye, hogy az „égalatti” irányítása értelmetlen és felesleges törekvés, így szükségtelen, mert az életet a maga hétköznapiságában érdemes leélni. Nézete szerint a valóságban a kisközösségi-családi élet szférája és a mindennapi élet kell elsőbbséget élvezzen. Ezért minden konfuciánus és motista mérce alapvetően téves az egyes ember saját igényei szerint. Kiemelkedően fontos gondolata-tanácsa a Yang Zhu-nak az ember saját maga által kívánt élet vitele, ezért annak a „hírnév”-vel (ming名) való összeegyeztethetetlenségét hirdeti. A „hírnév” szerepének az elit számára kiemelkedő fontossága kapcsán Yang Zhu álláspontja élesen szemben áll a konfuciánus követelménnyel, mert ő annak elérését nemkívánatosnak tekinti. A tanulmány szerzőjének – az eredeti források alapján nyert – megállapítása az, hogy a „jangizmus” irányzata valójában nem létezett, az értelmezések a modern kínai megközelítés és az európai sinológia elhibázott értelmezései. Yang Zhu valójában magányos gondolkodója az ókori kínai bölcseletnek. szemben állt mind a konfuciánusoknak az elitre alapozó, mind a motistáknak a közembereket a társadalomszervezésbe bevonni kívánó nézeteivel, azáltal, hogy kritizálva mindkét ideologikus útmutatást, az emberi élet alapadottságait tekintette mérvadónak. Ennek az életvezetési ’modellnek’, amely, eltérően a többi irányzattól, nem fejtett ki rendszerszerű tanítást, nem lehetett hosszútávú hatása az ókori kínai bölcseletben.