Javascript must be enabled to continue!
A képregény használata az alapfokú oktatásban
View through CrossRef
Az új digitális kultúra egyre inkább a jobb agyféltekére épít, míg a hagyományos írásbeliség eddig a bal agyféltekét erősítette (Gyarmathy 2011 idézi Szalay 2016). A képregényben lehetőség nyílik az írásbeliség és képiség, a verbalitás és vizualitás szintetizálására (Szalay 2016). Egyes kutatók, akik az elvontabb, összetettebb tudományos gondolkodást vizsgálták, nem találtak a vizsgált tanulóknál a tudásra vonatkozó jelentősebb javulást a képregények olvasása, felhasználása során (Spiegel et al. 2013; Ahmad et al. 2017; Rofii et al. 2018 idézi Phoon et al. 2020) míg mások, jelentős javulást figyeltek meg (Lin et al. 2015 idézi Phoon et al. 2020). Abban mindnyájan egyet értenek, hogy a gyerekek szívesen olvasnak képregényeket, hatással van rájuk a grafikus prezentáció vizuális vonzereje, olvasásuk hatékonyan befolyásolja és pozitívan alakítja a tanulók tudományhoz való hozzáállását, elköteleződését, ezáltal a képregények hatékony eszközei lehetnek az oktatásnak. Kutatásunkban kérdőíves felmérést készítettünk a képregény használat gyakoriságáról az oktatásban és felhasználási területeiről az általános iskolákban dolgozó pedagógusok körében. A megkérdezések során elsődlegesen arra kerestük a választ, hogy milyen arányban használják az oktatásban a pedagógusok a képregényt, mint oktatási módszert, milyen tantárgyak esetében, milyen gyakorisággal. A kérdőívet elsődlegesen közösségi média felületen közzétett formátumban, különböző szakmai csoportokban, külső gyakorlati intézmény segítségével és hólabda módszerrel juttattuk el azon pedagógusokhoz, akik önkéntesen és anonim módon vállalták a kitöltést. A kitöltők száma 96 volt. Eredményeink nem reprezentatívak.
Hungarian University of Agriculture and Life Sciences
Title: A képregény használata az alapfokú oktatásban
Description:
Az új digitális kultúra egyre inkább a jobb agyféltekére épít, míg a hagyományos írásbeliség eddig a bal agyféltekét erősítette (Gyarmathy 2011 idézi Szalay 2016).
A képregényben lehetőség nyílik az írásbeliség és képiség, a verbalitás és vizualitás szintetizálására (Szalay 2016).
Egyes kutatók, akik az elvontabb, összetettebb tudományos gondolkodást vizsgálták, nem találtak a vizsgált tanulóknál a tudásra vonatkozó jelentősebb javulást a képregények olvasása, felhasználása során (Spiegel et al.
2013; Ahmad et al.
2017; Rofii et al.
2018 idézi Phoon et al.
2020) míg mások, jelentős javulást figyeltek meg (Lin et al.
2015 idézi Phoon et al.
2020).
Abban mindnyájan egyet értenek, hogy a gyerekek szívesen olvasnak képregényeket, hatással van rájuk a grafikus prezentáció vizuális vonzereje, olvasásuk hatékonyan befolyásolja és pozitívan alakítja a tanulók tudományhoz való hozzáállását, elköteleződését, ezáltal a képregények hatékony eszközei lehetnek az oktatásnak.
Kutatásunkban kérdőíves felmérést készítettünk a képregény használat gyakoriságáról az oktatásban és felhasználási területeiről az általános iskolákban dolgozó pedagógusok körében.
A megkérdezések során elsődlegesen arra kerestük a választ, hogy milyen arányban használják az oktatásban a pedagógusok a képregényt, mint oktatási módszert, milyen tantárgyak esetében, milyen gyakorisággal.
A kérdőívet elsődlegesen közösségi média felületen közzétett formátumban, különböző szakmai csoportokban, külső gyakorlati intézmény segítségével és hólabda módszerrel juttattuk el azon pedagógusokhoz, akik önkéntesen és anonim módon vállalták a kitöltést.
A kitöltők száma 96 volt.
Eredményeink nem reprezentatívak.
Related Results
A szemléltetés és megértés egy új formája a PATeNt © - SIPOS QCD modell
A szemléltetés és megértés egy új formája a PATeNt © - SIPOS QCD modell
A tanulmány célja, bemutatni, hogy miként dolgozható ki és használható egy innováción alapuló fejlesztés, oktatási segédeszközként az oktatásban, és a vállalati gyakorlatban egyará...
Önkéntesség az aktív időskorért
Önkéntesség az aktív időskorért
Az aktív idősödés fogalmának központi eleme, hogy az egyén mennyire képes szerepet vállalni a társadalomban, és mindeközben mennyire bír szellemileg, fizikailag egészséges maradni,...
Digitális eszközök használata az ének-zene órán : Első osztályos tanulókkal folytatott kísérlet eredményei
Digitális eszközök használata az ének-zene órán : Első osztályos tanulókkal folytatott kísérlet eredményei
A digitális eszközök oktatásban való felhasználásának, tapasztalatainak világszerte kiterjedt irodalma van. Újabb és újabb eszközöket, módszereket ismerhetünk meg, melyek a zeneokt...
Közös történelem, eltérő jelen- Ausztria, Csehország és Magyarország alapfokú művészetoktatásának, ezen belül a fagott hangszer oktatásának összehasonlítása a tantervek
Közös történelem, eltérő jelen- Ausztria, Csehország és Magyarország alapfokú művészetoktatásának, ezen belül a fagott hangszer oktatásának összehasonlítása a tantervek
Közös történelem, eltérő jelen- Ausztria, Csehország és Magyarország alapfokú művészetoktatásának, ezen belül a fagott hangszer oktatásának összehasonlítása a tantervek...
Reflective Teaching Model for Reading Comprehension
Reflective Teaching Model for Reading Comprehension
A kutatás célja az olvasás-szövegértés reflektív tanítási modelljének kidolgozása és hatékonyságvizsgálata volt mianmari tanulók körében osztálytermi környezetben megvalósítva. A c...
Az infokommunikációs eszközhasználat összefüggései a beszéd- és nyelvi fejlődéssel a kofa-3 kérdőív alapján
Az infokommunikációs eszközhasználat összefüggései a beszéd- és nyelvi fejlődéssel a kofa-3 kérdőív alapján
Az utóbbi évtizedekben megjelenő digitális fejlődés minden területen érezteti hatását. A gazdasági életben az informatika világa húzóágazattá nőtte ki magát. A társadalomban pedig ...
A kortárs norvég képregények fordításának jellegzetességei
A kortárs norvég képregények fordításának jellegzetességei
A dolgozat célja, hogy bemutassa a norvég képregények fordításának sajátos körülményeit, és javaslatokat tegyen a fordítóknak a felmerülő nehézségek leküzdésére. A kutatás szövegko...
A hazai lakosság hitelfelvételi folyamatai
A hazai lakosság hitelfelvételi folyamatai
Dolgozatom célja a hazai háztartási hitelezési hitelhez jutási folyamatok átfogó bemutatása makroszintű és mikroszintű adatok elemzésével. A makroszintű elemzés célja a lakossági h...

