Javascript must be enabled to continue!
Dunaparti anziksz, mosónők a Dunán
View through CrossRef
Az emberiség mindig felhasználta a folyókban, valamint folyópartokban rejlő lehetőségeket és előnyöket, ezért gyakran számos település a folyók mellett jött létre. Ilyen település Mohács is, amelynek lakói messzemenően kihasználták a Duna által nyújtott előnyöket. Ezek a lehetőségek a történelmi eseményekkel, a technikai fejlődéssel párhuzamosan és a társadalmi elvárásoknak megfelelően idővel megváltoztak, és ezzel együtt átalakult a város folyópartja is.
Kutatásom célja a mohácsi folyópart panorámájára vonatkozóan bemutatni ezt a változást, valamint egy olyan tevékenységet, amelyet a város lakói, de főleg asszonyai, felhasználva a Duna lágy vizét még a 20. század második felében is gyakoroltak.
Eredményeim egyrészt a már korábban megjelent helytörténeti kutatásokra, másrészt orális forrásokra támaszkodnak, illetve válogattam a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum fotógyűjteményének anyagából is.
A lehetőségek sorában kihasználták a víziközlekedést és az ezzel együtt járó kereskedelmet, a folyón való átkelést, a halászatot és a víz energiájának segítségével az úszó vízimalmokban való őrlést. A városnak egykor két kikötője és két átkelőhelye is volt, és a sorban később helyet kapott a vízisport is, míg a dunai mosás szinte mindvégig jelen volt. A folyóban való mosásnak más módja volt nyáron és más télen. Továbbá partszakasztól függően volt egy felső és egy alsó mosóhelye. Bár a folyóban való mosás szokása a 20. század utolsó harmadára már megszűnt, a 21. század elején mohácsi sokác hagyományként ismét felelevenítették.
Talán ez is rámutat arra, hogy ha a folyóban rejlő előnyöket hozzáigazítjuk a mai társadalmi elvárásokhoz, továbbra is sok előnye származhat ennek a Duna-parti városnak.
Title: Dunaparti anziksz, mosónők a Dunán
Description:
Az emberiség mindig felhasználta a folyókban, valamint folyópartokban rejlő lehetőségeket és előnyöket, ezért gyakran számos település a folyók mellett jött létre.
Ilyen település Mohács is, amelynek lakói messzemenően kihasználták a Duna által nyújtott előnyöket.
Ezek a lehetőségek a történelmi eseményekkel, a technikai fejlődéssel párhuzamosan és a társadalmi elvárásoknak megfelelően idővel megváltoztak, és ezzel együtt átalakult a város folyópartja is.
Kutatásom célja a mohácsi folyópart panorámájára vonatkozóan bemutatni ezt a változást, valamint egy olyan tevékenységet, amelyet a város lakói, de főleg asszonyai, felhasználva a Duna lágy vizét még a 20.
század második felében is gyakoroltak.
Eredményeim egyrészt a már korábban megjelent helytörténeti kutatásokra, másrészt orális forrásokra támaszkodnak, illetve válogattam a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum fotógyűjteményének anyagából is.
A lehetőségek sorában kihasználták a víziközlekedést és az ezzel együtt járó kereskedelmet, a folyón való átkelést, a halászatot és a víz energiájának segítségével az úszó vízimalmokban való őrlést.
A városnak egykor két kikötője és két átkelőhelye is volt, és a sorban később helyet kapott a vízisport is, míg a dunai mosás szinte mindvégig jelen volt.
A folyóban való mosásnak más módja volt nyáron és más télen.
Továbbá partszakasztól függően volt egy felső és egy alsó mosóhelye.
Bár a folyóban való mosás szokása a 20.
század utolsó harmadára már megszűnt, a 21.
század elején mohácsi sokác hagyományként ismét felelevenítették.
Talán ez is rámutat arra, hogy ha a folyóban rejlő előnyöket hozzáigazítjuk a mai társadalmi elvárásokhoz, továbbra is sok előnye származhat ennek a Duna-parti városnak.
Related Results
Field Work in Colonsay and Islay, 1944-45
Field Work in Colonsay and Islay, 1944-45
Field observations were made on a variety of sites including standing stones, possible stone circles, burial cairns and duns. In particular the 'dun' at Dunan Na Nighean was re-int...
Pelatihan Dasar Digital Marketing untuk Peningkatan Penjualan Produk Umkm di Desa Ganjar Asri Metro
Pelatihan Dasar Digital Marketing untuk Peningkatan Penjualan Produk Umkm di Desa Ganjar Asri Metro
Tujuan dari pengabdian ini adalah untuk memberikan pelatihan dasar digital marketing kepada pelaku usaha mikro, kecil, dan menengah (UMKM) di Desa Ganjar Asri Metro. Pelatihan ini ...
Pemberdayaan Literasi Digital: Pelatihan Microsoft Office sebagai Upaya Peningkatan Kompetensi Guru di Pulau Lengundi
Pemberdayaan Literasi Digital: Pelatihan Microsoft Office sebagai Upaya Peningkatan Kompetensi Guru di Pulau Lengundi
Kegiatan pengabdian masyarakat ini bertujuan untuk meningkatkan literasi digital guru di Pulau Lengundi melalui pelatihan intensif Microsoft Office. Guru-guru di wilayah ini mengha...
PELATIHAN PRAKTIS: MENGUASAI MICROSOFT OFFICE DENGAN MUDAH DI SDN TEJANG PULAU SEBESI KALIANDA LAMPUNG SELATAN
PELATIHAN PRAKTIS: MENGUASAI MICROSOFT OFFICE DENGAN MUDAH DI SDN TEJANG PULAU SEBESI KALIANDA LAMPUNG SELATAN
Microsoft Office adalah kumpulan aplikasi yang dapat digunakan untuk membuat, mengedit, dan berbagi dokumen, spreadsheet, presentasi, dan lainnya. MS Office memiliki banyak manfaat...
Aspectos bioéticos de la investigación preclínica para la evaluación farmacológica del suplemento nutricional LECISAN®
Aspectos bioéticos de la investigación preclínica para la evaluación farmacológica del suplemento nutricional LECISAN®
Siempre deben buscarse técnicas alternativas al uso de animales para el avance del conocimiento científico, pero cuando estas no existan, o las existentes no sean lo suficientement...
Bajo materialismo y surrealismo: el debate Bataille-Breton
Bajo materialismo y surrealismo: el debate Bataille-Breton
Hacia 1923 Georges Bataille era un joven desconocido que comenzaba a entablar amistades y también enemistades en el núcleo del movimiento surrealista e intelectual de París Alentad...

